Bazi nagy görög lagzi

Bazi nagy görög lagzi
Bazi nagy görög lagzi

2002-ben mutatták be elöszőr a Bazi nagy görög lagzi amerikai-kanadai romantikus vígjátékot, amely egy görög-amerikai család életét mutatja be esküvőszervezésük közepette. S mivel a forgatókönyvet a görög származású főszereplőnő, Nia Vardalos írta, a történet több eleme is visszaköszön a valós görög esküvői előkészületekben is. Azért tegyük hozzá gyorsan, hogy a hétköznapi görög esküvők kevésbé giccsesek és feltűnőek, mint ahogy azt a filmvásznon láthattuk. Az idén márciusban megjelent Bazi nagy görög lagzi 2. apropóján pedig eldöntöttem, bemutatom, hogy is néz ki a mindennapokban egy igazi görög esküvő.


Az esküvőt megelőző eljegyzés

Görögországban is általában eljegyzés és jegyesség előzi meg az esküvőt. A jegyesség  időtartama ugyanúgy évekig, fél évig vagy pár hónapig is tarthat. Az eljegyzéssel a felek „hivatalosan” is a családok részeivé válnak, részt vehetnek az összejöveteleken, és sokkal nagyobb tisztelet övezi ezentúl őket a családtagok körében, mint amikor, csak együtt jártak.

Az eljegyzés mint kiemelt rangú családi esemény, lehet nyitott és zártkörű. Ha zártkörű, akkor a menyasszony feldíszített otthonában tartják, ha pedig nyílt, akkor éttermekben, vagy olyan vendéglátó egységekben, amelyek esküvőknek/keresztelőknek/fogadásoknak adnak otthont. Egy zártkörű eljegyzésen csak a menyasszony és a vőlegény szülei, első- és másodfokú rokonok vannak jelen, na meg a házassági tanú, aki előtt megesküdnek a templomban is. Kisebb, nyílt eljegyzésen 50-60, de akár több száz meghívott is jelen lehet.  

A vőlegény tortával, virágcsokorral és a jeggyűrűkkel megy eljegyezni a menyasszonyt. Amint megérkezik, a jeggyűrűs dobozt egy tálcán hagyja, ami az alkalomra feldíszített fehér horgolt csipketerítős asztalon található egy egyházi képpel együtt. A tálcában koufeta (fehér cukorbevonatos, csokoládéval töltött egész mandulás cukorka) van elszórva. A házassági tanú, a koumbárosz húzza fel a jeggyűrűket a jegyesek bal gyűrűs ujjára, és ők a gyűrűt az esküvő napjáig hordják. Ezután a vőlegény szülei arany ékszert ajándékoznak a menyasszonynak, míg a menyasszony szülei általában egy drágább órával kedveskednek a vőlegénynek. Végül vacsorával folytatják az eljegyzést.

Eljegyzési előkészületek: horgolt csipketerítő, koufeta, jeggyűrűk dobozban és poharak a koccintáshoz.Eljegyzési előkészületek: horgolt csipketerítő, koufeta, jeggyűrűk dobozban és poharak a koccintáshoz.(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Koufeta, a görög esküvők meghatározó dísz édessége.Koufeta, a görög esküvők meghatározó dísz édessége.(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)


Esküvői előkészületek: időpont és templom választás

Az esküvői előkészületek sokszor már fél évvel az esküvőt megelőzően elkezdődnek. Az előkészületekben a házassági tanú is részt vesz. A költségek egy részét is ő fizeti. Az első lépés a templomi időpont-egyeztetés, ami azért nehéz, mert a vallásos ünnepeket megelőző böjti időszakban tilos házasodni, így húsvét előtt, pünkösdöt megelőzően és augusztus 15-e előtt sem lehet oltár elé állni. A nyári időszakban pedig annyi esküvő van, hogy sokszor alig marad időpont a kívánt időszakra. Míg tavasszal kevesebben, addig augusztus végén és szeptemberben sokkal többen házasodnak. Az esküvők időpontja is az évszakokhoz kapcsolódik. Télen megszokott, hogy a lagzik délután 3-4 óra körül kezdődnek, tavasszal 5-6 óra környékére csúszik ez az időpont, a meleg nyári hónapokban pedig 7-8 óra körülre tolódik. Így a nyári esküvők egészen reggelig tartanak, míg a téliek éjfél körül már véget is érnek.  

Hiába Görögország tengerparti ország, a görögök mégis jobban szeretnek abban a templomban házasodni, ami a lakhelyükhöz tartozik, és ahova gyerekkoruk óta járnak a családjukkal. Így, bár meglepő, de ismeretlen fogalom a görögök számára a homokos tengerparton tartott esküvői szertartás. Általában a vőlegény lakhelyéhez tartozó templomban tartják a ceremóniát, de vannak kivételek, amikor a pár közösen választ templomi helyszínt, vagy a menyasszonyhoz templomában mondják ki a boldogító igent. A falvakban azonban kifejezetten sértő a vőlegény családja számára, ha nem a falu templomában nősül meg a fiúk.  

Az esküvő előtt kéri a pár a pap áldását. Emellett az ortodox egyház nem engedélyezi a házasság előtti szexuális kapcsolatot, ám a valóságban ezt csak a mélyen vallásosak tartják be.

Az esküvői tanú, a koumbárosz szerepe

Ő az a személy (kettő is lehet), aki a két család rokonává válik, és a hagyomány szerint az elsőszülött gyermek keresztszülője is lesz. Ő húzza fel az eljegyzési gyűrűket a pár kezére, részt vesz az esküvő szervezésében, fizeti a költségek bizonyos részét (ez egy átlagos görög esküvőnél minimum 1000-1500 euró), az esküvőt megelező napokon ő viszi el a menyasszonyhoz az esküvői ruhát, és ő viszi a menyasszonyt a feldíszített autóban a templomhoz, illetve a ceremónia után a párt a fogadás helyszínére. Tanúként meghívhat személyeket az esküvőre (egy nagyobb, 200-300 fős esküvőnél legalább 50-60 embert hívhat).  A koumbárosz kiemelt bizalmi szereppel bír mindkét családban.  


Előkészületek: az ünnepi helyiség kiválasztása, díszítése

A templomi időpont lefoglalása után, az esküvői vacsora helyszínét kell megtalálni. Görögországban számtalan elegáns fogadási központ van, amelyek megfelelő körülményekkel, díszítéssel, fényekkel és teljes körű éttermi szolgáltatásokkal várják a házasulandókat, és akár 1000 személyt is képesek befogadni, kiszolgálni. A legtöbb ilyen helynek külső úszómedencés része is van, ahol népszerűek a nyári fogadások.

Medencés esküvői fogadásMedencés esküvői fogadás(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Következő lépésben a templom és az esküvői fogadási központ díszítését kell kiválasztani, a bobonierákat, meghívókat rendelni, a lagziban játszó zenészekkel megegyezni, az esküvői menüt kiválasztani, a menyasszonyi ruhát és öltönyt megvásárolni/bérelni. A nagy napon az esküvőszervező cég a templom díszítését több órával a ceremónia előtt megcsinálja, a fogadási központot pedig általában az alkalmazottak díszitik fel. 

Boboniera, egy tüllből készült kis zsák, ami több szem koufetát rejt magában.Boboniera, egy tüllből készült kis zsák, ami több szem koufetát rejt magában.(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Az esküvőt megelőző egy hét

Ilyenkor mindkét család ünnepel. Sokan ki is festik az otthonukat, tüllel díszítik az erkélyt/kerítést/bejárati ajtót. Érdekesség, hogy a menyasszony otthonánál inkább világos színeket, a vőlegénynél pedig sötétebb színeket használnak. 

Feldíszített erkély a menyasszony otthonábanFeldíszített erkély a menyasszony otthonában(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

És a vőlegény díszített otthonaÉs a vőlegény díszített otthona(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Erre a hétre a vőlegény és a menyasszony is hazaköltözik, és a nagy nap előtt már nem találkoznak. A szülők pedig a hét minden napján feldíszített lakásukon fogadják az ajándékozó rokonokat, bőségesen megkínálva őket esküvői édességekkel.

A habcsókra a görögök úgy tekintenek, mint klasszikus esküvői édességre.A habcsókra a görögök úgy tekintenek, mint klasszikus esküvői édességre.(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Mivel templomba ajándékot vinni sértő, így mindenki annak a félnek a lakására viszi az ajándékát, aki meghívta (ha valaki a vőlegénytől kapott meghívót, akkor a vőlegény szülei lakására megy). Az ifjú pár ráírhatja a meghívóra, hogy milyen jellegű ajándékot szeretne, de manapság általában feltüntetnek egy erre a célra nyitott bankszámlaszámot, ahová mindenki a lehetőségeihez mérten pénzt utal. Másik bevett és eltérőbb görög szokás, hogy „házassági listát” hagynak bizonyos lakásfelszereléseket, porcelánokat, háztartási berendezéseket árusító üzletekben. A meghívón pedig mindig megjelölik a „házassági lista” üzleteit. Ez azt jelenti, hogy a pár az üzletben különböző árkategóriában összeállít egy listát azokról a termékekről, amelyekre szükségük lesz. Eképpen mindenki a saját pénztárcájához  mérve választhat ajándékot a listáról, továbbá így elkerülhető, hogy a fiatal pár egyszere 3 kávéfőzőt is kapjon. Az üzletekben a kiszolgálók elmondják a lista tartalmát, helyben be is csomagolják az ajándékot, sőt, lehetőség van arra is, hogy ajándékát az üzletben hagyja a meghívott, és onnan veszi majd el a fiatal pár.

A megszokottól eltérő esküvői meghívóA megszokottól eltérő esküvői meghívó(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Ha hétvégén tartják az esküvőt, akkor általában kedden tartanak egy összejövetelt a menyasszony lakásán, ahová csak a barátnőket hívják. Ilyenkor kenyeret dagasztanak, amit dráfcának hívnak, azt megsütik, majd a menyasszony feje felett kettétörik. Vidéken ilyenkor sokszor le is zárják a lakás előtti utcarészt, ahol kisebb fogadást tartanak, mulatnak és táncolnak.

Csütörtökön a házassági tanú népes kísérettel megy a menyasszony lakására, hogy elvigye hozományát a vőlegényhez, aki már abban a lakásban várja, ahol házastársként lakni fognak. Ilyenkor a feldíszített autókonvoj, élén a koumbárosszal, dudaszóval megy át az egész városon. A jövőbeli közös lakáson is tartanak egy kisebb fogadást a rokonoknak, ismerősöknek. Itt a hajadon lányok a menyasszonytól hozott hozománnyal megágyazzák a hitvesi ágyat, és egyedül a vőlegény fejezheti ki nemtetszését az ágyazással kapcsolatban. Régen a görög nők számára a hozományt a kézzel horgolt terítők és ágyneműk jelentették, melyeket szemedákiának hívtak. Ezeket régen a lányok maguk horgolták, és több fióknyit csináltak maguknak, minden méretben, mielőtt férjhez mentek volna. A mai modern lakberendezésben elvesztették jelentőségüket, bár nagyon sok görög lakásban ma is megtalálhatóak. Ágyneműt és ágyneműhuzatot, takarót, párnát, törülközöket stb. is magában foglal a hozomány. 

Menyasszonyi ruha és a cipő

A menyasszonyi ruhát és fehérneműt a vőlegény fizeti ki, miután a menyasszony kiválasztotta. A ruhát az esküvő előtt pár nappal a házassági tanú veszi el az üzletből, és viszi a mennyasszony lakására. Saját öltönyét a vőlegény maga vásárolja és fizeti ki.

Menyasszony, akit apja kísér a templom lépcsőig, ahol átadja vőlegényének.Menyasszony, akit apja kísér a templom lépcsőig, ahol átadja vőlegényének.(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

A menyasszony a ruhához cipőt választ, amire kiemelt hangsúlyt fektetnek Görögországban; számtalan márka hatalmas kínálatából lehet válaszatni főleg a tavaszi/nyári szezonban.

A boldog napon a menyasszony tollal cipője talpára írja fel hajadon barátnőinek nevét. Görög szokás szerint akinek a neve elmosódik az esküvő és a lagzi végére, az fog hamarosan férjhez menni. 

Esküvői magassarkúkEsküvői magassarkúk(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Az est végére elmosodott nevek...Az est végére elmosodott nevek...(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Koszorúslányok

A koszorúslányok ruháit a menyasszony választja ki és fizeti. Általában 10 év alatti kislányok lehetnek koszorúslányok, akik a közvetlen ismeretségi és családi körből valók. 

Meghívottak

Mivel a görög esküvőkőn nagyon sok a meghívott  (megszokott a 200 vendég, de akik megtehetik, az ismert személyek például, 1000 személyt is meghívnak), az átlag görög évente 2-3 esküvőre is hivatalos. Régebben, a válság előtt a nők minden esküvőre teljesen új szettben jelentek meg (cipő, koktélruha, táska), és ezeket  nem viselték újra egy következő esküvőn. Az utóbbi években az anyagi nehézségek miatt ez a szokás kevésbé él, de aki megteheti, ma sem megy el két esküvőre ugyanabban a szettben. A nők a fodrásznál alkalmi elegáns frizurát csináltatnak, sokan külön sminkeshez mennek, vagy sminkest hívnak házhoz. Egy ilyen készülődés, ha csak a leggazdaságosabbat is nézzük, minimum 150 eurót jelent. 

Meghívottak a templom előtt, a menyasszonyra várvaMeghívottak a templom előtt, a menyasszonyra várva(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

Az esküvő napján

Már reggeltől nagy a készülődés a menyasszony otthonában, ilyenkor a legközelebbi női hozzátartozók is jelen vannak. Eljön a fodrász, a sminkes. Ekkor, mielőtt a mennyasszony felvenné a cipőjét, talpára írja a hajadon ismerős nők/barátnők nevét, és a hagyományt már tudjuk is a fent leírtakból.  A tanú is jelen van, amikor felveszi a cipőjét a menyasszony. Ha a lába nem megy bele, a koumbárosz papírpénzt helyez a cipő belsejébe. Délután, a ceremónia előtt 1-2 órával a menyasszony háza előtt megjelennek zenészek, és elkezdenek játszani. Ekkor az elkészült menyasszony lejön a lakásból, de mielőtt az utcára lépne, még visszanéz, hogy a jövendőbeli gyerekeik rá hasonlítsanak. Miután lejön, körtáncot jár a jelenlévő rokonokkal. Ezután beszáll az esküvői autóba, és több ünnepi körözés után a templomhoz érkezik, ahol már várja őt a vőlegénye.

Az esküvő

Amint megérkezik a menyasszony, az apja, vagy a fiú testvére odakíséri a templom lépcsőjénél várakozó vőlegényéhez, és jelképesen átadja neki. Az ifjú pár együtt vonul be a templomba, majd kezdetét veszi a ceremónia. Ennek egy érdekes mozzanata, amikor a pap kijelenti, hogy a nő nem kell, hogy tartson a férjétől, ami után hagyományosan a menyasszony finoman vőlegénye lábára lép, megerősítvén a papi kijelentést. Ugyancsak a ceremónia része az Iszaiosz tánca, amikor az újdonsült házasok sztefányjával (esküvői fejdísz) a fejükön a koumbárosszal 3 kört tesznek a pap előtt, a körülöttük álló meghívottak pedig rizzsel dobálják őket.

A szertartás időtartama nagyjából 25 perc. A vége felé néhány lány a templom előtt elhelyezett díszített asztalhoz vonul, hogy a kivonuló meghívottaknak boboniereszt osszon. Ez egy tüllbe csomagolt fehér koufetát, cukorkát tartalmazó ajándék. Ezek után az ifjú pár fotózkodni, a násznép pedig a fogadási központba megy. Nem dobja esküvői csokrát a tömegbe a mennyasszony, mivel később azzal is fotózkodnak. A meghívottak közül sokan a ceremónia után beülnek egy kávéra, és csak azután indulnak a fogadásra.

Iszaiasz tánca a házassági tanú közreműködésévelIszaiasz tánca a házassági tanú közreműködésével(Fotó: Sztogi)

„Sztefányja”, aminek segitségével a házassági tanú összeadja a párt a templomban.„Sztefányja”, aminek segitségével a házassági tanú összeadja a párt a templomban.(Fotó: Ανθοδημιουργίες-Φυτώρια Δημήτρης Νόπη Ζωγράφου)

A fogadási központban általában welcome drinkkel várják a meghívottakat, akiknek meg kell mondaniuk, hogy a vőlegény, vagy a menyasszony oldaláról érkeztek. Majd kezdetét veszi a lagzi, ami sokszor reggelig tart. A fogadás meghatározó pillanata az ifjú pár első tánca, a közös tortavágás, valamint egy malacsült felvágása. Ezt követően a meghívottak az ifjú párral körtáncot járnak egészen reggelig.

Szigeti esküvő

A kisebb szigeteken megtartott esküvőkön gyakori, hogy a menyasszony gyalog, vagy kisebb halászhajón érkezik, könnyű és lágy esésű menyasszonyi ruhát visel, a lagzi pedig a tengerparton, vagy közvetlen a tengeri panoráma mellett zajlik egészen hajnalig. A meghívott hölgyek inkább a maxi ruhákat és a kényelmes szandálokat részesítik előnyben, mintsem az elegáns ruhákat és a magassarkút. Az esküvő díszítése is a tengerhez és a szigetvilághoz igazodik. Szantorini a leghíresebb görög sziget, ahol a világ bármely részéről érkező párok boldogan tartják esküvőiket.


Sok boldogságot a most, a nemsokára vagy a majd egyszer házasulóknak, reméljük, hogy e cikk kedvcsináló lesz számukra (is)!

Boldog mennyasszony, csodás kiátás Santorini szigetén.Boldog mennyasszony, csodás kiátás Santorini szigetén.(Fotó: Pixabay)

A cikkben felhasznált képekért külön köszönet a Chalkidikin található Anthodimiourgies – Fytoria Dimitrisz Noph Zwgrafou, esküvőszervezéssel is foglalkozó kertészetnek.


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Tetszett? Oszd meg!