Design kerámia a fagylalt színeiben

Design kerámia a fagylalt színeiben
Design kerámia a fagylalt színeiben

A formák mögött: Lantos Judit keramikus

Lantos Judit egyedi kerámiáit a magyar formaterezés iránt érdeklődő nagyközönség leginkább a havi Wamp designvásárról ismerheti. Én is ott találkoztam vele először. Kifinomult, modern stílusú, könnyed és elegáns alkotásai minden lakást színnel és boldogsággal töltenek be. 

Nem csoda hát, hogy standjánál másokhoz hasonlóan, én is rengeteget időztem, kérdeztük, és ő készségesen válaszolt, javasolt. Ebből az ismerkedésből született ez a rövid interjú is, melyben Judit végtelenül szerényen vázolja célkitűzését és megvalósított eredményeit. De halljuk mindezt tőle!

Lantos Judit műhelyébenLantos Judit műhelyében(Fotó: Studer Tüske Veronika)

Hosszú út vezetett a stílusra találáshoz?

A kerámiának szinte minden ága érdekelt, így az engem kifejező saját vonal megtalálását hosszú keresgélés előzte meg. A saját ízlés mellett azért a gyakorlatiasabb, értékesítési részt sem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor a kerámiáról mint kereseti forrásról beszélünk. Így alakult ki nálam is a többféle vevőközönséghez szóló stílus, egy kereskedelmibb vonal, humoros ajándéktárgyakkal, szuvenírekkel, és egy igazán alkotói, kísérletező vonal, egyedibb alkotásokkal.

Hol tanultad a szakmát?
Az ember önmaga kell, hogy rájöjjön dolgokra, bár soha nem árt, ha van kitől kérdeznie!-ezt vallom. A szakmát nem tanultam iskolában, a gyakorlati fogások egy részét azokban a műhelyekben sajátítottam el, ahol dolgoztam a saját vállalkozásom beindítása előtt. Ehhez az alaptudáshoz jöttek aztán az angol nyelvű szaklapok és az internet.

Szerencsére, van kitől kérdeznem, mert a szakmán belül nagyon sok embert ismerek. Ilyen szándékkal hoztam létre most már 9 éve a Szentendrei Keramikusok Egyesületét, amelynek jelen pillanatban 14 tagja segíti egymást tanácsokkal, ötletekkel.

Egyszemélyes mutatvány vagy, így fogalmazol. Nem nehéz mindent saját magad menedzselned?

Valóban minden az én kezemben fut össze. Én intézem az anyagbeszerzést, a termelést, az értékesítést, az adminisztrációt és persze a PR-t is! Hiszem, hogy így egy sokkal személyesebb kapcsolat alakul ki az érdeklődők, a vevők és köztem. Ha az akadályokról kérdezel, akkor inkább a végtelen bürokráciát, a súlyos járulékokat, az általános pénztelenséget és a sajnálatos igénytelenséget említeném.

Igénytelenséget?
Tisztelettel adózva a nem kis számú kivételnek, azt kell mondanom, hogy ma Magyarországon még csak ébredőben van (talán) egy olyan nemzedék, akik már rendelkeznek valamiféle design szemlélettel, vagyis nem csak azokat a dolgokat észlelik és fogadják be, amihez hozzászokott a szemük, hanem érzékenyen, fogékonyan reagálnak az új ötletekre is!

Ha már az új ötleteket említetted, tetszenek nagyon, hogy mostanában a gasztrobloggerek fotósorozatain is szembeköszönnek a termékeid.

Igen, talán 3 éve keresett meg egy gasztrofotós lány, neki készítettem először egyedi tányérokat. Utána sorra találtak meg a fotósok, gasztrobloggerek, mostanában pedig  néhány modern felfogású vendéglátós is. Szeretek nekik dolgozni, mert szemben a mindennapi termelés néha unalmas munkáival, ezek a megbízások mindegyike más, újra előcsalogatják a kreativitást, a fantáziát, az alkotás mögötti egyéniséget.

Miben mások Lantos Judit kerámiái?

Hogy miben mások? Mindenben, remélem. 
Minden tárgyam személyes indíttatású, legyen az egy kisszériás sorozat része, vagy egy egyedi alkotás. Benne van az ötletem, ami létrehozta, és a kivitelezés, amihez nélkülözhetetlen a szakmai tudás és gyakorlat.

És hol találkozhatunk termékeiddel?

Jelenleg a weboldalam és a közösségi oldalam a naprakész, interaktív kommunikációs és kapcsolatépítési csatornám. Szívesen veszek részt közös projektekben, most például egy üveges kollégával készülünk egy közös munkára.
Jó megjelenési felület továbbra is a havi WAMP, amelynek sok külföldi vevőmet köszönhetem.

Mit üzensz azoknak a nőknek, akik még az önmegvalósítás útját járják? Mi a fontos igazán?

Nagyon egyszerűen fog hangzani, de tényleg ennyiről szól: először is keressék meg, mi az, amit szeretnek csinálni. Mérjék fel, hogy van-e hozzá tehetségük. Keresgéljenek addig, amíg ez a kettő egybe nem esik. Aztán már csak dolgozni kell!
Ha mindenki megkeresné azt, amiben sikerélménye van, nem lenne ennyi frusztrált ember körülöttünk, és az egész világ egy kicsit nyugodtabb hely lenne!


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Tetszett? Oszd meg!