Ha nem lenne teljes munkaidős állásom, a nappalinkban működő Tshukudu Filmklub művelődési házként üzemelne. Nyelvórákat tartanék, rábeszélném a latino közösséget, hogy tanítsanak salsát, havonta bemutatnánk a zenéket, melyeket utazásaikról hoztak a tagok, és természetesen lenne könyvklub is.
Amíg a gyakorlatban is kidolgozom a részleteket, szeretettel ajánlom az alábbi olvasmánylistát, Afrika- és missziós élet témában.
Joseph Conrad: A sötétség mélyén
Amikor kiderült, hogy Kongóba költözöm, mindenki azzal kezdte, olvastam-e már A sötétség mélyén-t. Persze rögtön hozzáfogtam, mivel semmit nem tudtam az országról, és úgy éreztem, minden praktikus információra szükségem van. Azt akkor még nem gondoltam végig, hogy a XIX. század végének Kongójában játszódó történetből nem sok gyakorlati tanácsot fogok 2014 Kongójában hasznosítani.
Ennek ellenére én is ajánlom mindenkinek, aki volt gyarmati országba készül bárhol a világon, különösen, ha életében először szánja magát ilyen kalandra. Európaiként nehéz a gyarmatosítást, rabszolgatartást és azok következményeit megérteni és elfogadni, hogy ezek ugyanúgy részei a helyi történelemnek, mint nekünk a török hódoltság. Azzal a különbséggel, hogy náluk alig kétszáz éve történtek, és a mai napig éreztetik hatásukat.
Conrad nem dobálózik adatokkal, évszámokkal, történelmi személyek neveivel, magát a Kongó folyót sem nevezi meg. Mégis olyan erőteljes képet fest a korról, a kereskedőkről, az őslakosokról, hogy szinte érezni a trópusi levegő súlyát, a szúnyogok tömegét és a tapintható, alattomos sötétséget. A sötétséget, mely nem köthető helyszínhez, korhoz vagy napszakhoz. Bizonyíték erre a regényen alapuló Apokalipszis most című film, melyben a sötétség földrajzilag Vietnámban, korban a XX. század végén, valójában azonban az emberi lélek mélyén örvénylik.
(Fotó: Sensus Kiadó)
Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában
Szintén alapmű, főleg Afrika-tűzkeresztség előtt állóknak. A XX. század elején egy dán úrilány úgy dönt, nem akarja a dán úrilányok kényelmes, de korlátok közé zárt, kiszámítható életét élni. Hozzámegy a svéd Blixen báróhoz és Brit-Kelet Afrikába (ma Kenya) költöznek.
Annak ellenére, hogy 17 év történetét öleli fel, beleértve az első világháborút és annak a gyarmati rendszerre gyakorolt hatásait, a könyvet olvasva gyakran érezni úgy, szinte semmi nem történik. Ennek egyik oka az, hogy a fejezetek nem követik szoros időrendben az eseményeket, inkább a farm, a kikuju törzs és a bárónő mindennapjait mutatják be. A látszólagos eseménytelenség ugyanakkor szimbolikus is: a világ forrong, birodalmak esnek szét és cserélnek gazdát, de a hírek csak nagyon lassan érnek el a gyarmati udvarházba. A levegő súlyos, utak alig vannak, a vasút csak a nagyvárosokig jár, és a farm életében egyébként sem okoz azonnali változást, ha a gyarmat gazdát cserél vagy hirtelen független állammá válik.
Blixen leírásai a kikujuk szokásairól, az európaiak számára gyakran érthetetlen életfelfogásról, a hőségről, az élet megváltozott ritmusáról, az események kiszámíthatatlanságáról és a beletörődésről pontosak, és néha kínosan őszinték. A dán úrilány nehezen fogadja el, hogy egy másik világ másik körforgásához kell alkalmazkodnia, és efeletti értetlen felháborodásában a mai Afrika látogatója is gyakran magára ismer.
(Fotó: Európa Kiadó)
Ryszard Kapuściński: The Shadow of the Sun
Nálam ez lett 2015 kedvenc könyve. Sajnos magyar fordításban még nem jelent meg. Remélhetőleg ez hamarosan megváltozik, mert akkor mindenkinek ajándékozhatnék egy magyar nyelvű példányt, aki legalább egyszer feltette már a KFT klasszikus kérdését: Na milyen volt Afrika?
Kapuściński közel 30 évig volt a lengyel állami hírügynökség afrikai tudósítója egy olyan korszakban, amikor a kontinens politikai és társadalmi helyzete sebesen és gyakran kiszámíthatatlanul változott, és amikor az újságíró legfontosabb (ha nem egyetlen) forrása az volt, amit ő maga látott. Kapuściński csak azt hitte el, amit saját bőrén tapasztalt; így lehet leírása a nigériai sivatagban töltött éjszakáról, a lagosi buszmegállóról, Uganda függetlenségéről, a ghánai reggelek szagáról hihetetlenségében is hiteles. Kultúrák, szokások, váratlan politikai fordulatok, végtelen szavannák és gyilkos sivatagok sűrűsödnek a történetekben, évtizedek és tucatnyi ország néhány száz oldalban: kimerítő és lebilincselő olvasmány a Shadow of the Sun, több mint ismeretterjesztés, majdnem kalandregény.
A KFT klasszikus kérdése már az első oldalon értelmét veszti: a szerző kijelenti, ez a könyv nem Afrikáról szól, mert a valóságban Afrika csak mint földrajzi elnevezés létezik. A földrész túl nagy ahhoz, hogy egyetlen névvel lehessen illetni, hogy egységként lehessen bemutatni. A könyv tehát sokkal inkább emberek, találkozások és együtt töltött idők története.
(Fotó: Penguin UK)
Roméo Dallaire: Shake Hands with the Devil
Annak ellenére, hogy a belőle készült filmet szinkronizálva is vetítették, Szövetség az ördöggel címen, a könyv magyarul nem jelent még meg. Mégis bátran ajánlom mindenkinek, akit érdekel Kelet-Afrika modern története, a kortárs nemzetközi politika vagy az ENSZ működése. A szöveg könnyen olvasható, kívülálló civilek számára is követhető, könnyen emészthető. Emberi. És mivel a ruandai népirtásról szól, felkavaró. Őszinte és nem távolságtartó.
Nehezen is tudna az lenni, mivel szerzője, Roméo Dallaire tábornok a népirtás idején az ENSZ ruandai békefenntartó missziójának parancsnoka volt. Tapasztalt, képzett, több nyelven beszélő katona, de a nemzetközi szervezet bürokratikus útvesztőiben türelmetlen újonc, aki nem sejtette, gyakorlatilag megvalósíthatatlan feladatot vállalt.
Keserűség, bűntudat és düh hatja át az oldalakat, és nemcsak a szemben álló felek kegyetlensége és cinizmusa miatt. A parancsnok és maroknyi megbízható embere hónapokig hitt abban, hogy a világ, a nagyhatalmak, a nemzetközi közvélemény közbelép, és ha megakadályozni már nem is tudja, de legalább megállítja a vérengzést, míg végül kénytelenek voltak belátni, ez az ügy rajtuk kívül senkinek nem fontos.
(Fotó: Random House Canada)
Emergency Sex and Other Desperate Measures
Ez a könyv kicsit kilóg a sorból, ugyanis nem Afrikáról szól. Illetve nem csak Afrikáról. Három barát története ez, akik bejárták a '90-es évek békefenntartó misszióinak Grand Slam-jét: Kambodzsát, Szomáliát, Ruandát, Boszniát, Haitit, Libériát. Mindhárman más okból indultak útnak először, és mindhárman másként, másban csalódtak. Hogy a csalódás elkerülhetetlen része ennek az életformának, akár a megkülönböztethetetlen konténer-szobák, azt hamar megtanulták. Talán hamarabb, mint felismerték volna, ez az életforma gyorsan és menthetetlenül magával ragad, és csak nehezen enged el újra. Csalódásaik kezdetben személyesek – hazug szeretők, életveszély, halál, a világ másik végére költöző barátok –, később azonban rájönnek, nem hisznek a rendszerben, melynek részei. Keserűen kénytelenek beismerni, hogy az ENSZ nem azt, nem úgy tartja fontosnak, amit és ahogyan ők.
A könyvet megjelenése idején az ENSZ akkori főtitkára, Kofi Annan megpróbálta betiltatni. De nem emiatt érdemes elolvasni. Sokkal inkább azért, mert légiriadón, tömegsíron, ellentmondásos intézkedéseken túl az expat olvasó, legyen békés, fejlődő, vagy háborús országban, felismeri benne saját életét, mindennapi élete feszültségeit és szépségeit, saját kínzó kérdéseit. Földrésztől, évtizedtől, missziótól függetlenül: egy csónakban evezünk.
(Fotó: Hyberion Kiadó)
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Kaplár Kata
