Mi így utazzuk körbe a világot, avagy akárhová fújhat a szél

Mi így utazzuk körbe a világot, avagy akárhová fújhat a szél
Mi így utazzuk körbe a világot, avagy akárhová fújhat a szél

Az egyetemem után úgy döntöttünk, hogy követjük az álmainkat. Nyakunkba vettük hát a világot és lassan 3 éve úton vagyunk. Szerencsénk van, ugyanis sosem a teljes bizonytalanságba megyünk, kitesurf oktatásból élünk, így egy nemzetközi kite-os szervezet segítségével már itthonról tudunk munkát keresni.

Dolgoztunk már Egyiptomban, Vietnámban, Thaiföldön, Görögországban, Mauritiuson, jelenleg pedig Cipruson tartózkodunk. Általában 3 hónapot töltünk egy helyen, annyi ugyanis a szeles évszak, ami a mi sportunk szempontjából kulcsfontosságú. Ez alatt az idő alatt mindig apartmant bérelünk, vagy vendégházban lakunk és biciklivel járjuk a várost. Ritkán járunk éttermekbe, vagy bárokba, igyekszünk elkerülni a turista helyeket és a helyi lakosoktól, újonnan szerzett barátainktól érdeklődünk, hogy hol érdemes vásárolni, mit kell feltétlenül megnéznünk, ha már itt vagyunk. A célunk mindig úgy élni, mintha otthon lennénk, annyi különbséggel, hogy ilyenkor a tengerpart látványára ébredünk reggelente.

Rengeteg fényképet és videót készítünk az utazásainkról, hiszen nem mindennapi dolgokkal találkozunk, különösen mikor Európán kívül kalandozunk. Megörökítettük az első találkozásunkat vadon élő kismajmokkal, az ázsiai piacok forgatagát, a nyárson sült krokodil, vagy az apró rovarok kóstolását, az arab borbélyok egyedi borotválási technikáját, a cukornádlé készítését stb. 

Élvezzük a különböző kultúrákkal való ismerkedést, főleg a gasztronómiai részét, és mindenhol szert teszünk néhány új ismerősre, akikkel a későbbiekben is tartjuk a kapcsolatot. A munkákból kifolyólag mindig egy-egy összetartó közösség részévé válunk, a közös hobbi és életstílus elősegíti, hogy akár életre szóló barátságok is kialakuljanak. A mi generációnk abban a szerencsés helyzetben van, hogy manapság már nem csak lehetséges, de elég egyszerű is külföldi utazást intézni, munkát vállalni a határainkon túl. Egy adott helyen mindig legalább 4-5 különféle nemzetiségű emberrel dolgozunk együtt, így általában a közös nyelv az angol és az idegen környezetbe egyszerre próbálunk beilleszkedni. Mindenkinek más a furcsa, mást tolerál és mást tart természetesnek. Egy dél-afrikai lánynak például teljesen megszokott volt, hogy néha elment az áram a vietnámi házában, mert otthon is órákat töltenek el villany nélkül, egy dél-amerikai srácnak pedig hihetetlen volt, hogy elmehet úgy a bankautomatához pénzt kivenni, hogy nincs fegyveres kísérete.

Mi a biztonságosnak és civilizáltnak mondható kis közép-európai országunkat egyre jobban értékeljük, minél többet utazunk. Szeretjük, hogy a magyar ember evés közben nem beszél (pláne nem köpköd, ahogy az Ázsiában szokás), szeretjük, hogy a macskáknak nálunk van gazdája és nem ugrálnak az asztalunkra az étteremben, hogy az utcákon vannak szemetesek és a hulladék elszállítása nem abból áll, hogy leöntik vízzel az utcát, hogy onnan folyjon csak a tengerbe, szeretjük, hogy az időpont egyeztetésnek van értelme és a lustaságnak pedig van határa. Szeretjük a klímát, az ételeket, a változatos tájat.

Sok szempontból jó kis ország a miénk, egy baj van vele, hogy kevés fiatal látja már ott a jövőjét. Mi azért választottuk ezt a vándorló életmódot, mert a kite szörfözéshez Magyarországon nem éppen ideálisak a körülmények. Sajnos nincs tengerünk, a nyár elég rövid és a szél általában együtt jár a viharral, ami nem a legkedvezőbb számunkra. Ha pedig a diplománkat próbálnánk kamatoztatni pályakezdő közgazdászként és testnevelés tanárként, nagy valószínűséggel elfeledkezhetnénk a hobbinkról, mert nem lenne miből finanszírozni a kiteozást, hogy a többiről (lakásvásárlás, családalapítás stb.) ne is beszéljünk. Ezeken a helyeken sem keresünk kifejezetten sokat, tévedés ne essék, de kényelmesen megélünk, haza tudunk vinni egy kis pénzt és a munka mellett még életünk is van. Nem a naptár szabja meg a szabadnapjaink számát, hanem az időjárás, mi a hétvége helyett, a szélcsendet várjuk, a nyári szünet helyett pedig a szezon végét, amikor végre hazamehetünk kicsit a családunkhoz.

Sokszor megkapjuk, hogy milyen mázlisták vagyunk és főleg az otthoniak ismételgetik, hogy igen, mi csináljuk jól. Abban igazuk van, hogy nagy szerencsénk van, mert tulajdonképpen a hobbinkból élünk, abban is, hogy együtt vagyunk, hiszen így bárhol vagyunk, nem érezzük magunkat magányosnak, ott az otthon, ahol a másik, és így valóban sokkal könnyebb. Tény, hogy általában idilli a környezet, tengerpart, homok, napsütés, igazán nem panaszkodhatunk. 

De annak ellenére, hogy még fiatalok vagyunk, sokak szerint ráérünk még aggódni a jövőn, mi azért vágyunk a biztonságra. Az utazás fantasztikus dolog, rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak, nem csinálnánk másként, de lassan szeretnénk valahol hosszabb távra letelepedni, megalapozni a jövőt egy család számára. Azért esett a választásunk most Ciprusra, mert viszonylag közel van Magyarországhoz, vannak közvetlen járatok elérhető áron, és mert itt nem csak 3 hónap a szezon, télen sem megy 18 fok alá a hőmérséklet, kivéve a hegyekben, ahol viszont így lehetőségünk nyílik egy kis snowkiteozásra (a snowboard és a kiteszörf keveréke) amikor leesik a hó.

Manapság sokan vágnak neki nagy reményekkel az útnak, remélve, hogy külföldön jobb életszínvonal vár rájuk. Néhányuknak bejön a számításuk, mások csalódottan térnek haza, de egy dolog mindenkiben közös, akikkel utazásaink során eddig találkoztunk, mindannyiunknak honvágya van néha. 

"Nem lehet elfelejteni, hogy honnan jöttél, az ország ahol felnőttél, mindig is az otthonod lesz akarva-akaratlanul, a szokások, a hagyományok, a gondolkodásmód a részeddé válik, és hiába mész csak a szomszédos országig, mégis szinte minden más lesz, mint amihez szoktál."

Véleményünk szerint menni kell, ha van rá lehetőség, akkor látni kell, tapasztalni kell minél többet a világból, nem szabad elkótyavetyélni ezt az óriási lehetőséget, ami a 21. században megadatott nekünk, hogy nincs lehetetlen, hogy bárhová eljuthatunk. Azt pedig, hogy hol ér véget az út, majd eldönti a sors. Egy biztos, ha hazatérünk végül, ha nem, az utazásnak köszönhetően olyan személyiségfejlődésen mehetünk át, ami megfizethetetlen, olyan leckéket tanulhatunk meg, amikre otthon ülve, örökre a komfortzónánkon belül maradva sosem jöttünk volna rá.

Számunkra nem kérdés, hogy egyszer majd visszatérünk a gyökereinkhez, akárhová fúj még minket a szél (szó szerint), Magyarország egy biztos állomás az utazásaink között.


Kapcsolódó cikk: 

Extrém hétköznapok – kitesurf oktatóként Cipruson

Tetszett? Oszd meg!