Az amerikanizálódás apró jelei - amiket mások is észrevesznek

Az amerikanizálódás apró jelei - amiket mások is észrevesznek
9 perc

Korábban már írtam egyszer az amerikanizálódás apró jeleiről, amiket mi magunk is észreveszünk. De vajon melyek azok, amiket éppenséggel magyar rokonaink és ismerőseinek fedeznek fel magyarországi ott tartózkodásunk alatt? Nos, ezt a legkönnyebben egy szokásos évi nyári hazalátogatás alkalmával lehet lemérni. Így is történt. Ugyan nyíltan nem kérdeztem rá senkinél, azért észrevettem néhány furcsa tekintetet, egy-egy megjegyzést, melyeket – legalábbis én – szintén az amerikanizálódás jeleinek tudok be. Lássuk most akkor ezeket szép sorban.

A testvér nyelv

Talán a legszembetűnőbb jelenség magyar ismerőseink számára, hogy a gyerekek az egymás közötti kommunikációban a magyar helyett többnyire az angolt használják. Ez az, amit egyszerűen nem lehet nem észrevenni. És ez az, amin az átlag magyar (értsd: ilyen tapasztalatokkal nem bíró) ember a kelleténél jobban meglepődik. Pedig talán nem is kellene, ha lenne idejük végiggondolni a helyzetü(n)ket. Többek között pont ezért is érdemes ezen a jelenségen kicsit elidőzni itt.

Először is előrebocsátom, hogy minden család és minden szituáció egyedi, így nehéz erről a jelenségről általános véleményt mondani, ugyanis az angol “testvér-nyelv” (ahogy én hívom) teljesen más szerepet tölthet be, vagy éppenséggel egészen más mértékű is lehet egy olyan családban, ahol mind a két szülő magyar anyanyelvű, ellentétben azzal a családdal, ahol csak az egyik. De a dolog nem ilyen egyszerű, mert a képet az is árnyalhatja, ha a szülők egyike kevésbé beszéli az idegen nyelvet vagy netán nem annyira magabiztos az angol nyelv használatában. És végül, de nem utolsósorban, az sem mindegy, hogy a gyerekek milyen egyéb más nyelvi környezetnek vagy kihatásnak vannak kitéve Amerikában (vagy bárhol a világban), gondolok itt például a csak magyarul tudó nagyszülő(k) állandó – azaz az év minden napjára kiterjedő – jelenlétére a gyerek körül, vagy a sűrűn látogatott magyar iskolára, netán a magyar nyelvű amerikai-magyar cserkészegyletre. Tovább nem ragozom, pedig létezik még egy sor más alapvető különbség is, de gondolom, a fenti példák talán segítenek rávilágítani a téma komplexitására és pont ezen egyszerű különbségek megannyi kombinációja miatt általánosítani, de ítélkezni sem szabad vagy lehet ebben az ügyben.

(Fotó: PrehryFarkas)

Nem védem a mundért, mert nem is kell védenem, és valószínűleg, ha olyanok olvassák ezt a bejegyzést, akik gyerekeket nevelnek külföldön és a gyerekek már hosszabb ideje koptatják az iskolapadot, azok minden további részletezés nélkül tudják, hogyan és miért alakul ki ez a bizonyos testvér-nyelv a gyerekek között. Ha nem ezen olvasók közé tartozol, akkor csak gondolj bele, hogy a gyerekekre a nap döntő többségében a szó szoros értelmében rázúdul az angol nyelv. Az iskolában, a rádióból, a TV-ből, az edzéseken és egyéb szociális összejövetelek alkalmából, azaz a nap jelentős részében a gyerekeknek az angolt kell használniuk. Nekik ez válik természetessé és az előbb említett okok miatt – nincs jobb szó rá – még hasznosabb nyelvvé is. Az angollal szemben a magyart viszont csak viszonylag ritkán, főleg otthon használják és akkor is csak szüleikkel kommunikálnak vele, feltéve, ha mindkettő magyar. Sőt, ha otthon véletlenül amerikaiak jönnek vendégségbe, akkor ott is az angol dominál nyilvánvaló okoknál fogva.

És mindezeken túl még az sem segít, hogy az angol – főleg a fiatal korban beszélt verziója – egyébként pedig nyelvtanilag egy sokkal egyszerűbb nyelv, mint a magyar. Erre pedig a gyerekek hamar rá is jönnek és egymás között is – azaz ha egyedül maradnak – az angolt használják egyre gyakrabban, ha szeretjük, ha nem. Ugyanis nem az a kérdés, hogy angolul beszélnek-e egymás között, hanem az, hogy mikortól és milyen rendszerességgel fogják ezt tenni. Még az e témában legelkötelezettebb amerikai-magyar szülők többsége is beismeri, hogy ha a szülők nem látják őket, akkor a gyerekek a magyarról angolra váltanak még tudat alatt is. Van amikor magyarul kezdik az első pár mondatot és angolul jön a befejező rész, meg a folytatás. Nos, ahogy említettem, ez nem rossz, és nem kell elítélni, ez a gyerekek itteni megszokott nyelve, és ez nekik a természetes. A magyar ismerősöknek meg az, hogy ezt észreveszik, és ez így van rendjén. Majd hozzászoknak….

Akcentus

A második legtöbbször kiszúrt jelenség a gyerekek magyar akcentusa. A korábban részletezett okoknál fogva ezen sem lehet vagy szabadna meglepődni. Ugyanúgy azon sem, ahogy a gyerekek az angolt viszont akcentus nélkül beszélik. Igen ám, de ez utóbbit otthon nincs alkalmuk vagy nem tudják – annyian – észrevenni és értékelni, mert Magyarországon ezek a gyerekek éppen magyarul próbálnak kommunikálni. Érted? Na ez az itteni (értsd Amerikában felnőtt) magyar gyerekek 22-es csapdája…

Egyébként ez is egy teljesen természetes adaptációs jelenség, bár itt meg kell jegyezni, hogy a nyelvészek szerint, a serdülőkor előtt álló gyerekek még simán kinőhetik az akcentust ugyanis, maradandó akcentus állítólag valamikor 10-11 éves kortól alakul csak ki. Többek között ezért is érezzük az Amerikában született és ott nevelkedett tinédzsereken azt az ízes magyar nyelvet, amit csak az itt született magyarok vagy a már hosszabb ideje itt élők beszélnek. Csak ők ejtik ugyanis “h”-val a magyar „t” betűt és ők azok, akiknek nehezen megy a “répa, retek, mogyoró” nyelvtörő is. Mindegy, majd hozzászoknak….

Ezután a két nyilvánvaló jel után most akkor nézzünk egy sor más apró jelenséget is, amit csak nagyon kevés magyar ismerős vesz észre, sőt, van köztük olyan is, amit csak mi, és csak akkor, amikor Magyarországra látogatunk.

A mosolygásról, és a cheeeeeese effektusról már írtam, úgyhogy azt itt nem részletezem, de azt azért hozzáteszem, hogy függetlenül ettől az amerikai szokástól,, gyermekeim szinte minden évben megjegyzik, hogy valamiért Magyarországon az emberek sokkal szomorúbbak és alig-alig mosolyognak. Van benne igazság. Ahogy szokták mondani, a gyerekek mindent észrevesznek. Ezt is. Mindegy, ezt is meg lehet szokni…

Vezetési kultúra

Amerikai betonszaggató (Fotó: Flickr/Thomas Hawk)

Az amerikaiak többsége roppant higgadtan és a KRESZ szabályait általában makulátlanul betartva vezet. Elvétve nyomják csak meg a dudát, kivéve az izgága New York-iakat. Az elsőbbséget a STOP táblás útkereszteződésben mindenféle vita nélkül udvariasan betartják, annak ellenére, hogy itt az elsőbbséget az érkezési sorrend dönti el ilyen közlekedési helyzetekben.
Az előzést pedig nemhogy nem ismerik, de egyszerűen nem is mernek illetve tudnak előzni, így inkább csak cammognak a másik kocsi mögött, sokszor hosszú mérföldeken keresztül. Természetesen vannak ezektől eltérő tapasztalataim is, főleg a keleti parton és az ország déli vidékein, de egy biztos, amikor az ember beül az autóba először Ferihegyen, az érkezést követően, nem lehet nem észre venni, hogy hazaérkezett. Tisztelet a kivételnek, mindenki idegesen és agresszíven vezet és előz ott, ahol csak lehet. Én annyira elszoktam ettől, hogy a nyáron szinte nem is előztem. Csak cammogtam szép lassan az előttem haladó jármű mögött. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én viszont nem siettem sehova, tehát okom sem volt rá, hogy előzzek. Mindegy, ezt is meg lehet szokni…

Áruvisszavétel

Fizess plasztikkal! (Fotó: Flickr/frankieleon)

Az Egyesült Államokban a 30 napos áruvisszavétel általánosan elfogadott része a kiskereskedelemnek. Bár nem vagyok szakértő, úgy gondolom Magyarországon is van hasonló szolgáltatás, csak odahaza ez többnyire két hétre szűkül le és nem feltétlenül általánosan elfogadott. A két ország közti legnagyobb különbség azonban nem a termék visszavételére adott maximum időben, hanem annak mikéntjében mutatkozik meg a legjobban.

Magyarországgal ellentétben, az USA-ban a kereskedők döntő többsége meg sem kérdezi, hogy a vevő miért viszi vissza a kicsomagolt, és gyakran nyilvánvalóan használt terméket. Sőt, ez a gyakorlat már ott tart az Újvilágban, hogy a fogyasztók nemegyszer vissza is élnek ezzel a szolgáltatás adta lehetőséggel. Például ha van egy egyszeri alkalom (mondjuk egy esküvő vagy egy születésnapi gyermekzsúr), a vevők az első – ám számukra egyetlen tervezett – használat után, azaz – hogy a példáknál maradjak – az esküvő vagy a szülinapi buli után már viszik is vissza az öltönyt, a felfújható medencét és a többi más, szó szerint alkalmi terméket. Magyarul, ezek az emberek nem meg-, hanem inkább kölcsönveszik a termékeket a boltokból. Gondolom Magyarországon még nem alakult ki az a kölcsönzői vagy alkalmi vásárlói magatartás és valószínűleg nem is fog.

Bár nem ilyen indíttatásból, de áruvisszavitellel egyébként nekem is volt egy hazai tapasztalatom a nyáron, amikor otthon egy kutyakosarat szerettünk volna lányommal visszavinni és nagyobbra cserélni egy jól menő kereskedelmi áruházba, két héttel a vásárlást követően. Végül is nem panaszkodhatok, mert az árut ugyan kicserélte az eladó (visszavételről azonban szó sem lehetett), de amit hallgattam a kicserélési folyamat alatt, az egy kicsit sok volt. Még Emma is megjegyezte, hogy mennyit akadékoskodott az eladó néni. Az Egyesült Államokban csak odaadnám az eladónak a terméket, hozzátenném, hogy mégsem ilyet szerettem volna, és már adnák is vissza a pénzt. Nem lenne semmi akadékoskodás. Mindegy ezt is meg lehet szokni…

Statisztika

Az amerikai a világ legéhesebb népe a statisztikai adatokra vagy még általánosabban fogalmazva bármilyen adatra. Egész egyszerűen megszállottjai a statisztikának és az adatoknak. Egy újságot például el sem lehet adni valamilyen statisztikai adat publikálása nélkül. Érdemes megnézni és leellenőrizni, az USA Today vagy bármely más napilap címlapját vagy akár a Yahoo! híreit. Egy statisztikai adat mindig ott virít valamelyik szalagcímben vagy rovatban. A statisztika az átlagemberek napi életét is teljesen átszövi. Túl a híreken, a sportközvetítéseket sem lehet nézni anélkül, hogy percenként ne mutatnának valamilyen – néha hasznos – “számokat”. (Én egyébként kifejezetten szeretem ezt az NFL-meccsek alatt, mert kitöltik az üresjáratokat.)

Ez a megszállottság már odáig fajult, hogy még az időjárás előrejelzésekben is megjelenik a statisztika, sőt, a valószínűséget is számszerűsítik, legalábbis ami a csapadékot illeti. Itt ugyanis már nem használnak olyan szavakat és kifejezéseket , hogy “várhatóan”, vagy “kicsi a valószínűsége”. Itt van például egy képes előrejelzés az USA-ból, merthogy szöveges verzió már nem nagyon létezik errefelé. Ahogy látszik, a csapadék lehetőségét itt százalékban fejezik ki.

És ezt ellensúlyozandó, itt van egy magyar előrejelzés a tradicionális valószínűségre utaló jelzőkkel kiemelve.

"A Dunántúlon és az észak-keleti határ közelében hosszabb időre kisüt a nap, másutt erősen felhős vagy borult ég lesz a jellemző. Kezdetben elsősorban keleten várható eső, záporeső, egy-egy zivatar. Ezt követően legnagyobb eséllyel a Duna-Tisza közén fordul elő egyre többfelé eső, záporeső, zivatar, helyenként felhőszakadás is kialakul. Az utóbbi tájakon területi átlagban is nagy mennyiségű csapadékra van kilátás. A keleti, délkeleti szelet néhol erős széllökések kísérik. A hőmérséklet délután a borongós, csapadékos tájakon 16, 22, másutt 23, 29 fok között alakul, a legmelegebb az észak-keleti határ közelében lesz. Késő estére 13, 19 fok közé hűl le a levegő."

Nincs ezzel semmi gond és elég informatív ez a magyar előrejelzés is, de én már hozzászoktam, hogy az eső valószínűségét számszerűsítik errefelé. Nekem speciel többet mond egy százalék az esélyre, mint egy kevésbé behatárolható “várható” szó, de lehet, hogy ezzel egyedül maradok. Mindenesetre számomra ez megint csak egy apró jel arra nézve, hogy adaptálódok a helyi körülményekhez.

Hamburger

Húspogácsa a grillrácson (Fotó: Flickr/Tojosan)

És akkor a végére maradt egy olyan jel, amit még legrosszabb álmomban se gondoltam volna úgy 10 évvel ezelőtt.  Mostanában ugyanis kifejezettem kívánkozom egy jó hamburgerre, ha sokáig mellőzni kényszerülök. Erről egyébként mindig egyik volt főnököm jut eszembe, aki egyszer egy európai útról hazaérkezve mesélte, hogy jó volt az európai koszt, de már nagyon vágyott egy jó hamburgerre. Akkor megmosolyogtam a szavait, de a nyáron már én is mondtam a feleségemnek, hogy nagyon jó az otthoni étel, szeretem is, de most már hiányzik egy jó hamburger. Na jó, csak valóban a jó, és csak egy. Talán ez a különbség a volt főnököm és köztem.

Na itth mosth máj thényleg befejezem, mejth viszem vissza a Walmajthba a nemjég vetth esejnyőth, ugyanis a csapadék valószínűsége a követhkező napokban mindössze 10 százalék lesz. Annak meg, hogy odafelé bedobok egy hambujgejth, 100%…


A cikk első részét itt olvashatod el:


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!