Nem tudom, megváltozik-e valaha a tévhit, miszerint ha valaki egyedül megy el utazni, az biztosan magányos, nincsenek barátai, legalábbis nem talált köztük olyat, aki szívesen vele menne, így majd egész idő alatt egymagában, koktélt szürcsölve, fancsali képpel lógatja a lábát a tengerbe.
Szerintem az élet fontos része (ha nem az egyik legfontosabb), hogy egyedül is jól érezzük magunkat, és nyitottak legyünk új ismeretségek, barátságok kötésére felnőttként is. Utazzunk akár egyedül, akár párban vagy barátokkal, az út mindig rengeteget adhat számunkra, megnyugtat, ismeretekkel lát el, valósággal megújít. Engem sosem riasztott vissza az, hogy egyedül menjek bárhova, sőt, egy jó gyorstalpalónak tartom arra, hogy feltaláljam magam bármilyen helyzetben. Idén a választásom Portugáliára esett, és amikor megkérdezték, hogy miért, nem tudtam rá válaszolni. Nincs bakancslistám, ráadásul olyan hely sincs, ahová nem szívesen mennék el legalább egyszer, ezért úti cél választáskor általában a megérzéseimre hallgatok.
A csodás Albufeira Fotó: Brigi
Eredeti tervem Málta volt, ahová már régóta el szerettem volna menni, de Portugália déli részére is nagyon kíváncsi voltam. Aztán egyszer képeket kezdtem nézegetni Portugáliáról, utánaolvastam, miket lehet ott csinálni, egy nap pedig találomra megnéztem, mennyibe kerülne a repjegy oda. 9.000 Ft? Már foglaltam is. Az összeghez persze még hozzáadódott a csomag ára, de így is nagyon kedvezményes volt a jegy. (Tipp: Faróba általában sokkal olcsóbb a repjegy, így érdemes odarepülni akkor is, ha Lisszabonba készül az ember, mivel a két város közötti vonatközlekedés olcsó és egyszerű.)
Jobb úti célt nem is választhattam volna: tökéletes egy hetet töltöttem az ország déli részén, Algarve tartományban. Azok kedvéért, akik nem hisznek a szóló utazásban, elmondom, hogy egy percre sem éreztem magam egyedül, magányosan vagy rosszul. Rengeteg jó fej embert megismertem, még sokat is ahhoz képest, hogy csak egy hetet töltöttem Dél-Portugáliában, ráadásul egy olyan barátot is szereztem, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot és Svájcban újra találkoztunk.
Megjártam már pár országot Európában, Ázsiában, Amerikában és Dél-Amerikában, és Brazília óta Portugália az első ország, ahová bármikor, szó nélkül visszamennék. Az emberek hihetetlenül kedvesek és segítőkészek, legtöbbjük beszél angolul, ami nagyon megkönnyíti az ottlétet és otthonossá teszi a légkört (ez Brazíliában például egyáltalán nem volt így, képtelenség volt angolul vagy spanyolul kommunikálni a helyiek többségével). Még azok a portugálok is, akik nem beszélnek angolul, megfogják a kezed és elvezetnek oda, ahova menni szeretnél, miközben portugálul magyaráznak neked. Mint mindenhol máshol itt is igaz, hogy mosollyal sok mindent el lehet érni. Ha olyan nyitott vagy, mint ők, nem fogják rossz néven venni, hogy nem beszéled a nyelvüket.
Reggelente egy kis helyi reggelizőben reggeliztem, ami egy sarokra volt attól a vendégháztól, ahol megszálltam. A pultos akcentusából gondoltam, hogy brazil, és hogy beszélgetést kezdeményezzek, meg is kérdeztem tőle. Rögtön nagyobb kedvvel szolgált ki csupán azért, mert felismertem az akcentusát. Elmeséltem neki, mennyire imádtam Brazíliát, és onnantól kezdve minden reggel kaptam egy ajándék brazil sajtkenyeret, amit szintén megemlítettem, mialatt a hazájáról áradoztam. Emellett olyan finom, friss gyümölcsturmixot csinált, hogy csak na!
Reggelim a közeli reggelizőben: brazil sajtkenyér turmixszal (Fotó: Brigi)
Ez az egy hét nagyon kevés volt, arra viszont tökéletes, hogy egy kis ízelítőt adjon abból az életérzésből, ahogy a (dél)portugálok élnek, és tudjak végre arra a kérdésre válaszolni, hogy hol tetszett eddig a legjobban. Algarve, az ország legdélibb tartománya méltán híres gyönyörű partjairól, melyek közül nekem Albufeira város strandjai voltak a kedvenceim. Direkt mentem áprilisban, főszezon előtt, amikor még nincs sok turista, viszont az idő már nagyon jó, bár eső gyakran előfordulhat. Szerencsém volt, az első nap még felhős, szeles volt, utána végig élvezhettem a napsütést.
Nagyon olcsó és egyszerű busszal közlekedni a városban, a járművek tiszták és modernek. Csak arra kell figyelni, hogy általában nem abban az időpontban indulnak, mint ami a neten fel van tüntetve. A buszmegállóban kell megnézni a táblát, de a legjobb, ha jegyvásárlásnál megkérdezzük a pénztárost.
Faro egy kedves város, ahová szintén szívesen visszatérnék több időre. Naponta kétszer van egy ingyenes/becsületkasszás városnézési programjuk, Arco da Vila előtti találkozási ponttal. Nem kell előre bejelentkezni, véletlenszerűen gyűlnek ott össze az emberek, akiket egy piros esernyős idegenvezető vezet körbe a városban. Én egy délutáni városnézésre mentem, és annak ellenére, hogy az egyetlen érdeklődő voltam akkor, az idegenvezető ugyanúgy megtartotta a több mint két órás idegenvezetést, ami alatt rengeteget mesélt az ország, az Algarve régió és a város történelméről, mindezt roppant élvezhetően, valamint minden kérdésemet megválaszolta, amelyek főként a portugál nyelvvel voltak kapcsolatosak.
A túra végén egy kis tasakba lehetett betenni annyi összeget, amennyit gondolunk. 5 eurót tettem bele, és nem elég kifejező, ha azt mondom, hogy igazán megérte. Egyszerű és élvezhető módja annak, hogy rövid idő alatt megismerjük Farót annyira, amennyire csak lehet. Az idegenvezető nemcsak történelemről mesél, hanem útközben megmutatta a szerinte legjobb éttermeket, cukrászdákat, bárokat is. Vele kóstoltam meg a híres nevezetes Pastéis de nata süteményt, amit kivétel nélkül minden portugál és nem portugál ismerősöm ajánlott. Finom kis süti, de nem mondanám óriási különlegességnek, inkább az állaga miatt szeretik: belül krémes, pudingos, kívül ropogós tészta.
Átszellemülten és nehezen hagytam ott ezt a mosolygó országot, terveim szerint nem sok időre. Ha csak egy embernek is segítettem dönteni következő úti céljával kapcsolatban, már ezt a cikket is megérte megíni. Jó utat Portugáliába!
Tóth Kata