Szeretem a történelmet, fényképezni és falat mászni. Ez pedig belépőt jelent az urban exploration, (röviden urbex) szenvedélyébe, melyhez Sanghaj elfeledett történelmének mementói csodálatos terepet nyújtanak.
(Fotó: Dóczi Tamás)
A sorozat első célpontjaként a korábbi sanghaji kereskedelmi kamara egykoron impozáns, immáron igencsak lepusztult épülete szolgál. A Bundtól nem túl messzire található objektumot Guangxu császár (光绪) regnálásának tizedik évében, azaz 1884-ban építették, hiszen ekkoriban, már a harmadik ópium-háborún is túl a Qing-dinasztia igen kiterjedt külkapcsolatokkal rendelkezett, és Kína is számos diplomatát küldött szerte a világba, kiknek tekintélyes hányada a legnagyobb, sanghaji kikötőből indult. A hosszadalmas hajóutak biztonságának érdekében, a minnani halászok gyakorta építettek Matsu tengeristen számára templomot (妈祖庙 vagy 天后宫), Guangxu pedig e hagyományt követve a messzire utazó magas rangú diplomaták számára szintén biztonságuk érdekében húzatott fel mintegy 8000 négyzetméteren templomot és hivatali épületet (出使行辕) is egyben. A tengeristenhez való fohászkodáson kívül persze gyakorlati szükség volt a Sanghajból induló (vagy Sanghajba visszatérő) kínai diplomaták elszállásolához, mivel akkoriban az átmenetileg Sanghajban tartózkodó kínai nagykövetek nem lakhattak a külföldi koncessziókban, a környéken pediglen nem volt a számukra megfelelően kialakítható épület, így többnyire a várostól nem túl messzire lévő tartományi székhelyekben szálltak meg kiküldetésük előtt, illetőleg hazaérkezésük után. Se őket és a Qing-kormányzat helyi üzletembereit (yamen, 衙署/衙门, apropó lásd kínai pidgin) megfelelő formában fogadni képes reprezentatív épület nem volt, így pusztán ez okból is elkerületlen volt az építkezés.
(Fotó: Dóczi Tamás)
A mára teljesen elhanyagolt épület egy elkerített területen belül foglal helyet, ahol számos építkezés zajlik, a bejáratnál lévő fogatlan vámpír először nem engedett be, csak miután alaposan szemügyre vette a magyar jogosítványomat, és meggyőződött róla, hogy valóban a New York Times tudósítója vagyok.
Szerencsém azonban nem röpített túl messzire, miként egy 2-es szintű fogatlan vámpír már nem hitt a mesémnek, és kiebrudalt. Kénytelen voltam egy szimpatikus falszakaszt választani, hogy azon átjutva az épület belsejéről pár képet készíthessek.
Folytatván a históriát: 1904-ben az objektum a sanghaji kereskedelmi főkamara kezelésébe került, ezáltal a későbbiekben kereskedelmi hivatalnak (商埠公所) is nevezték, 1912-ben aztán a sanghaji kereskedelmi hivatal (上海商务公所) és a kereskedelmi főkamara (上海商务总会) egyesült, és a Qing diplomaták korábbi eredeti tanácskozóhelyiségét irodaházzá formálták. Az épületegyüttesben a kereskedelmi kamara kiállítótermeket, áruházat, üzleti iskolát de még egy üzleti lapkiadót is létesített, klasszicistává faragva a dizájnt díszes belépőkapuval és virágágyásokkal. A szintén akkoriban emelt diadalívszerű bejárat ma nem sokat enged elárulni e hajdanvolt nyüzsgésből.
(Fotó: Dóczi Tamás)
(Fotó: Dóczi Tamás)
1929-ben a sanghaji kereskedelmi kamara (上海市商会) megváltoztatta nevét sanghaji különleges városi kereskedelmi kamarává (上海特别市总商会), majd egy év után már mégsem érezték magukat annyira különlegesnek, és visszaváltoztatták nevüket sanghaji kereskedelmi kamarává.
Ezzel egyidejűleg négy különböző városrészben Nanshi (南市, 'déli város', a mai Lujiabang (陆家浜) és Pudong Shangnan kerülete, 浦东上南地区) Jiangwan (江湾), Pudong (浦东), Wusong (吴淞) nyitottak új irodákat. 1937-ben a sanghaji kereskedelmi kamara arra kényszerült, hogy elhagyja a várost, s csak a háborút követően tért vissza eredeti helyére.
1949 és Maóék után a sanghaji kereskedelmi szövetség (上海市工商业联合会) bérelte ki a helyet, mi utóbb 1979-ben a Xiangganglu 51 (香港路51号) szám alá költözött, az épület pedig egy elektronikai-informatikai kutatóintézet birtokába került. 1999-ben Sanghaj önkormányzata történelmi jelentőségű épületté nyilvánította, 2014 óta pedig papíron is műemlékvédelem alatt áll. A valóságban viszont hagyják szétrohadni. Ezért sem látogatható.
A sorozat további részei:
Pataki Niki
Vendégszerző
Csányi Barnabás