Vigyázat, a cikk nem lesz kliséktől mentes, szigorúan egy reprezentatív felmérés, a szubjektív vélemények tárháza, és ráadásul még minden tudományos tényt is nélkülöz. Bár ennyi erővel, akár mondhatnám azt is, hogy egy brit kutató vagyok – de nem. Csupán hazánk lelkes gyermeke, aki úgy gondolta, hogy ő bizony szerencsét próbál az országhatárokon túl is, és most elmondja mit tapasztalt: nyugaton a helyzet változatlan.
Az olaszok
Iszonyatosan szórakoztató társaság, már-már azt is mondanám, hogy rokonlelkek vagyunk. A gasztronómiájukról természetesen senkit sem kell meggyőznöm (ha mégis: cím és telefonszám a szerkesztőségben), mert igazából az úgy jó, ahogy van (bár a kapribogyóért nem rajongok, ez alól csak a szicíliai caponata jelent kivételt). Amit nem értek: miért pont 80 g tészta jár fejenként? – és ezt még képesek is mérleggel kimérni. Amit elfogadtam: hogy 12 óra után nem isznak cappuccinot. A másik dolog: a motorok – bárkinek, bármikor, bárhol – és főleg Vespa.
Egyébként segítőkészek, nagyon jókat lehet velük dumálni. Programot szervezni? Na, azt azért nem, ennyire ne ragadtassuk el magunkat. Itt nemcsak az akadémiai késésről van szó (ami az esetükben nem 15 perc, hanem minimum egy óra). Egyszerűen nem lehet rájuk alapozni. Tehát, ha mondjuk egy nemzetközi programot szervezünk, és az elején nem szeretnénk egyedül lenni, akkor mindenképpen hívjunk egy németet is. Hogy miért?
Fotó: MJE
A németek
Szintén jó fejek, de azért nem mondanám azt, hogy szórakoztatóak is – ne ringassuk magunkat illúzióba, mert nem azok. De cserébe kimértek, és legalább pontosak. Túl pontosak. Ha kicsit késősek vagyunk, vagy éppen mindig időben érkezünk, még akkor sem leszünk jók, ugyanis ők az említett programra minimum 15 perccel (az elszántabbak akár fél órával is) korábban érkeznek. Ebben az esetben, legalább két németet hívjunk, hogy tuti ne legyen senki sem egyedül (útközben pedig az olasz barátainkkal chatelhetünk, mert ugye ők még otthon vannak és jó esetben készülődnek). Illetve még egy jó tanács kezdőknek: ha házi buli lesz, nehogy valami olasz kaja legyen, ugyanis ez a galád társaság képes arra a merényletre, hogy még ketchupot is tesz a pizzára/spagettire, és ez esetben kitörhet a III. világháború is (mert közben az olaszok is megérkeztek), ezzel teljesen átrendezve Európa gasztró térképét – nem éri meg ekkora kockázatot vállalni.
Képünk illusztráció(Fotó: wikimedia.org)
A franciák
Ó igen, a franciák... Na velük aztán tuti nem fogunk túl gyakran az imént említett ország nyelvén beszélgetni, mert ha tudnak is, akkor sem szólalnak meg. De legalább órákig társaloghatunk a borokról, sajtokról a francia realizmusról, (közben pedig a háttérben szólhat Edith Piaf Non, Je ne regrette rien című száma) vagy igazából bármiről, ami francia, mert a nemzeti büszkeségükről messze földön híresek. Ja, és arról is, hogy nem szeretnek fürdeni. Mennyire ellentmondásos már? A parfümök hazájában nem divat a fürdés, de legalább szépek és stílusosak a fürdőszobák, mert a lakberendezésre arra azért nagyon adnak, meg az öltözködésre is. Nem hiába Párizs a divat egyik fővárosa, és azért Coco Chanel neve sem cseng ismeretlenül.
Az osztrákok
Az tudtátok, hogy a croissant nem francia, hanem eredetileg osztrák? Mozart hazájában nemcsak red bullt isznak és schnitzelt esznek. Alapvetően elég jó kis társaság, de jól meg kell ismerni őket ahhoz, hogy erre rájöjjünk. Ugyanis nem sok mindenkit engednek közel magukhoz, elég zárkózott és rideg népség – osztrák nyelv (nem, nem a német) ismerete és a nyitottság előnyt jelent a barátsági kérvény elbírálásánál.
Ami pedig számomra egyszerűen érthetetlen, az a nikotin-bio kombó. Tényleg nem értem. Európában talán ők dohányoznak a legtöbbet (mindenhol: éttermekben, utcán, autóban stb.) közben pedig az egyetemi előadásokon répát rágcsálnak, és ezt 100%-os narancslével, vagy valamilyen ízestett ásványvízzel öblítik le – a vegán és paleo lázról már ne is beszéljünk.
A portugálok
Portugália a szabadság, a borok, a halak és a csempék (azulejo) országa. Hihetetlenül felszabadult egy nép és állandóan ünnepelnek, például Lisszabon belvárosa nyáron egy óriási fesztivállá alakul át, és akkor ott hajnalig nincs is megállás – talán Barcelonához és Tel-Avivhoz tudnám hasonlítani. A portugálok nagyon kedves és barátkozós emberek, de azért a munkamoráljuk (az meg mi?) hagy némi kívánnivalót maga után. Valljuk be őszintén, a munka az nem az erősségük, és ez nagyon meg is látszik a gazdaságukon. Az egészségügyi rendszerük pedig csapnivaló (rosszabb, mint a magyar – hoppá!). Portugál barátaim szerint, ide csak meghalni jön az ember – ezek szerint náluk is kötelező volt középiskolában az Isteni színjáték: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!"
Lisszabon(Fotó: MJE)
Kapcsolódó cikk: