Hollandia: hogyan működik egy igazi multikulturális ország?

Külső szemmel nézve azt mondhatnánk, hogy Hollandia az egyik legbefogadóbb ország az itt letelepedni vágyókkal szemben, ezt azonban mégsem tudom teljes igazsággal kijelenteni. Mindjárt elmesélem, miért. Az viszont valószínűleg igaz, hogy a bevándorlási ügyek kezelésében Hollandia a leggyakorlottabb országok egyike.

A hollandoknak volt idejük megtanulni a migráció kezelését, hiszen a második világháborútól számítva több bevándorlási hullámmal kellett szembenézniük. A nagy arányú nyugat-európai lakosok mellett érkeztek az országba török, marokkói vendégmunkások, akiket a hollandok hívtak az ország újjáépítéséhez, jöttek a felszabadult régi gyarmatokról áttelepültek, később a közel-keleti válság, majd a jugoszláv háború menekültjei, illetve az Európai Unió bővítésével a kelet-európai országokból, köztük hazánkból is érkező letelepedők.

Ez jelen pillanatban azt jelenti, hogy körülbelül az ország 80 százaléka holland lakos, és 1,8 millió más nemzetiségű lakik még itt. A legnagyobb közösség a török és a marokkói, majd az indonéz és a suriname-i következik. Kisebb számban jelen vannak irakiak, majd a Kelet-Európából újonnan csatlakozók. Az itt élő magyarok számát körülbelül 24 ezerre becsülik.

Hollandia sokáig nem akarta elismerni többnemzetiségű jellegét. Eleinte még támogatta a különböző népcsoportok egységeinek megőrzését, autonómiáját, reménykedve abban, hogy ezzel fenntartja a kedvet az eredeti hazájukba való visszatérésre. Ám az 1970-es években világossá vált, hogy ez a visszatérés csekély létszámban valósul meg, mivel az itt élő népcsoportok nemcsak látogatóba jöttek, hanem itt is kívánnak maradni. Elszigeteltségük miatt kedvezőtlen irányba haladt az életük, ami elégedetlenséget, majd ellentéteket szült Hollandiában. 

Ezt felülvizsgálva a hollandok eljutottak arra a pontra, hogy muszáj komolyabban foglalkozni a bevándorlás jelenségével, és kitalálni egy tervet, ami alapján kialakítható az egészségesebb társadalmi együttélés. Biztos lett, hogy annak, aki itt szeretne élni, be kell illeszkednie. Fontos és kötelező lett a holland nyelv legalább alapszintű ismerete, illetve be kellett vonni az ideérkezőket a mindennapi életbe, minimális munka által, vagy bármilyen közösségi, önkéntes szerepvállalással. Ezáltal nekik is több esélyük van kapcsolatot építeni a helyiekkel, ami enyhíti a szakadékot, az előítéletet, illetve idővel egy jobb életszínvonal eléréséhez vezethet.

Ezeket a rendeleteket időről időre felül kell bírálni, hiszen minden generációnak más-más kihívással kell szembenéznie. Míg az első generáció tagjai felnőttként érkeztek Hollandiába, más vágyakkal, elvárásokkal éltek, mint azok, akik már ide születtek, a nyelvet tökéletesen beszélik, mégis kinézetük, nevük miatt kirekesztve, megkülönböztetve érezhetik magukat. Még ha sokan vitatják is a rendelkezéseket és azok hatásosságát, lassan felnő egy harmadik generáció is, ahol javulás észlelhető az iskolázottság, a munkaerőpiaci elhelyezkedés terén, illetve a jobb lakhatási körülményekben.

Bár jelen van az előítélet, a holland fiatalok kezdik elfogadni, hogy a külső nem azt jelenti, hogy valaki holland vagy sem. Egyik baráti beszélgetés alkalmával elmondták, mindegy hogy néz ki valaki, a lényeg, hogy milyen szépen beszél hollandul. Újságokban, reklámokban, TV-műsorokban is felbukkan nem holland gyökerekkel rendelkező személy, a hollandok így is próbálják elszórni a nyitottság magvait. Mi sem jobb példa a nyitottságra és elfogadásra, mint hogy Vilmos Sándor király felesége, az immár holland királyné, Máxima is argentin származású. Sőt, a nagy jobboldali, migrációellenes politikus, Geert Wilders felesége is külföldi, történetesen magyar hölgy: Márfai Krisztina.

Vilmos Sándor és Máxima Forrás: YouTube

Hollandia tehát sokszínű, mindenféle szempontból. A helyzet adott: sokan, sokfelől, sokféle háttérrel élünk itt, és ebből bizony a legjobbat kell kihozni. Ez mindegyik félnek egy generációkon átívelő tanulási folyamat. Ami a legfontosabb, hogy hiába a mindig változó intézkedések, az egyénnek óriási felelőssége van ebben az elfogadási és beilleszkedési folyamatban. Mindenkinek magának kell kezébe venni az életét. Hollandia elvárja az itt lakóktól, hogy felelős állampolgárként viselkedjenek, tartsák be az alapnormákat, cserébe az állam biztosítja, hogy mindenkit egyénileg, és ne népcsoporttól függően ítéljenek meg.

Ha valaki elszántan szeretne egyről a kettőre jutni Hollandiában, azt fejlett szociális ellátórendszer segíti az eligazodásban, lakás- és segélyrendszer várja, a gyerekeknek pedig nyelvi felzárkóztató programok is biztosítottak.

Itt szétválasztanám azokat, akik kényszerűségből jöttek az országba, és azokat, akik kalandvágyból, vagy éppen céges áthelyezés miatt töltenek itt éveket. Utóbbiaknak a lakhatásuk biztosított, életszínvonaluk magas, ám az együttéléshez nekik is hozzá kell tenni a maguk felelős viselkedését.

Nem mondom, hogy a hollandok mind örülnek és mosolyogva nézik ezt a folyamatot, de a véleményüket vagy a négy fal között tartják, vagy konszolidáltan fejezik ki. Bármilyen diszkriminatív megjegyzésnek komoly következményei lehetnek.

Úgy érzem, számomra könnyebb lavírozni, néha még lubickolni is ebben a multikulturális közegben, még úgy is, hogy én is egy bevándorló vagyok. Igaz, nekem segít az a tény, hogy nem kényszerből jöttem ide, tehát bármikor visszatérhetek Magyarországra.

Szeretem, hogy az ismeretlen, távoli országokat hirtelen egy személy, egy barát hozza közelebb, és ezek az emberek az életem részévé válnak. Cserébe az én kultúrámat is sikerül másokkal megismertetni, ezáltal egy kicsit az ő életük része is lesz. Értékelem, hogy az iskolákban nemcsak bullying-ellenes oktatás zajlik, hanem egymás elfogadására is külön oktatják a gyerekeket. Annak is örülök, hogy a mi gyerekünk már legalább két nyelven is anyanyelvi szinten beszél.

Gyermekem könyvei Forrás: Békési Barbara

Érdekes, hogy az utcánk összetétele is pont olyan, mint amilyen a nemzetiségek aránya: egy marokkói, egy magyar, egy lengyel, egy vegyes suriname-i-holland, egy vegyes kínai-holland és öt holland család lakja.

Szeretem azt is, hogy képbe kerülök a világ országainak, népeinek szokásaival, ünnepeivel. Tudom, mikor van az orosz karácsony, a kínai újév, az indiai Holi ünnep, és kaptunk már vacsorameghívást este 10-re a ramadán alatt.

Én és ők bár különböző okból, de ugyanazért vagyunk Hollandiában: így vagy úgy most ebben a számunkra új országban próbálunk egy életet felépíteni, egyről a kettőre jutni, a gyerekeinknek és magunknak egy boldog életet, jövőt biztosítani. Ez egy nagy kapocs, ami túlmutat a származáson.