Így működik az amerikai elnökválasztás, avagy első szavazásom története

Jelentem, ma reggel - másfél óra sorban állást követően - eleget tettem friss állampolgári kötelességemnek és leadtam életem első amerikai elnökválasztási szavazatát egy dél-kaliforniai választókörzetben. De kire? Vagy inkább mire? Clinton vagy Trump? Miért? És hogyan? Ezekre a kérdésekre válaszolok ebben a bejegyzésben, de terveim szerint segítek még a kulisszák mögé is betekinteni, ugyanis önkéntesként is részt vettem a mai elnökválasztásban.

A szavazati jog

Kezdjük akkor először nagyon röviden azzal a fontos alapinformációval, hogy az Egyesült Államokban szavazati joggal kizárólag csak amerikai állampolgárok élhetnek. Gyakorlatilag ez az egyetlen lényegi különbség az állampolgárok és a közel 14 milliós, zöldkártyával legálisan és életvitelszerűen az USA-ban tartózkodók jogai között. Miután tavaly májusban - egy öt éves zöldkártyás időszakot leváltva, de megtartva magyar állampolgárságomat is - amerikai állampolgárságot nyertem, így ennek köszönhetően idén először már én is szavazhattam a mostani elnökválasztáson. A szavazati jog megszerzése és a választáson való részvétel azonban nem feltétlen esik egybe, sőt, nem is olyan egyszerűen adódik egyik a másikból, mint ahogy azt otthon megszoktuk.

(Fotó: PrehryFarkas)

Az első választáshoz vezető út.

Az állampolgári eskü napján, a ceremóniát követő percekben már hivatalosan is lehet jelentkezni a frissen megszerzett jogra, azaz a szavazásra. Ezt egy viszonylag gyorsan kitölthető dokumentum segítségével lehet a helyszínen azonnal megtenni, melyen még a pártszimpátiát is azon nyomban fel lehet tüntetni. Ahogy a fenti képen is látszik, az én regisztrációmon azt lehet olvasni a “Party” résznél, hogy  “NPP”, azaz “No Party Preference”, magyarul „pártpreferencia nélküli”. Ez annyiban jelent csak különbséget, hogy én kevesebb háttér-információt kapok az elnökjelöltekről, aminek kifejezetten örülök is, mert épp eleget hallottam róluk a tévében és a rádióban.

A szavazáson való részvételt garantáló regisztrációt egyébként legkésőbb október 24-ig kellett megtenni Kaliforniában. Magát a kitöltött szavazati lapot pedig vagy levélben, vagy postai úton, vagy éppen személyesen a szavazóhelyiségekben is le lehetett adni. Én postai úton kértem meg előre a szavazólapomat, hogy azt itthon szép nyugodtan ki tudjam tölteni. A mai napon személyesen, egy lezárt borítékban le is adtam, majd bementem dolgozni, mert az élet nem áll meg a szavazás napján sem. (Egyébként reggel 7-től este 8-ig lehet leadni a szavazatokat a mai napon. Pontosabban, aki odaért 8-ig, az garantáltan szavazhat még akkor is, ha több órát kell várnia, míg végül sorra kerül.)

(Fotó: PrehryFarkas)

Micsoda? Nem mi választjuk az elnököt?

Ezt követően hamarosan kiderül, hogy az elektori kollégium melyik jelöltet szavazza majd meg az államunkban a győztes elnöknek, merthogy, a közhiedelemmel ellentétben, itt nem közvetlenül az állampolgárok szavazzák meg az elnök személyét. Sőt, nem is feltétlenül az győz, aki országos szinten a legtöbb szavazatot kapta az állampolgároktól (pouplar vote) hanem az, aki legalább 270 elektori szavazatot szerzett az elektori kollégiumtól. Ezek az elektorok egyébként elvileg a választók többségének akaratát kell, hogy képviseljék. (Erről a történelmileg kialakult, európai szemmel furcsának tűnő elektori kollégiumi rendszerről ez a link  és az alábbi nagyon jópofa rövid animációs videoklip ad elég jó tájékoztatást, úgyhogy ezt inkább nem részletezem. Tényleg érdemes megnézni, mert rövid és könnyen megemészthető.)

Az országban a legtöbb (55) elektori szavazattal bíró kaliforniai lakosság tradicionálisan a demokrata elnökjelöltre szavaz és valószínűleg ez így történt most is. És mivel “a győztes minden szavazatot visz” alapú az állami szintű elnökválaszlás, így mind az 55 elektori szavazat is nagy valószínűség szerint Hillary Clinton malmára hajtja majd a vizet. Magyarul, szinte teljesen mindegy kire szavaztam ma itt, így is, úgy is Clinton nyer Kaliforniában. Hogy igazam volt-e, az nemsokára kiderül. A választás kimenetele országos szinten viszont gyaníthatóan nem itt dől majd el, hanem abban a 11 viszonylag nagy lélekszámmal bíró államban (pl. Florida, NY, Pennsylvania, Ohio), ahol többször előfordult már, hogy a többség egyszer a demokrata, másszor pedig a republikánus jelöltre szavazott. (swing states) De akkor kire érdemes egyáltalán szavazni és kire szavaztam én?

(Fotó: PrehryFarkas)

Ki a csudára szavazzak?

Bevallom őszintén, hogy számomra a két jelölt közül egyik sem szimpatikus. Az, hogy én így gondolkodom, még nem lenne nagy probléma Amerikának, de rajtam kívül több tízmillióan gondolkodnak hasonlóan. Egy statisztika szerint tíz amerikaiból hatan utasítják el mindkét jelöltet, ami azért elárul valamit Clinton és Trump respektjéről. Egész  egyszerűen mind a két fél kompromittálódott. Én meg naiv módon pedig már azt hittem, hogy a magyar Gyurcsány-Orbán választásnál nincs lejjebb, de sajnos - megint - csalódnom kellett és ezúttal Amerikában csapott meg ismét a realitás szele. Úgy látszik tényleg globális problémával állunk szemben.

Hillary ugyanúgy hazudik a múltról, mint Trump a jövőről és fordítva. Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy ki mennyit és mekkorát, de a lényeg ugyanaz. Az egyik egy profi - ebből kifolyólag velejéig korrupt és - hazudozó politikus. A másik meg egy felelőtlen és az igazsággal köszönő viszonyban sem álló pojáca vagy inkább bohóc. Ráadásul mindkettő 70 éves (Obamát 47 évesen választották elnöknek, 55 évesen köszön majd le a posztról januárban), és én speciel nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik is képes lenne a mai fiatalok, sőt a középkorúak fejével is gondolkodni. Én szívem szerint beíratnám mindkettőt egy, a Trump által épített és a Clinton Alapítvány által pénzelt nyugdíjas központba, hogy játsszák le ők ott a maguk meccsét, mi meg keressünk inkább fiatalabb és kevésbé kompromittálódott jelölteket helyettük. Mivel ez nyilvánvalóan nem lehetséges, így marad az egyetlen megoldás, azaz a kisebb rosszra történő szavazás (“less of two evils“) . Vagy mégis lenne másik elnökjelölt Trumpon és Clintonon kívül?

(Fotó: PrehryFarkas)

A remény sosem hal meg, vagy mégis?

Ugyan nem sokan tudják, - de ha jól megnézzük a fenti szavazócédulát, akkor látjuk -, hogy a két aranyifjú jelöltünk mellett létezik még három másik elnökjelölt is, azaz talán van némi remény. Talán. Hát akkor lássuk a felhozatalt az alternatív Kaliforniában választható elnökaspiránsokról egyenként. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy más államokban más elnökjelöltek is létezhetnek!)

"Itt az ideje, hogy egy új mozgalmat hirdessünk és véget vessünk a munkanélküliségnek és a szegénységnek. Kerüljük el az időjárási katasztrófát, építsünk egy fenntartható igazságos gazdaságot, ami végre elismeri minden ember méltóságát. Az erő, ami ezt az új világot létrehozza majd nem csak a reményeinkben vagy az álmainkban él, hanem itt van a mi kezünkben."

Kezdjük a Zöld Párt jelöltjével, Jill Stein-nel, aki egy értelmesnek tűnő (Harvardot végzett) orvos, azonban a világot kizárólag az ő zöld szemüvegén keresztül látja és láttatja. Ennek megfelelően például azt tűzte ki célul, hogy hagyjunk fel az atomenergiával és 14 éven belül (!) már csak megújuló energiát használjunk. Tisztelem a célt, jó is lenne elérni azt, de ennyi idő alatt ez nyilvánvaló képtelenség. Ezen túl még megígérte az egyetemi és főiskolai ösztöndíjakra felvett kölcsönök visszafizetését, ami szerintem már inkább egy baloldali programhoz áll inkább közelebb, mint a saját zöldjeiéhez.

"Egy szocialista rendszer legfőbb prioritása az intézményes rasszizmus, bigottizmus és egyenlőtlenség eltörlése. A rendőri brutalitás és bebörtönzés megszűnne. Az állampolgárságot mindenki, aki az Egyesült Államok területén tartózkodik, automatikusan megkapná. Garantálná a nők fogamzásgátló gyógyszerekhez való hozzáférését és az abortuszhoz való jogát. Az élet területe egyenlő lenne a nők és LGBT-k számára."

De ha már a baloldalt emlegettük akkor jöjjön az amerikaiak Thürmer Gyulája, illetve Gyulánéja: Gloria La Riva, a szocialisták, egész pontosan a Béke és Szabadság Pártjának jelöltje. Honlapján La Riva részletekbe menően elmagyarázza az amerikaiaknak a szocializmus lényegét. Muszáj, mert sajnos nekik még nem volt szerencséjük megtapasztalni ezt a “fejlettebb” társadalmi modellt. Biztos annak idején mi szúrtuk el és az amerikaiak képesek lesznek majd egy hosszútávon is - figyelem, idézet következik! - “fenntartható környezetet teremteni és ezzel egyidejűleg mindenkinek rendes munkát vagy jövedelmet (ha nem képes dolgozni) valamint ingyen oktatást és elérhető árú lakást/házat  is biztosítani“. Természetesen az állampolgárságot is minden itt tartózkodónak megadná, ami egyrészt nem áll túl messze Hillary Clinton terveitől, másrészt nyilvánvalóan kivitelezhetetlen hosszú távon. Azt hiszem nem kell tovább folytatnom La Riva vörös programjának bemutatását és a bizonygatást, hogy miért nem neki adtam a szavazatomat.

"Már hét hete (nem szívtam marihuánát), a legjobb tudásomat akarom nyújtani. (az elnökjelölti versenyben). Az elnökjelöltség és az elnökség is 24 órás munka, ezért nem hagyhatom, hogy bármi is befolyásolja a képességeimet, ha esetleg rakétákkal támadnának minket. Azt hiszem a választók olyan embert akarnak elnöknek, aki józanul képes egy ilyen szituációval - ujjával a rakétaindító gombon - megbirkózni. "

A harmadik és egyben utolsó reményem Új-Mexikó állam korábbi kormányzója Gary Johnson, aki már 2012-ben is indult az elnöki székért és akkor 1,3 millió szavazattal - igencsak leszakadva a vesztes Romney-tól - bronzérmet szerzett. Remény volt tehát, hogy a Libertarian párt jelöltje végre egy komoly alternatívává léphet elő számomra. Ezt több republikánus párti szavazó is így gondolta, főleg azok, akik Trumpra nem tudnának elvi okokból szavazni. Sőt, volt olyan előválasztási időszak, amikor felmérések 11%-os támogatottságot is mértek nála. Ez a remény addig tartott, amíg ezt a szerencsétlen embert meg nem kérdezték külpolitikai nézeteiről. Az első és azóta elhíresült TV-interjúban ugyanis nem tudta megmondani hol található Aleppo és mi is történik a szíriai városban. A második - hasonlóan katasztrofális kimenetelű - interjúban pedig nem tudott egyetlen országvezetőt sem megemlíteni, akire felnézne. Mentségére szóljon, hogy lehet, hogy csak be volt tépve ezeken az interjúkon, ugyanis köztudott róla, hogy szereti a füvet. Igaz, ahogy ezt olvashattuk fent is, egyszer már megígérte, hogy a kampány alatt nem szív majd be. Nos, talán megint nem kell tovább részletezem miért nem őt választottam.

Szavazzunk akkor a kiszámíthatóságra?

Valljuk be őszintén, hogy ez a felhozatal a fentiek fényében egész egyszerűen katasztrofális. Nincs jobb szó rá: siralom, ami az Egyesült Államokban 2016-ban elnökválasztás címszó alatt történik. Már-már Tádzsikisztán vagy Albánia szintjére süllyedt le a politika a világ legnagyobb demokratikus államában. És pont ez lett az én első szavazati élményem ezzel az egyébként kiváló rendszerrel kapcsolatban. Nem csoda, hogy az amerikaiak nem tudnak dönteni. De akkor kire adjam a szavazatomat? Hosszas mérlegelést követően a kisebbik rossz mellett, azaz a Wall Street (nőstény) farkasa - megvan? - mellett tettem le a voksomat, mert nála legalább sejteni lehet, mi lesz az irány megválasztása után, még akkor is, ha azt az irányt nem találom optimálisnak. De legalább kiszámítható. Nos ez a szempont döntött Hillary mellett, a kiszámíthatóság. Kiszámítható több szempontból is. Az is biztos, hogy az adóm, a TB-hozzájárulásom valamint az egészségbiztosítási díjam is több lesz jövőre. Na mindegy, lépjünk túl rajta, mert ennek a választásnak úgysem ez az igazi tétje, hanem a marihuána és az óvszer használata.

(Fotó: PrehryFarkas)

A választás igazi tétje(i) Kaliforniában

A választás napján minden államban állami szintű népszavazásokat is tartanak, feltéve ha a helyi szavazók törvényben meghatározott részaránya ezeket a kezdeményezéseket előzőleg támogatta. Ezek a népszavazások, vagy ahogy errefelé hívják őket, az indítványok (propositions) - általában - törvénnyé is alakul(hat)nak, ha a többség megszavazza azokat a választáson. Kalifornia esetében idén rekord mennyiségű indítványról mondtak véleményt az állam polgárai. Egyébként a helyi emberek mindennapi életét is inkább ezek a lehetséges törvényjavaslatok érdeklik inkább, mint a már - a fentiekben részletezett okok miatt - lefutottnak is tekinthető elnökválasztás, ugyanis ezek a törvények döntően befolyásolhatják a helyi adókat, a vállalkozásokat, az intézmények támogatottságát, valamint a szavazók mindennapi életét is. Lássunk akkor egy-két érdekesebb indítványt a 17 közül, amelyek nagyobb publicitást kaptak.

(Fotó: PrehryFarkas)

Proposition  64 – A marihuána legalizációja Kaliforniában

Meggyőződésem, hogy Kaliforniában – és még 4 másik államban, ahol szintén szavaznak majd erről – rekordmennyiségű szavazó járult ma az urnákhoz, de nem Hillary vagy Trump miatt, hanem azért, hogy legalizálják a marihuánát vagy éppen megakadályozzák azt. Szerintem komoly esély van arra, hogy többségben lesznek az igenek, egyrészt, mert - ahogy a szavazócédulán is olvasható - ennek a kérdésnek gazdasági vetülete is van, méghozzá nem is csekély. Hivatalosan egy milliárd dollár éves jövedelemmel kalkulálnak az állami kasszába befolyó új marihuána-kereskedelmet övező adókból. Másrészt, és ez már az én - korábban kifejtett - személyes véleményem, miszerint a “szellem kiszabadult a palackból” és azt nehéz lesz majd visszadugni oda, ugyanis tavaly már elfogadták a marihuána egészségügyi célú forgalmazását az államban. Szerintem innen már nincs visszaút. Ha esetleg nem sikerülne most, akkor majd sikerül jövőre. De egyébként úgy gondolom, hogy megszavazzák, mert egyes felmérések szerint elsöprő arányban fognak győzni a legalizációt támogató szavazók.

(Fotó: PrehryFarkas)

Visszatérve a tavalyi törvényre: hirtelen kaliforniaiak százezrei kezdték el felíratni a füvet különböző vélt vagy valós fájdalmaikra. A mostani indítvány eredményeképpen már nem kell majd orvoshoz sem menniük. Ha megszavazzák, minden 21 évnél idősebb megveheti ugyanis a jövőben az engedéllyel rendelkező boltokban. Sőt, kis mértékben bárki otthon is termesztheti saját fogyasztásra. A törvénykezés aktivistái már tévéreklámokban is hirdetik, hogy mindez a legkulturáltabb keretek között fog majd lezajlani, mi több, még a gyerekeknek is ez a legbiztonságosabb megoldás.

Érdemes megnézni ezt a reklámot itt, és figyelni azokra a részletekre, amiken valószínűleg csak az én marketinges szemem akad meg. A szpot ugyanis már nem arról győz meg minket, hogy jobb megszavazni, mint ellenezni azt. Á, ezen már nem érdemes elmerengeni. Inkább az ingatagok legfontosabb ellenérvét, azaz a megvalósítás biztonságosságát próbálja eladni a szavazóknak, akik közül lesznek páran, akiknek ez az érvrendszer bejön.  És a törvény kivitelezését, természetesen melegséget, vidámságot és boldogságot árasztó színvilággal teríti szemünk elé a szponzor.  De ezzel nincs vége a turpisságnak. A reklám szövegét  nem ám egy fiatal férfi mondja el nekünk, hanem egy, a megbízhatóságot a marketing szakemberek szerint leghatásosabban reprezentáló középkorú (tehát anyatípusú) hölgy. Ezúton is gratulálok az ottani marketingeseknek, de én nem dőltem be, én erre a kérdésre nemmel szavaztam. Tudom, egyesek szemében maradi vagyok, de ezt felelős szülőként igenis vállalom.

(Fotó: PrehryFarkas)

Proposition 60 – Az óvszer kötelezővé tétele pornószínészeknek

Ezt az indítványt az AIDS Egészségügyi Alapítvány aktivistái kezdeményezték és ha megszavazzák, akkor a pornóipar dolgozóinak is be kell majd tartani azokat a biztonsági előírásokat, amiket egyébként minden Kaliforniában dolgozónak kötelező. Azaz senki nem dolgozhat olyan helyen, ahol fennáll a vér útján terjedő kórokozók általi fertőzés lehetősége. “Safety first!“, ahogy az amerikaiak mondják, legalábbis a kezdeményezés kitalálói. (Az indítványról bővebben itt  érdemes olvasni.)

Az ellenzők szerint már így is nagy a biztonság az iparban, hisz két héttel a forgatás előtt kötelező jellegű vizsgálatokon kell minden színésznek és színésznőnek átesnie. Egyébként ez a törvény Los Angeles megyében már életbe is lépett, aminek hatására a pornóbiznisz ki is vonult a megyéből, tehát most az igazi tét az, hogy áttelepül-e a pornóüzlet Kaliforniából Nevadába, vagy marad-e. Megint csak komoly pénzösszegekről beszélünk. Ennél a referendumnál vacilláltam egy kicsit, majd a biztonságra szavaztam, remélve, hogy az így megroggyant amerikai biznisz kiugrási lehetőséget teremt majd a magyar pornóiparnak az USA-ban rövid távon. Ergo támogassuk a magyar vállalkozásokat! :)

(Fotó: PrehryFarkas)

Természetesen vannak értelmes indítványok a mostani 17 közül, de azért akadnak még hasonlóan elgondolkodtatóak is. Aki a teljes listára kíváncsi, annak ezt a linket ajánlom. A helyi választáson való önkéntes munkám tapasztalatait pedig nemsokára egy újabb bejegyzésben hamarosan megosztom, merthogy most éppen oda sietek, hogy segítsek a szavazatszámlálásban és összeszedésben.

Addig is egy költői kérdéssel zárom ezt a rövidnek éppen nem mondható gondolatsort. Először is képzeljük el, hogy valami csoda folytán John Fitzgerald Kennedy, az egyik ikonikus demokrata elnök hirtelen feltámadna. Amikor észhez térne, az lenne a feladatunk, hogy elmagyarázzuk a volt elnöknek, hogy valamivel több mint 50 évvel a halála után, ma először a történelemben egy - hazug 70 éves - női jelölt és egy nárcisztikus és szintén 70 éves immár nő-soviniszta pojáca közül választunk magunknak elnököt, miközben Isten igazából az embereket a marihuána legalizálása és a pornó színészek óvszerhasználata érdekli a legjobban. Nagyon kíváncsi lennék az arckifejezésére, és arra, hogy vajon mi lenne az első reakciója ezen információk megemésztése után. Szerintem bölcs államférfihoz méltóan csak ezeket a szavakat tudná kínkeservesen az utókorra hagyni: God Bless America!

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy sztorid? Legyél a szerzőnk!