Temze vs. Spree. Fish and Chips vs. Currywurst und Pommes. Nagyon drága lakás vs. Nagyon drága biztosítás. Ingyenes múzeumok vs. Olcsó(bb) közlekedés. És folytathatnánk a sort a „London vagy Berlin?” témában. A világ legnépszerűbb városai közül kettő: metropoliszok, kulturális olvasztótégelyek, népszerű turisztikai célpontok. Az utóbbi időben mégis sokan menekülnek Londonból, gyakran éppen Berlinbe. A brit fővárosban élni ugyanis mára csaknem lehetetlen.
Nagy-Britannia fővárosa jelenleg 8,5 millió lakossal büszkélkedhet és további csaknem négy millió ember jár be a centrumba dolgozni nap mint nap, tömegközlekedési eszközökkel. Az alacsony, keskeny, levegőtlen és minden természetes fényt nélkülöző londoni metrókocsik zsúfoltsága még a klausztrofóbiára legkevésbé hajlamos ingázókat is hiperventillálásra kényszeríti olykor. Milliók ráadásul naponta több órát töltenek el a subway-en, így hát talán nem is csoda, hogy mindenki türelmetlen és ingerült... Egyesek szerint ez szabályos harc, amire az ember indulás előtt felkészül, bátorító mantrákat mormol a tükör előtt, felvértezi magát és kirakott könyökkel indul el az aluljáróba vezető mozgólépcsőn – persze szigorúan annak jobb oldalán állva.
Félreértés ne essék: a berlini tömegközlekedés sem ér fel egy pihentető wellness-hétvégével, de legalább sokkal (tényleg nagyon sokkal, hiszen a német főváros lakossága nem éri el a négymilliót) kevesebben vesznek részt a futamban. Hétvégenként minden jármű közlekedik éjszaka is, és míg Londonban (tor)túrázó barátaim úgy 30 fontot fizetnek hetente, Berlinben megúszhatjuk 80 euróból havonta a közlekedést.
Legtöbbek számára a lakbérek állnak azonban a pro-kontra lista élén, és teljes joggal, hiszen Londonban gyakran annyit fizethetünk egy hálószobáért (a konyhán és fürdőn három-négy másik emberrel osztozkodva), mint Berlinben egy teljes, talán akár már másfél-két szobás lakásért - ez valóban nagyon sokat nyom a latban! Mert ugye nem mindegy, hogy hova érünk haza, kikkel osztjuk meg hétköznapjainkat. Persze, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nyilván a bérek magasabbak Angliában, de azért nem ennyivel! Ráadásul mindenki életében eljön az a pillanat, amikor nem akar minden egyes teafőzés alkalmával valakibe botlani a konyhában, akivel aztán felszínes, vagy akár kifejezetten mély, beszélgetésekbe kell kezdenie.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint egy egyszobás lakás Berlin belvárosi negyedében úgy 800 euróba kerül, míg Londonban ugyanez 1600 font körül mozog.
Ezen kívül, a német felsőoktatás minden EU-állampolgár számára ingyenes (pontosabban 300 euró félévente, de ezért többek között tanuló bérlet is jár), ehhez képest, ha az ember lánya ugyanazon a szakon brit képzésben kíván részesülni, akkor az akár – nagy levegő – 8-9000 (igen, nyolc-, kilencezer) fontba is kerülhet. Tehát az ember lánya vagy egy életre eladósodik, hogy tanulhasson, vagy egyszerűen nagyon gazdag családból származik. Utóbbi kategóriába szerintem kevesebben tartoznak.
Persze azért nem akarok teljesen részrehajló lenni (csak azért, mert én Berlinben kötöttem ki), mert például London mellett szól, hogy ingyenesek a múzeumok, és mivel a metropolisz felett évente átlagosan 106-107 napon gyülekeznek esőfelhők, a rengeteg galériában és múzeumban díjmentesen kóborolni jó dolog! Ráadásul jóval több művészeti intézménnyel is bír London, főként, ha a színházakkal is számolunk, amiket minden sarkon meg lehet találni és nem számít luxusnak egy jó darabot megnézni. Berlin felett sem kék az ég úgy évente 101 napon, viszont a múzeumok nem nyújtanak ingyen-menedéket az eső elől. És ha az ember megázott, s meg is fázott, akkor mindenképpen Londonban olcsóbb a betegbiztosítást kiváltani, hiszen Berlinben egy átlagos szabadúszó 300 euró körüli összeget ad ki havonta az ellátásra. Igaz, a brit egészségügy híresen, illetve hírhedten problémás, szóval nem is tudom, melyiknek jár itt a pont.
Berlinben vannak évszakok! Nem csak szél és eső és „soha sincs igazán hideg, de meleg se”, hanem van -10 fok télen, sok hóval és van +35 fok nyáron, napsütéssel, leégéssel. Persze, szubjektív, hogy ez valakinek kedvére való-e, avagy sem. Szerintem inkább de!
Számomra a fish and chips a nyerő kaja, a currywursttal szemben, de ez megint csak ízlés dolga, és szinte minden Berlinben élő angol megszállottan keresi azt az indiai éttermet, ahol olyan tikka masalát adnak, mint „odahaza”. Ez a kutatást általában eredmény nélkül, feladással zárul. Abban viszont egyetértenek, hogy még ha nem is pont olyan az a tikka masala, sokkal olcsóbb, mint Londonban. Ahogyan egyébként szinte minden étterem.
Dohányosok számára ismét a berlini oldalon a pont, hiszen nem hogy csak fele annyiba kerül a cigaretta, de számos bárban továbbra is engedélyezik a füstfelhőt! Sőt, a sört is olcsóbban csapolják mellé és bár hivatalosan nem megengedett, mégis minden probléma nélkül lehet közterületen alkoholt fogyasztani. A buli-macskáknak pedig le se kell állniuk, ha Berlint választják, hiszen akadnak klubok, melyek csak reggel 6-kor nyitják ki a kapukat, kifejezetten azok kedvéért, akik át akarják táncolni a napot is. Sőt, vannak egész hétvégés buli jegyek, melyekkel egyik helyszínről a másikra mozoghat az ember. Ráadásul a világ egyik legjobb, legszínesebb techno klubjának kikiáltott Berghainnak is Berlin ad otthont! Persze, ez megint ízlés kérdése, ugye... Akinek azonban nem a techno a világa, az is talál számtalan jó buli helyet, koncerteket, fesztiválokat, jam-session-öket. Ezzel szemben viszonylag nehezen találni nyitva tartó szórakoztatóipari egységeket Londonban hajnali 3 után. Mondjuk ki: szinte lehetetlen.
Az építészet feltétlenül egy-null az angolok javára, mert ugyan találni gyönyörű épületeket Berlinben is, a II. világháború és a kommunizmus hatásai nem múltak el nyomtalanul. Főként persze az egykori keleti oldalon. Ez azonban egyben azt is jelenti, hogy Berlinben az ember folyamatosan találkozik a történelmi közelmúlttal. A bürokrácia szintén a London mellett voksolóknak kedvez, adózási rendszerük, vállalkozói törvényeik, segélyezési rendszerük sokkal átláthatóbb, mint a németeké, mert azt néha még az őshonosok se értik! Valamint ugyan a német kormány rengeteg energiát és pénzt fektet abba, hogy gyerekvállalásra ösztönözze a fiatalokat, Londonban továbbra is jobb a családosok aránya.
Ami talán a leghasonlóbb a két főváros között az az, hogy olvasztótégelyekké váltak az elmúlt évtizedek során. Multikultik, ha úgy tetszik. Ennek köszönhetően pedig elképesztő emberekkel és történetekkel találkozhatunk lépten-nyomon.
Nyilván akiknek sokkal jobb az angol nyelvtudásuk, mint a német, azok ezt hoznák fel érvként, de sajnos ki kell hogy ábrándítsak mindenkit (ahogy én is kiábrándultam az elején): Berlinben mindenki angolul beszél! És nem csupán arról van szó, hogy tudnak az emberek angolul, hanem arról, hogy a város ötöde nem tud németül. Rengeteg angol, amerikai, ausztrál, olasz és spanyol értelmiségi települt Berlinbe, akik egyszerűen nem tartják fontosnak, hogy folyékonyan megtanulják a nyelvet. Mert mára tényleg nem olyan fontos. Így könnyen előfordulhat például, hogy szépen felkészülve rendelünk valamit a pultostól, aki kedvesen megkér majd minket, hogy inkább ne az ország hivatalos nyelvén tegyük már ezt, mert ő azt nem beszéli sajnos.
És bár itt ellenpontozni, vagy párhuzamot vonni nem tudok, azért egy pár címszó, ami számomra alátámasztja, hogy Berlin a nyerő: Berlinale, Tempelhofer feld, Ai Wei Wei, városi tavak, tágasabb terek, mosolygósabb emberek. Talán elfogult vagyok, mert engem személy szerint Berlin boldoggá tesz. A tények és adatok ennek ellenére magukért beszélnek. Nyilván, egy igazi „Londoner” tudna velem vitatkozni. Hát kérem, tegye!
Gyulai Gaál Anna
Berlin, Németország
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Zsák Kata
Czett Petra
Makai Niki