Itthon és otthon, avagy mit jelent számomra Magyarország?

Magyarország és Kalifornia. Szülőföld és egy távoli világ. Hogy mi is választja el a kettőt egymástól? Kontinensek, országok és egy végeláthatatlan óceán. Hogy mi áll a kettő pólus közé? Leginkább a repülőútnyi távolság.

Hazaérve mindenki lelkesen érdeklődik afelől, hogy miként érzem magam kis hazánkban ébredve? Már rég nem ér váratlanul a kíváncsiság hajtotta kérdés. Hogy milyen is itthon? Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor szívmelengető. Ha bővebben kifejthetem, akkor adalékul hozzáfűzném, hogy kalandokkal, előre tervezett és váratlan találkozásokkal, színekkel és ízekkel, aprócska csodákkal teli. Hisz kellemes meglepetések itthon bőven érhetnek minket, csak engedni kell, hogy a szelük megérinthesse a lelkünket…

Fotó: Köblös csaba

Örömmel térek haza nyaranta a szülőföldemre. Áldás, hogy évente megadatik nekem ez a lehetőség. Szeretek a kert csöppet sem magányos, idő faragta, vaskos kérgű, óriásira nőtt diófájának árnyékában merengeni. Csak úgy, nemes egyszerűséggel, a fűre borulva, szembe a nap-gazdag éggel. Megnyugtat, hogy a természet lágy ölén feküdhetek gondolataimba merülve. Ezt megtehetem, hisz itt van segítség, így idő is, amit hazatérve magamra szentelhetek.

Olykor az ősöreg fa vaskos ágait meglebbenti a nyári szellő, úgy, hogy kicsit megszédül körülötte a világ. Így hallgatom, ahogy a viszonylag csöndben, – melyet olykor pisze orrú lelkecskék hancúrozása tör meg – a fülembe duruzsol, zsong a forró nyár. Jóleső, ahogy a jelenlegi kaliforniai otthon nagyvárosi környezetét, egy csöndes, jellegében falusi világ váltja fel pár hét erejéig.

A környékünkön mélyeket lélegzik a hullámzó, a nyár egyik felében pirosló a másikban sárgálló mező. Magvakat fú szerte a szél, új élet kezdetét ígérve.  A lélekkel teli tájat aranyló szántók sora öleli. Elbűvölő a látvány – számomra biztosan. Itt az utcában barátsággal keveredik a hársfaillat, a piros muskátlik díszítette falusi házikók öreg szagával. E házacskák tájékán  aranyló napkeltére ébred egy-egy újabb nyári nap, kakast kelt az udvarban a pirkadat. A kertek mélyén  kötélen száradnak a szél suhintotta, száradó, jobbra-balra repkedő ingek. Hófehérre szívja a világos ruhákat a nap ereje.

Itt a kertben paprikát nevel az izzadt homlokú nyár. A szomszéd meg gyakorta serényen lángost dagaszt és süt. Babgulyás, frissen eltett szilvalekvár illata járja be az udvarocskánk sarkait. Illatok ébresztenek rá naponta arra, hogy itthon vagyok. Itt aztán ízes az élet, a mindennapok. Néha hangos azért. Van, hogy a távolból érkező vonatfütty hangja töri meg a csendet másodpercek erejéig. A vonat dudál, zakatol az élet a síneken.

Esténként a tücsökzenével és álommal teli indigó éj fátylán ezüstös színű csillagok pislákolnak. Csodás, ahogy itt-ott meg amott ezernyi aprócska-nagyobbacska fény kapaszkodik az égbolt ölére. Szép látvány, valahol mesés. Oly sokszor hiányzik otthon, ahol az este leple alatt az ég felé tekintve csak a nagyváros fényözöne által eltompított sötét éj fogad.

Itthon, ha nem is túl gyakran és nem is túl sokat, de a nyár esőt hoz. Az meg illatot. Ilyenkor csendesen figyelhetem, ahogy az ereszcsatornában az esővíz csobogva zenél. Ez is valahol jóleső érzés annak, aki a sivatag felől érkezett, ahol az ujjamon megszámolhatom a várható esős napok érkeztét.

Szeretem látni, ahogy augusztus derekán a fény áttöri magát egy-egy élettel teli szőlőszemen, vagy ahogy megcsillan az ezerszínű Balaton vizén a hajnal piros-szemű fénye. Jó látni, ahogy a fészküket idővel elhagyják a gólyák. Vagy azt, ahogy ropogósan illatosra, aranyló barnára sül a házikenyér vagy a hamu fölött a híres-neves kürtőskalács. A jófajtának az illata akár kilométereket jár be. A főváros levegőjéből is kiéreztem a múltkor ott járva.

Fotó: Köblös Csaba

Ó igen. Elárulom, hisz már rég nem titok. Szeretem Pestet és Budát, szülőföldem színes fővárosát. Az idén valósággal beleszerettem. Hisz akadnak ott kincsek bőven. Élettel, fényekkel teli terek, kávézók, zsivajjal teli utcák. Pezsgő művészi élet, barátok és lehetőségek.

Fotó: Köblös Csaba

Mindemellett azért mérhetetlen erővel vonz a vidék nyugalma. Szeretem, hogy itthon a delet a templomtornyok harangja, az új nap érkeztét meg a a kakas hangja jelzi. A nyári fesztiválok zenéjének ereje mindent elsöprően a lelkemig hatol. A kézzel font tárgyak látványa gyönyörködtet, ahogy a csodás táj is, amit kis hazánk magáénak tudhat és büszkén becsülhet. Hát persze, hogy mindezt a csodát lefotózom. A szép látvány hagyjon nyomot  máshol is, nemcsak a szívemben.

Balra: Szarka Gyula (Ghymes együttes), Jobbra: Peti-Peterdi Réka(Fotó: Hegyi Sándor)

Kérdezted, hogy jó-e itthon? Bizony jó. De a legjobb, hogy a nyár végének érkeztével a bőröndbe pakolva biztosak lehetünk abban is, hogy az itthon szerzett élményeket, bennünk született új érzéseket a szívünk mélyében tudva magunkkal vihetjük jelenlegi otthonunkba, vagy akár a világ végére is. Ott ugyanis láthatatlanná válnak a határok.

Végül pedig nézzétek meg a képeimet! Szívvel készültek és reményeim szerint mesélnek. Hogy miről is? Arról, hogy milyen színes a nyári itthonlét a szülőföldünkön, Magyarországon.