Hello Magyarok Pince – Bortúra a világ körül 2.

Hello Magyarok Pince – Bortúra a világ körül 2.
Hello Magyarok Pince – Bortúra a világ körül 2.

Bortúránk első felvonásában megismerkedhettél Portugália, Olaszország és Spanyolország legjobb boraival. Ma először a szomszédos Romániában folytatjuk túránkat, majd pedig nyugat felé vesszük irányt, terítéken: Ausztria, Belgium és Észak-Amerika borai.

Románia fontos bortermelő nemzetközi szinten is, európai szinten pedig a hatodik helyen áll Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Németország és Portugália után; ellenben a román borokat nemigen ismerik külföldön és általában a polcok alján helyezkednek el az üzletekben (pedig minőségileg sokszor simán fel tudnák venni a versenyt). Közel 200 ezer hektáron termelnek szőlőt az országban, de a termés nagy részét házi borok készítésére használják fel. Kereskedelemmel több tucatnyi cég foglalkozik, ezek közül tíz uralja a piac túlnyomó részét. Az ország szinte minden sarkában vannak borvidékek, így az észak-keleti részen, Moldvában inkább édes borok készülnek, a dél-keleti rész, Dobrodzsea a fehér borairól ismert, a Kárpátok alján, Olténiában és Munténiában vörösbort készítenek.

A román borok számtalanszor nyernek díjakat nemzetközi szinten. A szülővárosom, a Románia nyugati csücskében lévő Temesvár közvetlen közelében található a Bánság borvidékének jeles pincészete, a külföldi kézben lévő Temesrékási Pincészet, amely az ország egyik legnagyobbja és nemzetközi szinten is elismert. Ennek egyik  bora, a Cuvée Solo Quinta blanc 2010 Párizsban, a Vinalies Internationales-en nagyon rangos díjat kapott 2011-ben: ez volt akkor a legnagyobb elismerés, amit valaha kapott egy romániai bor.

A Temesrékási Pincészet díjnyertes boraA Temesrékási Pincészet díjnyertes bora(Fotó: Laslavic Tímea)

A borfogyasztás területén Európában közepes helyen áll Románia. A legtöbben a pillepalackban árult vagy dobozos, olcsó(bb) borokat veszik, például az őshonos és nagy mennyiségben termelődő fajtákból; elég kevesen isznak közepes vagy felsőbb kategóriás borokat.

Ausztria


A világon egyedülálló módon Bécs szőlőültetvényeinek nagy része a városhatárokon belül helyezkedik el. Az itt termő szőlőkből készült legjelentősebb borok a következők:

  • Grüner Veltliner (zöld veltelini/fehérszőlő)
  • Riesling
  • Weissburgunder (Pinot Blanc, azaz fehér burgundi)
  • Gemischter Satz (Cuvée)
  • Chardonney
  • Zweigelt

Ausztriában közkedvelt ital továbbá a Spritzer (fröccs), valamint ennek a különbözö variációi:

  • Weisser Spritzer (bor-szóda 1/1)
  • Sommerspritzer (bor-szóda 1/2)
  • Kaiser Spritzer (bor,szóda, bodzaszörp)
  • Hugo (1/8 bor, 1/8 Prosecco, szóda, menta, limeszelet)
  • Almdudler Sprizter (Almdudler, vörös-,  fehérbor)
  • Minzespritzer (bor,szóda,mentalevelek, esetleg menta szirup)

Persze számos egyéb bor fajta, valamint fröccs-variáció is egyaránt megtalálható Ausztriában, ezért érdemes egyszer időt szánni rá és végigkóstolni az itallap bor/fröccs szekcióját, aztán szigorúan a saját (vagy mások) lábán eljutván a parkolóig, felelősségteljesen taxival távozni. :)


Lévai Dániel

Bécs, KahlenbergBécs, Kahlenberg(Fotó: Tóth Kata)

USA


Ha Amerikára és a borokra gondol az ember, akkor nagy valószínűséggel a kaliforniai Napa és Sonoma jut eszébe. Azonban Amerika északi részén is van jó bor, New York Államban, ezen belül is a Finger Lakes környékén. Finger Lakes egyébként azért nevezték így, mert hosszú tavakról van szó melyek emberi ujjakra hasonlítanak leginkább. 


A szőlő ültetvények és borászatok a tavak körül találhatok, ami nem meglepő hiszen a tó közelsége segít abban, hogy a ne legyen túl hideg a szőlőtermelésnek és csökkenjen a fagykár veszélye. A tavak télen átengedik az addig tárolt hőt, ami sokat számít a fagyos New Yorkban. Ennek ellenére fagyosabb teleken bizony a kár megakadályozhatatlan. 2013-14 telén  hónapokig mélyen fagypont alatt volt a hőmérséklet (-30 és -35 fok körül) így a szőlők 50%-a sérült a környéken. A téli viszontagságok ellenére a borászat virágzik, a borok kitűnőek, sőt a hidegebb éghajlat még a javára is válik egyes boroknak. A hidegebb New York-i éghajlat különösen kedvező a jó rizling készítésére. A rizlingnek az édes és száraz változata is megtalálható itt, valamint mézédes jégbort is kostólhatunk. A népszerű rizlingen kívül más hidegebb helyet kedvelő borokat is találhatunk errefelé, nevezetesen chardonnay-t, pinot noir-t és cabernet franc-t. Syrah-t és cabarnet sauvignon-t is találhatunk itt, de nem olyan érettek, mint a naposabb és melegebb borvidékeken. Egy pár borászat Amerikában szokatlanabb borokat is készít, például rkatsiteli-t. A közismertebb borokon kívül az indiánok ősi szőlőfajtáiból is készül bor, ebből a legnépszerűbb talán a concord. Ha New York államban jártok érdemes ellátogatni a Finger Lakes borászataiba, valamint a tavakon túl nagyon sok szép park és vízesés is található.


Gál Kati


(Fotó: newyorkwines.org)

Kanada 


Mivel Montreál nem az a kifejezetten bortermő vidék, Kaskötő Andi úgy döntött, hogy vicces borcímkéket küld szakszerű írás nélkül.

További jó hétvégét kívánunk! Noroc! Santé! Prost! Cheers!

Tetszett? Oszd meg!

Ajánlott cikkek