Mielőtt bárki megijedne vagy megörülne, nem Jules Verne egyik regényéről lesz szó, hanem (legjobb tudomásom szerint) Észak-Amerika legkisebb lakott településéről. Egyik kedves szomszédunk jóvoltából volt szerencsénk a férjemmel a hétvégén egy állandóan szem előtt lévő, mégis rejtett helyen vendégeskedni.
Dorval-szigetének hívják történetem főhősét. Montréal-szigetének nyugati részén találjátok (a belvárostól kb. 20 km-re) ezt a rejtett kincset. Mielőtt tömegesen vándorolnátok eme idilli helyre, le kell hűtenem a kedélyeket, mivel sziget formájából adódóan kizárólag komppal látogatható. (Most feledkezzünk meg a szokásos magyar kiskapukról, mint "és a csónak? vagy ha átevezek? jó formában vagyok, átúszom, hallod?" és maradjunk az első lehetőségnél).
A komp félóránként jár, de ha a kapitány nem ismer, vagy nincs a fedélzeten az az ember, aki a szigeten él és átkísér téged, akkor fel se szállj. A kompra lépvén kísérőnk azonnal bemutat bennünket a kapitánynak és a másik utasnak. Ők nyugtázva bólintanak, így belépésünk engedélyezett. A hajóút nagyjából 5 percet vesz igénybe. Megérkeztünk. A csendet csak a madarak füttye és kísérőnk hangja töri meg.
A szigetet májustól október végéig lakják, ha valaki nagyon kalandvágyó, akkor maradhat egész évben, de fel kell készülnie arra, hogy teljesen egyedül lesz, komp és folyóvíz nélkül.
Az itt tölthető fél év azonban mindenért kárpótól. Kanadában töltött 4 évem alatt megszokott kedvesség, nyitottság ellenére az itt tapasztalt lazaság és báj még engem is elbűvölt. Emlékeztek a Macskafogó című film utolsó kockáira, amikor az "átprogramozott" macskák idillikusan labdáznak, virágot szednek és pillangók röptét figyelik? Valahogy így képzeljétek el:
A sziget lakosságáról kérdezve azt a választ kaptam, hogy 58 ház található meg itt, amiből egy eladó. Itt csak vásárlás vagy örökség révén lehetünk a közösség tagja, más út nincs.
" Mi az, ami van?"
Harsogó zöldben pompázó természet, vastag törzsű ősfák, gyönyörű házak, és mosoly az arcokon. Lenyűgöző kilátás a folyóra, sósvizes közösségi medence, közösségi ház, teniszpálya és három motoros jármű: egy teherautó, amit heti kétszer, szemétszállításra használnak; egy golfautó, amivel kérésre házhoz viszik cvekkert vagy éppen téged, ha már esetleg annyira idős lennél, hogy nehezedre esne a járás valamint a tűzoltóautó. Azért, hogy ne legyen annyira jó, rengeteg pók és pókháló az arcodon.
Külön adó, saját polgármesterrel, állam az államban. Anno, amikor önálló településsé váltak, Montreál válaszképpen lezárta a vizet. Erre a szigetlakók megépítették a saját vizet biztosító csőhálózatukat, melyet a folyóból nyernek, gondos tisztítás után.
"Mi nincs?"
Forgalom, szmog, stressz és mivel itt mindenki ismer mindenkit, így helyi hülye sincs. Teljesen olyan érzésem van, mintha visszautaztunk volna az időben vagy ötven évet. Az indiánok által csak Béke szigetének hívott hely valóban méltó a nevére.
Ildie
Takácsy Dorka