"Miért döntöttem úgy, hogy felkészületlenül, megfelelő felszerelés nélkül, csak úgy felszaladok egy 3500 méter magas hegyre?"
Több oka is volt ennek a meggondolatlannak tűnő döntésnek. Ha elárulom, hogy Gomában, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén élek, önszántamból, akkor az „esetleg nincs ki mind a négy kereke” inkább megállapítás, mint kérdés. Ha hozzáteszem, hogy a hegy Afrika legnagyobb működő vulkánja, akkor egyértelmű, hogy némi teljesítménykényszer vagy bizonyítási vágy is befolyásolta a döntést. Ha kiemelem, hogy működő vulkán, akkor érthető a kíváncsiság is, nem mindennap lát az ember bugyborékoló láva-tavat.
Ehhez jön még a „mert lehet” kijelentés, mely az esetek nagyobb részében hírérték nélküli, gyakran inkább arrogáns megjegyzésnek tűnhet. A Nyiragongo, Afrika legnagyobb működő vulkánja, azonban más kategória. A „mert lehet” nem csupán vonzóbbá teszi a kiruccanást. Szó szerint azt jelenti, amit. 2014 októbere előtt sokáig nem lehetett.
A vulkán ugyanis a Virunga Nemzeti Park területén található, Afrika forrongással, polgárháborúkkal, zaklatott politikai élettel megvert szegletében. A földrész első nemzeti parkja a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti, Ugandával és Ruandával határos részén terül el, 7800 négyzetkilométeren. Hiába az UNESCO Világörökség része, a régiót sújtó konfliktusok nem kerülték el, sőt. Gyakran maga a park volt az összetűzések ürügye vagy célpontja.
A Nyiragongo a park déli részén, Észak-Kivu tartomány székhelyétől, Gomától nem messze magasodik. Annyira nem messze, hogy tiszta időben a konyhánk ablakából is látni. Goma az ország keleti részén csoportosuló nemzetközi közösség egyik központja, expatok ezrei élnek és dolgoznak itt évek, évtizedek óta. Így aztán nem meglepő, hogy amint a helyzet elég biztonságos lett a park és a vulkán látogatására, hamar megindultak a lelkes kirándulók.
Én sem vártam sokáig. Bár hozzá kell tenni, elég váratlanul ért lakótársaim ellentmondást nem tűrő bejelentése egy hétfő este, vacsora után, de még Trónok Harca előtt, mely szerint „úgyis hosszú hétvége lesz, pénteken megmásszuk a vulkánt”. Annyira meglepődtem (épp csak visszatértem szabadságról), hogy csak másnap jutott eszembe, hogy ugyan hármunknak van két hálózsákja, de abból is az egyik nyári, ellenben a túrabotjaim Magyarországon a garázsban vigyáznak egymásra, és edzettségi szintemet sem mondanám kimagaslónak.
Ezek persze mit sem változtattak a tényen, hogy megyünk. Kedd és péntek között kifizettük a belépőket (ez nem olyan egyszerű művelet, mint első hallásra tűnik), szereztünk még egy hálózsákot, kesztyűt, (én túrabotot is), meggyőztünk még egy meggondolatlan újoncot, hogy tartson velünk, lefőztünk másfél liter gyömbérteát, sütöttünk vegán csokis kekszet, és péntek reggel útra keltünk.
A park bejáratánál vadőrök, hordárok, fegyveres őrök és kísérők várják az elszánt túrázót, aki a hordároknak örül, a fegyveresek látványát meg gomai lakosként sajnos már régen megszokta. Az eligazítás után kezdődhet a kaland. Körülbelül 1800 méteres tengerszint feletti magasságról indulunk délelőtt 11 körül, a cél pedig sötétedés előtt felérni a 3470 méteres csúcsra (ez az év minden szakában este hat óra körüli időpontot jelent).
Nyiragongo(Fotó: Flickr/Radio Okapi)
Hosszában a túra nem több 10 kilométernél, de a hozzám hasonló, síkságon felnőtt, hegymászásban járatlan kalandornak ez így is bőven elég. Az 1700 méter szintkülönbség, megszilárdult láva, légszomj, pára, kevésbé szerencsés napokon (illetve az esős évszakokban szinte mindig) kétórás zápor szinte garantáltan előhívja az élet értelmét feszegető kérdéseket. Úgymint: Minek csinálom ezt magammal? Elment az eszem, amikor ezt az egészet jó ötletnek találtam? Ezeket pedig csak az élet praktikus problémái (szédülök, száraz ruhát akarok, mosdóba kell mennem) tudják feledtetni.
Meg talán azok a pillanatok, amikor hirtelen feltűnik, hogy nagy fehér felhő ereszkedett a környező hegyekre, és mintha tejszínhabból kandikálnának ki a zöld csúcsok. Hogy a növényzet pont úgy változik, ahogy földrajzórán tanultad. Amikor tudatosul benned, hogy hé! ez egy igazi trópusi esőerdő! Hogy hé! ez itt Afrika legnagyobb működő vulkánja, és mindegy, hány vízhólyagod lesz holnapra, akkor is megérte, mert még a szomszéd unokáinak is ezt fogod mesélni.
Mindent visz az a pillanat, amikor végre felérsz a hegy tetejére, a felhő közepében. Valahol a kisagyadban motoszkál, hogy mozgáskultúrádat Gollam, a légzésedet meg Darth Vader ihlette, és az sem kerüli el figyelmedet, hogy a kunyhónak, ahol aludni fogsz, nincs ajtaja, a hálózsákod átázott, a tésztasalátához pedig nem hoztál evőeszközt, és mintha a WC-hez vezető lejtő mellett narancssárga kötelet láttál volna kifeszítve, mert leereszkedni csak abba kapaszkodva lehet. De közben azt is tudod, hogy ha odamerészkedsz a kráter széléhez és lenézel, ott fortyog a láva.
És odamerészkedsz. Lenézel. És ott fortyog.
Kaplár Kata
Goma, Kongói Demokratikus Köztársaság
Kapcsolódó cikkek:
Kaplár Kata
