Főzés

Mindenhol vannak különbségek a főzésben, alapanyagokban, szokásokban. Ma Ildie áttekintését olvashatjuk arról, hogy miben más, vagy miben lenne más, ha úgy főznének Kanadában, mint a helyiek!

Azzal kezdem, hogy hoztunk 2 kiló őrölt paprikát. Ezt nem bíztuk a véletlenre, és nagyon jól is tettük, mert a paprika itt narancs színű és baromi drága. Eleinte ugye mindent a nulláról kellett beszerezni, só, bors, fűszerek, edények, lábasok, szóval mindent. Ezek egy részét már a szállodában lakva megvettem, mert körülbelül a második naptól főztem. Az első „főtt” étel egy rántotta volt. Ekkor észrevettük a boltban, hogy nincs fehér szalonna, és hogy a hagyma akkora, mint a fejem: ha kitúrom a legkisebbet, még az is akkora, mint a Sparban a legnagyobb. Szerencsére a Walmartban gyorsan sikerült lábas és serpenyő készletet venni, így ez meg is volt. Természetesen féláron.

Aztán jöttek a felismerések. Nem olyan a tejföl, nem olyan a liszt, nincs kockaélesztő, drága a lekvár, édes a kolbász (gusztustalan), nincs zsír, nincs szalonna. Alapból órákig tartottak a bevásárlások, mert nem a megszokott Gyermelyi tésztát és Univer majonézt vettem le a polcról, hanem új márkákat, új összetevőkkel. Minden egyes kajának csekkoljuk az összes alkotóelemét, mert itt egy csomó minden még alkalmazható, ami az Unióban már évtizedek óta be van tiltva. Szerencsére ki vannak írva az összetevők, nem kell az E vitaminokkal mókolni, hogy mi micsoda. Miután realizálódott bennünk, hogy itt rengeteg kaja van, amit egy malacnak sem adnánk jó szívvel, el kellett azon gondolkodni, hogy mi is lesz. Van az a lehetőség, hogy esszük az olcsót, és 50 évesen már hullák leszünk félig, vagy esszük a bio és/vagy jó minőségű kajákat, és ezzel talán adunk magunknak pár plusz évet.

Nem vagyok biomániás, sem szektahívő. Eszek/eszünk húst, halat, gyümölcsöt, a legtöbb zöldséget, gombát, magokat, kb. mindent. Magyarországon eszembe nem jutott volna, hogy biotejet vegyek, mert minek. Itt a tej és a tojás az, amin igyekszünk nem spórolni (a tojás 100 forint/db kb.) Elméletileg a növekedési hormon be van tiltva, remélem ez így is van. Húsból is jó lenne, ha tudnánk ilyen ellenőrzött helyről származót venni, de az háromszor annyiba kerül, mint a sima, és ezt az árat már nem engedhetjük meg magunknak.

(Fotó: carlbb/flickr)

Az ijesztő, amikor a szeletelt szalonnának, amit Magyarországon bacon szalonnának (nem is értem, szalonna-szalonna) hívnak a második összetevője a cukor. Vagy amikor a tejfölnek 20 összetevője van. A BHT-nak, Dextroznak, cukornak, kukoricaszirupnak nincs semmi keresnivalója ételben.

"Van olyan iskola, ahová epret és mogyorókrémet be sem szabad vinni, mert annyira allergiás néhány gyerek, hogy az illatától elkezd megfulladni - jó esetben nem sikerül neki."

Mielőtt kiköltöztünk a mi tudomásunk szerint egyikünknek sem volt semmilyen allergiája, ami itt mindenkinek egy hatalmas nagy valami. Itt mindenki allergiás mindenre. Macskaszőrre, mogyoróra, eperre, zellerre, szójára, tejre, lisztre, vagy ezek egyes részeire. Van olyan iskola, ahová epret és mogyorókrémet be sem szabad vinni, mert annyira allergiás néhány gyerek, hogy az illatától elkezd megfulladni - jó esetben nem sikerül neki. Szóval jöttünk, mi, akik az gondoltuk egészségesek vagyunk. Aztán a férj kézfeje elkezdett vörösödni. Ó csak a hideg, gondoltuk mi, kenegettük. Nem volt száraz, nem a hidegtől volt a pirosság. A pirosság mindig akkor jött, amikor kenyeret evett. Másnap szépen kipirosodott, pikkelyesedett, és napokig ott és úgy is maradt. Ezt a legkevésbé rossz 5 dolláros, 600 grammos kenyértől. Ekkor kezdtem el a kenyérsütést. Vettünk száraz élesztőt, mert kocka élesztőt nem találtam, beszereztük a glutént külön, mert a liszt valahogy nem olyan, melaszt, ami nem tudom mire kell, valami édeskés karamelles cukorszirup, a recept azt írja, hogy kell.

Elkezdtem kenyereket sütni. Az első kettő nem lett túl jó, az oka az volt, hogy akkor még nem tudtam, hogy a sütő nem Celsiust ír ki, hanem Fahrenheitet, így egy laza 120 fokon sütögettem, és nem értettem, hogy miért nem sül meg. Rájöttem a trükkre és egyre szebb kenyereket sütöttem. Érdekes módon a pirosságnak semmi nyoma azóta. Szóval van valami a bolti kenyérben, ami nem jó, és ez nem a liszt, nem a glutén, ami olyan tipikusabb lehetőség, hanem valami más.

(Fotó: mystuart/flickr)

Mit tegyünk a kenyérre? Van a helyi fura tejföl, de később megtaláltuk a lengyel boltban a rendes tejfölt is. Nincs vajkrém, ez nagy szívfájdalmam, de majd én csinálok. Van vaj, az nagyjából ugyanaz. Margarin, hát ez sem ugyanaz, és nincs kicsi, így nem nagyon vesszük, mert csak én enném, a férj nem eszi meg a margarint. Lekvár van, itt is figyelni kell az összetevőket. Felvágottak, hú ez önmagában is egy hosszú téma tud lenni. Cukorral, egy tonna tartósítóval, hulladékból akár (bőr, nyesedék). Itt is vigyázni kell, mit, mennyiért és honnan.

A rendes főzés a villanytűzhelyen zajlik, de nem az a lap fajta melegítővel, hanem ilyen spirálok vannak: két nagy és két kicsi. A kotyogós kávéfőzőnek ez nem ideális, de ez van. Zsír ugye nincs, így marad az olaj. A lengyel boltban találtunk zsírszalonnát, de ahhoz drága, hogy annyi zsírt kisüssek, hogy a rántott husi zsírban süljön. Marad az olaj, amiből itt az elterjedtebb/olcsóbb a repceolaj. Vettünk avokádó olajat is, de azt inkább kajába használom, és a hajamra. Ja meg a rántáshoz. Ezen a részen sírni tudnék. A rendes gáztűzhelyen milliószor csináltam rántást csomók nélkül. Itt meg nem megy, egyszerűen valami nem jó. Nem tudom, hogy az olaj, a liszt vagy a spirálos villanytűzhely az oka, bár én az utolsót tippelem. De amikor kicsit megpirul a liszt (már ha sikerül neki), jön rá a víz, szépen becsomósodik, én fogom és leturmixolom, és minden tökéletes. Észre nem venné senki, hogy csaltam.

Amikor husis kaja van, akkor a rántottához való szeletelt szalonnából kisült zsírral sütök. Zsírnagyhatalom nem vagyunk, de mindig összegyűjtögetem. A férj pedig ezt a zsíros és jól megfűszerezett kaját viszi magával a melóhelyére. A kollégái meg jól megcsodálják, hogy milyen fancy kajákat eszik. Az egyik kolléganője már nem tudom hányszor rácsodálkozott, hogy milyen finom, és már tudja, hogy a zsír a miracle/csoda benne, attól olyan jó. Fehér szalonnát sikerült venni a lengyel boltban, és már van egy befőttesüvegnyi zsírunk és egy kevés töpörtyű.

A hús szerintem ugyanolyan, mint Magyarországon, a hal is, a lazacot például ugyanúgy festékezik. Igazából talán annyi a különbség, hogy több a marha, és a többi húshoz képest nem olyan drága, bár ezt a "minden drága" jelenségnek be is tudhatjuk. A csirkemell 2500 forint/kiló felett van akciósan is. A csirkeszárny volt fura, mert rendes csirkehús áron van, mindegy megvettem, aztán nem ette meg a macska, ránk maradt.

Budapesten az a Fővám téri piac mellett található Ázsia bt.-ben vettem a keleti dolgokat sushihoz, bármihez, ami nem megszokott. Itt algalapot és gyömbért minden boltban árulnak. Amit még szintén ott vettem, az a tortilla lap, bár aztán a Corvin CBA-ban is láttam, mindegy. Ettől a tortillától is (amit viszonylag sokat eszünk) kezdetekben jött a kipirosodás, de mostanában nem annyira vészes. Ez a tortilla dolog egy zseniális találmány, mert bármit lehet bele tenni. Fasírthusit, csirkét, lejárás közeli felvágottat átsütve, májkrémet, halkonzervet, bármit. Zöldségekkel jól megpakolva isteni.

Főzni szerintem nagyjából ugyanazokat szoktam, mint előtte. A tarhonya, paprikás krumpli, lebbencs-féléket a férj a napköziben egy életre megutálta, így sok paprika azért nem fogy. Boros husit sem főzünk/eszünk, azért az otthoni 600 forint és az itteni 15 dollár között van különbség.

(Fotó: Ruth Harnap/Flickr)

A magyar boltba majd el kell menni kolbászért, meg ezért-azért, ugyanígy az ukrán boltba ukrán szalonnás szalámiért és kvaszért. Lengyelboltba zsírszalonnáért, kapros csemegeubiért, Milka csokiért, seggecskéért (zsemle, és tényleg így hívják ők is), kovászos ubiért, tejfölért, meg hát egy csomó minden másért.

Ezeknél az eltéréseknél igazából nagyobb különbségekre számítottam. Azért mégis csak külön kontinens. Szerencsére nem sok olyan dolog van, ami komolyan hiányzik. De ezek főleg a szülői házból származó portékák, mint a kolbász, disznósajt, lekvár.

Ami viszont van (és szuper jó, hogy van), azok az ázsiai boltok. A T&T market a WEM-ben, a kisebb-nagyobb kínai, koreai boltok, vagy az ukrán bolt. Van egy csomó olyan dolog, amit itt simán meg tudok venni, Budapesten csak macerásan lehet, Kecskeméten (itt születtem) pedig valószínűleg sehogy. Olyan gyümölcsöket ismertem meg, aminek a nevét sem tudom, csak kínaiul. A tengeri herkentyűket is ehetnék, de nem szeretem. A kagylót élve árulják több helyen is, de hát ha nem, akkor nem. Vannak teák, fűszerek, mindenféle dolgok, amiket szívesen próbálgatok.

Amit nagyon szeretünk az a quinoa nevű növény. Gabonaféle, ha jól emlékszem Dél-Amerikából. Ezt Magyarországon is lehet kapcsi, csak azt nem tudom, hogy miért kerül ott négyszer annyiba, mint itt. Glutén mentes, és nagyon finom, jobban szeretem köretnek, mint a rizst. Nagyjából ezek a különbségek, és érdekességek amik az eszembe jutottak.

Tetszett a cikk? Kövess minket!

Facebook • Youtube • Instagram • Twitter • LinkedIn • Google+