Ebben az évben is meglátogattam Magyarországot, ahogy ez már jó néhány éve szokás. De hogy nem tudok úgy hazajönni, hogy ne találjam szembe magam rögtön az első pár órában annyi nehezítő körülménnyel, az már lassan megszokott. Ha egy külföldről idelátogató turista lennék, az alább leírt benyomások után hanyatt-homlok menekülnék ebből az amúgy szép országból.
Legutóbb a repülőgép késése miatt elszalasztottam a vonatot, ahová előre foglalt jegyem volt. A következőt is éppen elérve, rá kellett döbbennem, hogy a MÁV mennyire rugalmatlan ebben a kérdésben. Megértés mint olyan nem létezik, így nyilván új jegyet kellett váltanom, és még meg is büntettek. Hozzá kell tennem, hogy évekkel ezelőtt, amikor még volt reptéri 1-es terminál (egy évezrednek tűnik), akkor egy kihelyezett pultnál vonatjegyet lehetett vásárolni, és meg is tudták mondani, hogy melyik vonatot éri el az ember. De miután az megszűnt, a 2-es terminálon már nem alakítottak ki ilyen pultot. Minek is, a külföldi majd elboldogul valahogy, ha már idáig eljutott, ugye?
Ennek másik ékes példája az igen szeszélyesen működő BKK-s jegyautomata a terminál előtt. Hol működik, hol nem, hol elfogad pénzt, hol nem. A buszon persze lehet drágább jegyet vásárolni. Vagy lehet taxizni is, mert a külföldinek úgyis futja rá.
A barátnőm egy héttel megelőzött a hazalátogatásban, és előre felkészített, hogy a MÁV-os automata a peronon nem jó, a jegyárusító konténer pedig határozatlan időre bezárt, szóval mindenképpen legyen elég forint nálam, ha a kalauznál kell jegyet venni. Nos én ritkán tartok készpénzt magamnál, bankkártya nélkül nem is tudom mit kezdenék. Pláne amióta a legtöbb kártyánál bevezették a “contactless”, azaz érintés nélküli bankártyás fizetési módot.
Tehát minden eshetőségre felkészülve, minimális pénzt váltottam a reptéren, mert nyilván rossz árfolyamon váltják, hiszen megtehetik. Az ember rá van kényszerülve, hogy igénybe vegye ott a szolgáltatást, ha nem váltott utazás előtt. Ami szintén nem olyan egyszerű, ahogy ezt most leírtam, mert nem sok pénzváltó raktároz magyar forintot, ha nem muszáj. A címlet kérdésbe pedig ne is menjünk bele. A pesti jegyet kiküszöböltem azzal, hogy kaptam egy fölöset a már említett barátnőtől. Happy days!
Amikor odaértem végre az automatához, egy szerelőnek kinéző ember segítette a többi utast jegyet venni. Ez kellett is, mert legalább tíz ember várt a sorban, és ebből legalább hat az öt percen belül induló vonattal akart menni. A szerelő megnyugtatta őket, és felajánlotta, szól a kalauznak, hogy az automata nem működött, így büntetés nélkül megússzák, vehetnek majd a kalauztól jegyet, és még a vonatot sem késik le. Tessék, emberség, segítőkészség, egy piros pont a szerelőnek.
Budapest Nemzetközi Repülőtér(Fotó: flickr/David Edwards)
Ott maradtunk három másik még jegyre váróval, bízva a szerencsében, hogy a szerelő nem megy el a vonattal. Egy emberként könnyebbültünk meg, amikor újra feltűnt a láthatáron. Közben egy hölgy mögöttem türelmetlenül nézte a kiírást, hogy mikor érkezik a vonat. Csak rákérdeztem, hogy azzal a vonattal megy-e, ami itt van pár percen belül. Az igenlő válasz után felajánlottam, hogy menjen elém nyugodtan, mert én majd csak a későbbivel utazom. Emberség, segítőkészség második kör, piros pont nekem.
A visszatérő szerelő közölte, hogy az automata nem fogad el új 2000-est és 5000-est. Éljen a fejlett technika! Az előttem állónak természetesen csak az volt. Nyilvánvalóan nem örülve ennek, bejelentette, hogy akkor ő bizony vesz a kalauznál, még ha az meg is bünteti.
Szóval kaptam az alkalmon, ha már megnyílt az út előttem, és mondom a segítő szerelőnek, hogy teljes árú jegy lesz Szegedig.
Azt mondja, semmi kedvezmény, 26 éven aluliaknak járó kedvezmény például...
Mondom neki, nem, nem, csak úgy teljes áron.
Erre azt mondja, pedig van olyan, hogy 26 év alatti kedvezmény...
Mondom neki, hogy ezt értem, csak én nem vagyok 26 év alatti.
Felém fordulva úgy nézett rám, mintha nem is magyarul beszéltem volna eddig. És jár az újabb piros pont neki a feltételezésért!
Alighogy ezt sikerült lezongorázni, egy roma család tűnt fel a láthatáron. Zajosak, feltűnőek voltak. A lány fennhangon mondta a többieknek, hogy én még soha nem mentem vonattal, és úgy tűnt, valami reakciót várt volna erre, de rá se hederítettek. Eddigre a szerelő ember is útnak indult, de azért még odamormogta az orra alatt, hogy na ezek majd megint elrontják a gépet.
Ekkor két középkorú, bőröndjét maga után húzó férfi tűnt fel a peronon. Sietni látszottak. Egy idő után hozzám léptek, hogy beszélek-e angolul? Megvitattuk a jegykiadó automata kérdését, majd rákérdeztek, hogy tudnak-e jegyet venni a vonaton. Mondtam, hogy igen, de büntetést is kell majd nekik fizetni, igaz nem túl nagy összeget. Azt mondták, hogy az még belefér, ha tényleg nem egy nagy összeg, de nem akarnak az automatával bajlódni. Majd az érdekelte őket, hogy hogy ismerik meg a szegedi vonatot. Mondtam, hogy én is azzal megyek, így gyorsan útitársak lettünk. Mesélték, hogy korábban volt az a kihelyezett bódé, ahol tudtak jegyet venni, de az se működik már, az alkalmazottak drágák. Az automata pedig szeszélyes. Erre már kibújt belőlem a jól belém égett szarkazmus, és mondtam nekik, hogy "Welcome to Hungary!" Nevetve közölték, hogy ők igenis szeretik Magyarországot, már legalább tízszer voltak itt.
Később kiderült, hogy Finnországból jöttek látogatóba barátokhoz. Beszélgettünk picit, aztán közben az automata is életre kelt, így jegyet váltottak, nagy nehezen, teszem hozzá, mivel a gép folyamatosan visszaköpte a pénzt.
Amikor visszajöttek, kisütöttük, hogy másodosztályú kocsiba vettek jegyet, pedig nem úgy szerették volna.
Mivel az én jegyem IC-re szólt, elváltak útjaink, amikor a vonat befutott. De azért még hozzátettem, hogy találkozunk Szegeden.
BKK jegyautomata(Fotó: bkk.hu)
Így telt el az első másfél órám Magyarországon.
És a háromórás időtávhoz érve a kalauz bejelentette, hogy Csanyteleken felsővezeték-szakadás van, szóval Kiskunfélegyházán buszra szállunk Kistelekig, majd ott vissza a vonatra. Juhé! Tudhattam volna, hogy nem úsztam meg a jegyes mizériával.
Egy hölgy, aki láthatóan nem beszélt sokat magyarul nem értette a helyzetet, de a kalauz hölgy készségesen elmagyarázta neki, tökéletes világnyelven: “Vasút kaputt. Félegyháza-Kistelek busz. Kistelek hopp to vasút."
Úgy tűnt, a hölgy megértette...
Most pedig Kisteleknél várunk a csodára, csak ki tudja meddig...
Lehet kerítés helyett egy felirat is elég lenne a határon. Valami olyasmi, hogy hagyj fel minden reménnyel, ki ezen határokon belépsz, pláne, ha egyáltalán nem beszélsz magyarul!
Persze, az is lehet, hogy ez csak az én szerencsém...
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Hegedüs Martina
Vendégszerző