马鞍山- Őszközép ünnep - a Hold imádata Kínában

马鞍山-  Őszközép ünnep - a Hold imádata Kínában
8 perc

Az idei holdnaptár (merthogy Kínában a hold mozgásától függően, minden évben másképpen alakulnak a hónapok és ünnepek) szerinti 8. holdhónap 15. napján, azaz szeptember 27-én ünnepeltük az úgynevezett Őszközép-holdünnepet.

 

Ez az ünnep több mint 3000 éves múltra tekint vissza, de a mai napig kiemelt fontosságú szerepet játszik a kínai családok életében. A barátaimtól, akiket bár próbáltam faggatni, sajnos csupán annyit sikerült megtudnom, hogy ezen a napon a családok összejönnek és közösen vacsoráznak, beszélgetnek, holdsüteményt esznek, és a hagyomány szerint egész éjjel fennmaradnak, hogy megtisztuljanak a telihold fényében.  (Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor ez az este nagyjából megfelel egy magyar karácsonynak.)

 

Az ünnepre való tekintettel az egyik barátunk (nevezzük őt most az egyszerűség kedvéért Jasonnek) meghívott minket a szülővárosába, hogy töltsük az ünnepet a családjával és Vele.

A meghívást köszönettel elfogadtuk, és péntek késő este izgatottan érkeztünk meg Ma’anshan-ba (马鞍山) – ekkor még nem sejtettük, hogy a hétvége folyamán nem csupán egy közös ünnepi vacsorára voltunk hivatalosak.

 

Jason szülei 3 napra szóló írásos útitervet készítettek számunkra, mely magában foglalta a város és annak környékén fellelhető összes látványosság meglátogatását. Az első este, mivel nagyjából 10 körül érkeztünk meg, „csupán” egy ismerkedős vacsorára voltunk hivatalosak. (Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy már az első vacsorán csupa finomság, terülj-terülj asztalkám, és elpusztíthatatlan mennyiségű étel került terítékre.)

 

A második napon (szigorúan tartva magunkat az útitervhez) reggel 8-kor a szálloda előtt várt minket Jason és apukája autóval, így reggeli után rögtön neki is vágtunk a város felfedezésének. Ma’anshan (马鞍山) egy –  Kínai viszonylatokban kicsinek számító – másfél milliós lakosságú kisváros, amely a Jangce folyó mellet, Nanjingtól (南京) nagyjából 40 kilométerre, Anhui és Jinagsu megye határán helyezkedik el.

Nevét, mely magyarra fordítva nagyjából annyit tesz, hogy „lónyereg hegy”, a legenda szerint egy tábornok hűséges lováról kapta, aki –  miután gazdája életét vesztette a csatában – a folyóba ugrott, hogy véget vessen saját életének is. A város egyébként főként az acélgyártásról híres: a ma’anshani acél nemcsak Kína teljes vonatközlekedését biztosítja, de az űrkutatásban is kiemelten fontos szerepet játszik.  Szintén Ma’anshanhoz kötődik a híres költő Li Bai (李白) neve is, aki a legenda szerint folyamatosan baijiut ivott, (így általában folyamatosan részeg volt), mivel állítólag csak ekkor tudott írni. Li Bai tehát itt élt és alkotott, egészen addig, amíg egy éjjel részegen meg akarta érinteni a holdat, de helyette beleesett a Jangce folyóba és megfulladt.

 

(Kiegészítés:白酒– Báijiǔ, szó szerinti jelentése „fehér bor”, kínai cirokból készült szeszesital, melynek alkoholtartalma nagyjából 40 fokos, az ország egyik leghíresebb és legnépszerűbb alkoholos itala.)

 

Túránkat a Jangce partján kezdtük, ahol megtudtuk, hogy Ma’anshan kikötője nemzetközi forgalmat bonyolít, azaz innen közvetlenül szállítják az árut Európába és Amerikába. 

A Jangce partján (Fotó: Mindenttu Dóri)

A folyópart után ellátogattunk a fentebb már említett Li Bai (李白) emlékmúzeumába, amely egy hegyoldalban helyezkedik el és hatalmas parkok veszik körül. A hegyoldalban nagyjából 3-4 órán keresztül sétálgattunk, utána pedig ebédelni indultunk. 

Li Bai (李白) felkér táncolni, de elutasítom, mert rendkívül ittas (Fotó: Mindenttu Dóri)

Az ebéd utáni következő program a Ma’anshani híres ágymúzeum meglátogatása volt. Bevallom, fogalmam sem volt, hogy egyáltalán létezik olyan, hogy ágymúzeum, de hát tessék, bizony létezik. :) 

Galéria: 1. kép: Az ifjú férj először pillantja meg felesége arcát 

2. kép: Az ágy tetejére egy kis, madár alakú harangot erősítettek, hogy ha az ágyban esetleg mozgolódás történik, azt már jó messziről lehessen hallani. A kép bal oldalán a fiú szülei „kíváncsiskodnak”…(Fotó: Mindenttu Dóri)

A múzeum rendkívül érdekes volt, bár szegény Jason a végére eléggé lefáradt, ugyanis ő volt a hivatalos tolmácsunk és mindent egyből fordított, amit az idegenvezető mondott. A múzeum után kicsit sétálgattunk még a belvárosban, majd az este közeledtével vacsorázni indultunk. Ebbe az étterembe Jason papája nem jött velünk, itt a barátaival találkoztunk és vacsoráztunk egy hatalmasat. A vacsi után a tradicionális kínai programot követtük, azaz a KTV bár felé vettük az irányt. Nagyjából éjjel 1-ig dalolásztunk, majd mikor mindenki hazament, a park felé vettük az utunkat, és még pár sör társaságában beszélgettünk hajnalig.

Vacsora a fiatalabb korosztállyal (Fotó: Mindenttu Dóri)

Másnap reggel nem volt kegyelem, ismét reggel 8-kor indult a program, ezúttal tradicionális kínai reggelivel kezdtünk: szójatej, tojás, olajban sült dzsaodzi (饺子) és rizsleves. 

Tipikus kínai reggeli (Fotó: Mindenttu Dóri)

A laktató reggeli után a város környékén elhelyezkedő látnivalók következtek. Elsőként egy olyan pontnál álltunk meg, ahol (na jó, ezt én sem értettem pontosan) a Föld mágneses energiái felborultak, és a földre letett tárgyak a fizika törvényeinek figyelembevétele nélkül az emelkedőn felfelé gurulnak. Kipróbáltuk üvegekkel, és tényleg működött, sőt, ha a kocsi kézifékjét nem húztuk be, a több mázsás autó is szépen magától elkezdett felfelé gurulni a lejtőn. Mindenesetre nagyon érdekes volt. Erről a pontról mellesleg csodálatos kilátás nyílt a környező hegyeket borító bambuszerdőkre. (:

 

A következő megálló egy tradicionális falucska volt (kb. skanzen jellegű), ahol az őstermelők árulták a ház kertjében megtermelt szuperbio egészséges zöldségeket. A biogazdaság után teaültetvényeket látogattunk, és ebédeltünk egy hatalmasat (ismét). A délutáni program a Ma’anshan helytörténeti múzeumba vezetett, ahol nagyjából 2-3 órát töltöttünk el.

Galéria: Ma'anshani teaültetvények és bizarr ízű cukornád ital (Fotó: Mindenttu Dóri)

Az egész hétvége számomra legkedvesebb része a vasárnapi családi vacsora volt, ahol találkozhattunk Jason családjával. Az ünnepi menü hagyományos kínai ételeket tartalmazott. mint például különféle rákok, homárok, halak (ne feledjük, hogy a Jangce partján vagyunk) zöldségtálak, húsok, köretek, amit a kedves olvasó csak el tud képzelni. 

Galéria: Az ünnepi vacsora, valamint a Li (李) család és jómagam (Fotó: Mindenttu Dóri)

A vacsorát megelőző két napban többször is szóba jött a magyar konyha. Jason szülei elképedve hallgatták, hogy mi magyarok mennyi mindent sósan eszünk, ami Kínában édességnek számít (ilyen például a popcorn, a virsli, a szalámi, a paradicsom, satöbbi.) A vacsora végén Jason anyukája előhozta a meglepetést, ami nem más volt, mint a desszert. Azt mondta, bár tudja, hogy távol vagyunk az otthonunktól, szeretné, ha ezen az ünnepen családi körben éreznénk magunkat, így megpróbált a kedvünkben járni és magyarosan elkészíteni az utolsó fogást, hogy érezhessük az otthon ízét. Szinte könnyekig hatódtam ezen a figyelmességen, amíg meg nem láttam, hogy mi is pontosan a desszert. 


Nos…a desszert nem más volt, mint gyümölcssaláta, méghozzá jól megsózva és vastagon beborítva… MAJONÉZZEL. Ezen annyira ledöbbentünk, hogy egyszerűen nem mertünk szólni, hogy ez a fogás a kivételek kategóriájába tartozik és ez nálunk is édes. A becsület úgy diktálta, hogy szedjünk egy jó nagy tányérral az ízes desszertből, de azokat az arcokat az asztalnál azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni… :D

„Srácok, nyugodtan szedjetek még a gyümölcssalátából, az mind a tiétek!” (Fotó: Mindenttu Dóri)

Amikor Jason apukája kiszólt a konyhából, hogy van ám itt még egy meglepetés, már azt hittük leesünk a székről (mi jöhet még a sós majonézes gyümölcssaláta után?). A Kínai etikettben a leves az étkezés utolsó fogása, így legvégül került felszolgálásra a sós- magyaros-gulyásleves, ami tényleg finom volt. :)

 

Az este különlegessége a holdsütemény volt, ami általában kerek alakú, tetejét írásjegyekkel, népi motívumokkal díszített, általában vörös babpürével töltött iszonyatosan tömény sütemény. (A kerek alak a családot szimbolizálja)

 

A vacsora után sétára indultunk Jasonnel és egyik barátjával négyesben, hogy éjszakai teliholdsugár-fürdőt vegyünk a tóparton (:

12. Utolsó ebédünk a híres ma’anshani zöld teás egybesült csirke (Fotó: Mindenttu Dóri)

Másnap még megejtettünk egy közös ebédet Jasonnel és az apukájával, utána pedig elbattyogtunk a vonatállomásra, és együtt visszatértünk a jó öreg Suzhouba (宿州).

 

Így telt hát az Őszközép- holdünnep Ma’anshanban, rengeteg élménnyel, és egy hamisítatlan családi vacsorával megfűszerezve (vagy sózva).


Nemsokára újra jelentkezem,

addig is 再见!

A csapat (Fotó: Mindenttu Dóri)

Címkék: Ázsia , Ünnep , hagyomány , Kultúra