Egy költő a versével, egy festő a festményével értéket hagy maga után. Beszélgető partnerem Szilágyi Ákos, aki szülőhazájában most már tíz éve értéket tud teremteni azáltal, hogy az ő kezdeményezésének köszönhetően napvilágot látott a Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja, a Nemzet Naptára. A kalendárium egy nagyszerű kezdeményezés eredményeként született meg, megálmodója méltán büszke lehet rá.
Ákos már 22 éve az Egyesült Államokban, New Yorkban él. Bár szülőföldjétől messzire került, a mai napig magyarként él, gondolkozik, érez. Egy kicsit megismerve őt, a szememben olyan, mint egy szabad madár, aki szerencsés módon, az utóbbi években kétlaki életet élhet. Budapest és New York között ingázik többnyire.
Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja, a Nemzet Naptára(Fotó: Peti-Peterdi Bence)
- Terveid szerint mennyi időt szerettél volna az Egyesült Államokban tölteni?
- Úgy terveztem, hogy megközelítően tíz évig maradok távol hazámtól. Három és fél évig nem is tudtam elhagyni az országot. Éveken át dolgoztam 8-tól 5-ig, ahogy a legtöbb ember teszi. Mint egy jó amerikainak, nekem is két hét szabadságom volt egy évben. Egy nap nekem ebből nagyon elegem lett és kivettem egy hosszabb szabadságot. Nyolc éve ennek már, azóta tart ez. A kétlakiságom és a szabadúszóságom is. Persze ez csak az utóbbi években valósulhatott meg, előtte jóval kötöttebb volt a kezem és limitáltabbak voltnak a lehetőségeim.
- Olyan embernek ismertelek meg, aki büszke a hovatartozására és ez nagyon becsülendő. Hiszel abban, hogy az ember idegenként élve idegenben is megmaradhat magyarnak?
- Hát persze. Teljesen mindegy, hogy az ember hol él, így is úgy is megmarad magyarnak. Pont.
- Ez ilyen egyszerű volna?
- Ha egy pingvint elvisznek az állatkertbe, akkor az a pingvin attól még pingvin marad. Ez ilyen egyszerű. Ha valaki átalakul csirkévé, vagy mássá, no, az a kevésbé normális az én szememben. Hiszek abban, hogy nem kell Magyarországon élni ahhoz, hogy magyar maradjál. Ha valaki szándékosan el akarja dobni magától ezt a nem mindennapi értéket, akkor el lehet. Egy pingvin is átfestheti magát csirkévé.
- Ez éppen olyan, mint amikor valaki pár hónap lefolyása alatt nagy hirtelen elfelejti a saját anyanyelvét.
- Hát olyan nincs, nem lehet. Ha valaki azzal tudja, azzal akarja nagyobbá tenni magát, hogy már nem az, aki volt, akkor már az sem, ami volt. Tehát ezzel kevesebb lett. Talán nem is akkora baj, hogy ezeket az embereket elveszítjük, bár szám szerint azért nem tesz jót az országnak, hogy így fogyunk.
(Fotó: Köblös Csaba)
- Kicsit visszarepítenélek az időben, ha lehet. Már csak azért is, hogy az olvasók jobban megismerhessenek. Kíváncsi gyerek voltál?
- Én mindig. Be kell vallanom, hogy nemcsak kíváncsi, de alapvetően rossz is. A szüleimet nem irigylem miattam. Hisz velem csak baj volt, meg annál több is.
- Mit szólt édesanyád és édesapád ahhoz, hogy a 15 éves kamasz fiuk arról álmodik, hogy egy nap szeretne kiutazni az Egyesült Államokba és tervei szerint egyenesen Manhattanbe készült?
- Mondták, hogy nem baj, majd elmúlik. Egyszer csak meggondolja magát.
- De nem múlt el. Ugye nem tévedek?
- De nem ám. Én mindig tudtam, hogy nem fog elmúlni. Kitartóan ragaszkodtam az elhatározásomhoz. Amerika előtt másfél évet Dél-Afrikában töltöttem, onnan vezetett az utam Manhattan felé. Azóta, immáron 22 éve, az év legnagyobb részében e nagyvárosban töltöm életem nagy részét.
- Milyen az élet New Yorkban? Kalandos talán, vagy zajos inkább? Én hallottam már ezt is azt is a város felől. Többek között, hogy az Egyesült Államok legnagyobb, legdinamikusabb metropoliszát az ember vagy nagyon szereti és szívébe zárja, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon gyűlöli, menekül az ottani lét elől. Ezek szerint, te abba a kategóriába tartozol, akiket valósággal magához vonz a város egyedi energiája.
- Úgy, ahogy Los Angelest és Las Vegast is, egyszer New Yorkot is látni kell. Legyél bárhonnan is érkezett utazó, mindenképpen érdemes feltérképezni és bejárni a várost. E látogatás nélkül nehezen alakulhat ki Amerika képe az emberben. Végig kell járni tíz sarkot, ez talán elég is ahhoz, hogy az oda érkezőt magával ragadja az ottani valóság. Hogy jó-e a város energiája? Én azt nem tudom, de nagyon szeretem, magával ragad.
Érkezésem első napjára pontosan vissza tudok emlékezni. Az esti órákban szállt le a gépem, kijöttek értem, szakadt az eső, alig láttam valamit. Egy pincében kellett aznap aludnom. Másnap nekiindultam felfedezni a város utcáit, melyek akkorra már napfényben úsztak. Aznap jó barátság szövődött köztem és a New York között. Ez azóta töretlenül tart.
- Akkor te New Yorkban otthon érzed magad?
- Igen, én sehol nem vagyok itthon, én mindenhol otthon vagyok. Nagyon sok helyen otthon tudom érezni magam és tulajdonképpen sehol nem érzem igazán otthon magam. Nekem nincs honvágyam, soha nem is volt. Egy másodperc erejéig sem. De ez abból fakad valószínűleg, hogy nem hagytam el semmit. Hogy éppen Debrecenbe megyek, vagy New Yorkba, vagy Buenos Airesbe, az mindegy, hisz ezen a földön vagyok, mozgok, élek, utazom.
- Akkor feltételezem, hogy nem volt számodra nehéz a beilleszkedés sem.
- Megtaláltam idővel a köreimet, ahol jól éreztem magam. Szeretem a költészetet is, így gyakorta volt szerencsém találkozni olyan emberekkel, akiket, úgy, mint engem is, egy-egy verssor, gondolat könnyen megragadt. Így hozott össze az élet Brunswickben egy kicsi körrel, az úgynevezett Maggal. Ők igazi magyar emberekként éppen úgy szerették és tisztelték például József Attilát, mint ahogy én is. Egy-két hetente összegyűltünk, akkori agglegények konyhaklubjaként. Sütöttünk-főztünk, előkerültek a vörösborok, a gyertyák, no meg a versek is. Éveken keresztül számtalanszor találkoztunk, szép emlékeket hagyott bennem az együtt töltött idő. Persze azóta már szétszéledtünk, ki erre, ki arra került a nagyvilágba, de a barátságunk megmaradt, azóta is virágzik.
- Sok szeretett, szívbéli barátod van?
- Hála Istennek igen.
(Fotó: Köblös Csaba)
- Mindemellett a new yorki magyar tévének is dolgoztál, jelenleg is dolgozol, mint riporter, műsorvezető, kameraman. Ha jól érzem, valahol fő pillére vagy egy tévés csapatnak. Milyen funkciót lát el a csatorna?
- A városban több száz televíziós csatorna működik. Szerencsés módon egy pályázati lehetőségnek köszönhetően egy közcsatorna leközli heti egyórás műsorunkat. Ebbe a műsoridőbe sok minden belefér, sok mindenből ad ízelítőt. Így minden alkalommal pár perc erejéig beszédet mond valamelyik egyház képviselője. Azt követően a nézők meghallgathatják a helyi híreket, a lokális eseményekről készült beszámolókat, otthonról összevágott híranyagokat. Négyen dolgozunk együtt.
- Egy olyan ember vagy, aki szeretne adni a nemzetének, valahol a világnak. A magyar zászló ügyét a szíveden viseled, illetve színeit méltón képviseled. Piros, fehér és zöld. A zászlónk színei erőt, hűséget és reményt szimbolizálnak.
A nemzet naptárának is te vagy a megálmodója, egyben mindenese. Mi volt a célod ennek a színes kalendáriumnak a megjelentetésével? Talán valahol szíven ütni az embereket?
- Fontos volt számomra, hogy ez a gondolat jusson el minél több emberhez. A naptárnak van egy olyan sajátossága, hogy az ember napi kapcsolatban van vele, reggelenként rápillant egy-egy képére, megnézi, hogy hányadika is van aznap, kinek ünneplik a névnapját. Szerettem volna, hogy minél több emberhez eljusson a naptár és az üzenete. Egyre több könyvesbolt polcaira felkerül, ez mindenképpen jó irányba mutat. Az érdeklődők a www.MagyarTrikolor.com oldalon tudhatnak még többet erről a naptárról és a belőle indult mozgalomról is.
Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja, a Nemzet Naptára
- A Magyar Trikolór fotópályázat oszlopos zsűritagja vagy. A naptár az 56-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából született meg.
- A fotópályázat akkor indult útjára, akkor íródott ki elsőként.
- A zsűri elnöke nem más, mint Zsigmond Vilmos Oscar díjas operatőr, aki büszkén adja a nevét a fotópályázathoz.
- Idestova már tíz éve töretlenül dolgozik, nyújt segítséget nekünk. Amikor teheti és Magyarországon van, akkor mindig a gálánk vendége, vagy ha nem teheti meg, akkor küld egy videóüzenetet. Abszolút partner és segítő fél. Hatalmas elismerés és öröm ez számunkra, ilyen jó magyar emberek kellenének még nekünk sokan. Akik ennyire vitték és ennyire magyarok maradtak, mint ő.
A fotópályázatról még annyi, hogy beérkező amatőr és profi fotósok számára kiírt nyílt pályázat, ahol a képeken a nemzeti zászlónk színei jelennek meg bármilyen formában. Minden évben rendkívül értékes és érdekes fotók érkeznek be.
- Még kevésbé köztudott, hogy az idei év óta, már Magyarország is tart, ünnepel zászlónapot. A március 16-án tartandó jeles ünnep kezdeményezője vagy.
- Ha a médiumokból idéznék, akkor én vagyok ennek a márciusra eső széles körű kezdeményezés zászlóvivője. Hivatalosan a 2012-es Trikolór Gálánkon indítottam útjára a zászló nap törvénybeiktatásának ötletét. Aztán a két éves folyamatos és kitartó akarás meghozta a szükséges támogatást és végül a sikert is.
- Hát akkor itt az erő, amit érzek benned. Tudom, hogy kitartóan küzdettél e cél elérésének érdekében.
- Én mondtam, hogy ezt meg fogom csinálni, ha addig élek is. Hála Istennek sikerült.
- Kíváncsi volnék Ákos, ha az ember a nemzetét szolgálja - mint a te esetedben ez teljességgel igaz-, akkor az áldozatokkal jár- e?
- Általában igen. Mert a világ nem nagyon szereti, nem nagyon támogatja, ha valaki ilyen jellegű dolgokat vállal fel. Legalábbis anyagilag. Ha valaki szerencsés csillagzat alatt született és saját maga fent tudja tartani magát egy másik területen és ezt hobbiból csinálja, akkor őt nem zavarja talán, hogy ezt nem értékelik. Ismerek azért olyan embereket, akik hivatalból kapnak a magyarság szolgálatáért anyagi elismerést, holott tizedét, századát nem teszik annak, mint azok, akik nem kapnak semmit a munkájukért ötven-hatvan éve. Pedig életükön át szolgálták a nemzetüket és egy köszönetet nem kapnak. Ugyanakkor ismerek olyanokat, akik érdemtelenül, de mégis nagyon szép kitüntetéseket kapnak, mert értenek a kitüntetések megszerzéséhez. De hát ugye édesapám elmondta annak idején és teljesen igaza is volt, hogy a hála az nem politikai kategória. Tehát ne számíts semmire fiam. Soha nem is számítottam.
Az ember nem a fizetségért tesz eleget a belső késztetésnek. Ha valakinek, valakiknek ez feltűnik és néha még támogatják is, azt örömmel és köszönettel veszem tudomásul. A lényeg, hogy a számvetés napjáig összegyűjtsünk néhány olyan mondatot nemzetünk szolgálata közben, amit elmondhat majd ha "eltemet ki eltemet". Olyas valamit, amire azt szokás mondani ezért talán érdemes volt.
(Fotó: Köblös Csaba)
- Miközben az ember tesz, küzd és van célja és annak érdekében sok mindent megtesz, felvállal, olykor megpecsételik. Néha talán igazságtalanul. Igazam van?
- Általában így szokott lenni. Különösen, ha a nemzetért tesz, az a globalizált világnak nem igazán az ínyére való dolog. Akkor azt valahol meg kell fenyíteni és lehetetlenné kell tenni. Ha valaki hajlandó a nemzeti gondolatért tenni, az már önmagában bűn valahol. A globalizáció még sehol nem volt a köznyelvben, amikor egy híres magyar származású amerikai befektető tartott Washingtonban egy előadást. Soha nem fogom elfelejteni, azt mondta, hogy a globalizáció nagyon jól halad. Még egyetlen komoly ellenfele van ennek a globalizációs gondolatnak, ezek pedig a kis nemzetállamok és a következő évtized feladata az volna, hogy ezeket a nemzetállamokat meg kell törni. Ha sikerül ezt megtörni, akkor már szabad az út a globalizáció felé. Ilyen gondolatok ellen, ilyen hatalmak ellen kell nekem talpon maradni. A világ urai ezeket tervezik, ezekkel szembe menni soha sem kifizetendő.
- Végül még egy kérdés. Te vagy a Lobogódal szövegírója is. Erről mesélnél pár mondatban?
-Én terveztem a zászlónapot és gondoltam, hogy egy ilyen naphoz kellene egy dal is. Egy „We Are the World” féle dal megszületése motoszkált a gondolataimban, amibe szerettem volna bevonni közismert énekeseket és az ő segítségükkel együtt elérni a mai fiatalok köreit. Már régóta terveztem ezt a dalt, ami egy nap megszületett. Én írtam a szövegét, amit Szikora Róbert barátom zenésített meg. A mai fiatalokat nem könnyű elérni, de gondoltam, hogy egy populárisabbnak hangzó dal őket is megérintheti valahol. Ha a dallam belemászik a fülükbe, akkor előbb-utóbb a szöveg és annak üzenete is eljut hozzájuk.
“Hadd lobogjon utat mutatva, hadd járhassunk jövőnk kutatva. Hogy kézre féltő kéz találjon. Hogy zászlónk alatt egy nemzet álljon. Senki ne higgye, hogy kevesebb lesz. Ha ő csak ad - ez a szeretet teszt. Ne csak azt várd, hogy mi vár reád; találd meg azt, amit te adhatnál.”
- Kívánom Ákos, hogy a dal üzenete jusson el azokhoz, és érintse meg azokat, akiket lehet és megérinthet. Legyen így! Sokak nevében én is köszönöm a munkádat és a lehetőséget, hogy beszélgethettem veled. Minden jót kívánok a jövőben is!
- Én is köszönöm.
Köszönöm Csaba a képeid sorát, melyek a beszélgetést még színesebbé varázsolták. Téged és fotóidat ismerni nagy öröm.
(Galéria: Köblös Csaba)
Messziről Jött Ember
Amerikai Peti
András