A (magyar) zene az kell

Kodály Zoltán, Tankcsapda, Kovács Kati és Ganxsta Zolee – az egykori Sláger Rádió két órás magyar zenei válogatása szól felvételről egy dublini lakásban. Míg Magyarországon angol nyelvű zenétől dübörög a hangszóró, addig errefelé zakatol az LGT. A következő percekben bemutatom a magyar zenét a világban, és a világot a magyar zenében.

Egy arab származású közeli barátom az egyik nap megkérdezte:"Ági, ismered Kodaly-t? Tudod, Zoltan Kodaly-t!" (Ahogy ők mondják: Kodali) Valójában nem a zenei alapismeretek hiánya miatt voltam teljesen ledöbbenve, hanem maga a tény, hogy a bahreini származású barátom aziránt érdeklődik Írországban, hogyan is állok Kodállyal. 

A rövid eszméletvesztésem után felvilágosított, hogy Írországban (is) a zenei magánoktatás komoly részét képezi a Kodály-módszer. Mind a zenei alapismeretek terén, mind a hangszerek oktatásánál előtérbe kerül az az egyszerűen értelmezhető program, ami a zenei analfabétizmussal veszi fel a harcot – világszerte.

"Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk."

Kodály kézenfekvő tanácsát követve úgy döntöttem, hogy felkutatom a hozzám legközelebb élő magyar zenészeket, hogy megértsem magunkat, a saját népünket. Nem kellett sokáig keresgélnem. Gyorsan rátaláltam a három fős Dublin Escort nevű rockbandára.

A koncert kezdése előtt már elég szép tömeg gyűlt össze, de nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy a várakozással ellentétben, nem a magyar volt a közös nyelv. Amikor a srácok felálltak a színpadra, a nép rögtön összegyűlt, mint lepkék a lámpafénynél. Próbáltam abszolút kívülállóként megfigyelni őket. Reggeli ébredésemnél nem volt tervbe véve, hogy a Kispál és a Borznál péntek este majd elvesztem a kontrollt, és sodródva a tömeggel, elmerülök a fiatalságomat idéző magyar rockzene dallamai között. Valahol ott értettem meg, hogy mi is történik, amikor ezek a szavak már öntudatlanul hagyták el a számat: az életben nincs már több móka.  De aznap éjszaka aztán igazán volt! Hiszen mekkora multikulturális pillanat, amikor magyarok énekelnek Afrikáról Írországban!

Dublin Escort(Fotó: Mórocz Ági)

A bandával kapcsolatban a mai napig döbbenten állok, hogy három – személyiségükben ennyire különböző – ember, hogy tud mégis ennyire egy egységet alkotni. Ez persze semmilyen mentséget nem hozott számukra, hogy a két és fél órás koncert után ne gyötörjem meg őket rendesen a világmegváltó kérdéseimmel egy interjú keretében – amiket egyébkén hibátlanul álltak.

Hajnali fél három, a helyszín Dublin belvárosa, egy hotel konferenciaszobája. Kerek asztal, meleg színek, az aranymintás tapéta felett antik képek lógnak a falon. Minden adott lenne a nyugalomhoz, de a pillangókat vonzó lámpafény még mindig majd kisüti a szememet – értem én, hogy szex, drog, meg rock and roll, de valaki magyarázza meg nekem, hogy miért láthattam egy írt, aki azt énekelte (leolvastam a szájáról, nagyságrendileg eltalálta) „miattad iszom te állat”. 

(Memo: Amerikai Petit megkérdezni, hogy mennyire jó üzleti befektetés lenne, ha a kávézásra szánt büdzsémet invesztálnám valami zenei tanulmányba, és mondjuk összejönne nekem is ez a katartikus állapot, hogy így pörögjek – koffein nélkül?)

Czipólaci a zenekar énekese és basszusgitárosa. Talán az első ránézés utáni benyomás nem biztos hogy ezt súgná, de egy196 cm-be préselt pozitív energiabomba.

"Három ikon van az életemben: Ganxsta Zolee, Barbaró Attilla és Lukács Laci. Az ő világuk nagyon közel áll hozzám. Az élet úgy hozta, hogy egy színpadra állhatunk és közösen játszottuk Attival az ő saját számát; az arca hozzam ér, ahogy énekelünk egy mikrofonba, és izzad rám - ez egy embertelen érzés. Fel is repített az égig! Ebből azért sokat lehet visszaadni. De az egész valahonnan belőlem jön. Szórakozásra születtem."

Valószínűleg nem én leszek az egyetlen, akiben felmerülnek a következő kérdések: Mégis hogy képes egy lengyel vagy egy ír ember feldolgozni a „Tankcsapda: Egyszerű dal” szövegét? Hogyan tudnak azonosulni ezzel a számmal, az arcukon azzal a mámoros tekintetettel? Vajon mit él át egy magyar zenész, távol az otthonától, amikor magyarul játszik egy vegyes ajkú közösségnek? És mennyire elfogadóak az emberek? 

Adrián (a zenekar szólógitárosa) segítségemre sietett, és úgy gondolom, válaszával igazán megmentette a helyzetet:

"A zene a világnyelv, és amikor játszom vagy hallgatom - ez amolyan közös nyelvápolás. A zenét mindenki tudja, és mindenki érti. Írországban minden ekörül forog, mindenki nagyon magas színvonalon játszik (na meg persze iszik). Minden második kocsmában élőzene van - ez itt része a kultúrának."

Hogy a fiúk a Kodály által felállított nézeteket a vérükben hordozzák, innentől kezdve nem volt kérdés. Azt kijelenthetjük, hogy az igazi sikert az jelenti, ha az, amit csinálunk, szenvedéllyel párosul, és bár a zene mindenkié, mégis tény, hogy mást jelent játszani, hallgatni vagy akár énekelni. Mindegy, hogy szülinap, vallomás, nyár, csalódás vagy karácsony – a megfelelő dallamokkal és szöveggel pattanásig lehet feszíteni a láthatatlan emocionális húrokat. Minden érzelmünkre van egy zene és minden zenére van egy érzelmünk. Attila, a Dublin Escort dobosa ezt így fogalmazza meg:

"Ha az ember bármilyen problémába kerül, és úgy igazán ott van a legalján – legyen az munka, család, vagy barátnő –, a zenében mindig van egy olyan `valami`, aminek a kicsinyke végét elkaphatod az ujjaid hegyével. Ez ott van a zenehallgatásban is, de egy hangszeren való játszás, mindig egy igazi kapaszkodót nyújt a bajban. Ha nem lett volna a zene ilyen szinten szerves része az életemnek, akkor ma nem itt lennék és nem ilyen állapotban. Akkor ma xanaxoznék, meg piálnék. Lehet, ezek most nagyon viccesnek tűnő dolgok, de valójában nagyon traumatikusak."

A koncert után a banda elvegyült a tömegben, a dohányzó megtelt, én pedig a zenekar menedzserével, Székely Zsolttal beszélgettem. Ő mutatta be nekem  Ian Dowse-t, aki minden magyar származás nélkül azt mondta: "szeretem Koncz Zsuzsát és a Tankcsapdát". Mit mondhatnék, hatalmas ingert éreztem arra, hogy megöleljem, de persze nem akartam túlreagálni a helyzetet. A zenekar az interjú alatt felhívta a figyelmemet arra, hogy Ian az elmúlt években többször járt Magyarországon, mint ők összesen, és olyan helyeken fordult meg hazánkban, amiről szerintük én még nem is hallottam. A kihívást elfogadva, kitűztem célul magam elé, hogy Ian története az enyém lesz.

A zene határtalan ereje

A beszélgetést megelőzően csak egyetlen kérdés forgott a fejemben: hogy hívják a lányt?

Mert mégis ki más lehetne egy 3000 km távolságú történet főszereplője?! Tévedni emberi dolog és vállalom, hogy teljesen rossz vonalon indultam el.

Ha csak annyit mondok, hogy él egy ember, aki 99%-ban magyar zenét hallgat – finoman szólva már ezt sem nevezhetnénk mindennapinak –, de ha azt mondom, hogy ez egy ír férfi, na az már döbbenetes.

Nos, a kezem a szívemen, és szégyen, vagy nem, nálam ez a magyar zene arány jó, ha 10-15% körül mozog. Pedig ahogy Ian fogalmazott, a mi zenénk legszebb tulajdonsága a mély jelentéssel bíró dalszövegek.

Ian 2006-ban a kollégáin keresztül találkozott először magyarokkal. A szakmai kapcsolatból átalakult barátsággal egy időben felszínre törtek a Republic CD-k a fiók mélyéről, és innentől kezdve nem volt megállás: Bródy János és Neoton Família szavai várták angol jelentésüket, majd szerelemmé váltak első hallásra.

Ian Dowse és én(Fotó: Mórocz Ági)

2011-ben elérkezett a pillanat, hogy az általa elsajátított magyar kifejezések gyakorlati alkalmazásba kerüljenek. Sokan hinnénk, hogy Ian a híres Sziget Fesztiválra váltott jegyet, de ahogy ő fogalmazott, csak egy baj van vele: ez egy nyári program és az ír emberek hivatalos olvadáspontja 24 foknál kezdődik.

Ebben az évben egy életre szóló leckét kapott; történt ugyanis, hogy hazaindulása előtt pár nappal egy miskolci koncertre lett figyelmes, ahol az egyik nagy kedvenc, Koncz Zsuzsa szereplése emelte az est fényét. Nem volt választás, jöjjön, aminek jönnie kell: repülőjegy átfoglalás, hotel keresés, vonatjegy vásárlás, és irány Miskolc. Felejthetetlen emlékké vált számára ez a nevezetes nap, ugyanis Ian egy életre megtanulta, mit jelent az a magyar kifejezés, hogy ELMARAD. Sokunknak a kis szíve szorul most össze, de őket szeretném biztosítani arról, hogy bár aznap este még ő maga is úgy gondolta, hogy Miskolc nem lesz a kedvenc helye, de az akkor köttetett barátságok azóta már többször is visszacsábították a városba.

Be kell vallanom, Ian nagyon szerencsés a barátaival, én pedig látatlanul is büszke vagyok honfitársaimra, akik segítenek neki és támogatják őt a magyar nyelv tanulásában. Közel s távol az egyik legkedvesebb hazalátogatási emlékem egy külföldi barátom társaságában történt. A Fővám téri piac lángosozójában ültünk egy kimerítő fürdőzés után, ahol ő egy feldolgozott magyar népdalra lett figyelmes. Már-már táncolni is elkezdett. Ez önmagában is vicces volt, de amikor megkért, hogy tolmácsoljam neki a dalszöveget, onnantól kezdve elszabadult a pokol. Szóval akármilyen nyelven is beszélsz, valljuk be, hogy komoly kihívással fogsz szembenézni, ha le kell, hogy fordítsd ezt:  

"Felmegy a legény a fára, a meggyfa tetejére, oszt Lerázza a meggyet, te meg babám szedjed a rózsás kötényedbe. "

Igen, valóban elszabadultak az érzelmek, és  – a könnyeinkben úszó sajtos-tejfölös lángos megmagyarázhatatlan varázsával – a barátom számára is a világ legkacifántosabb nyelvévé vált a magyar. Azóta az ő mondatai csengenek vissza a fülembe, amikor meg kell határoznom népünk zenei kultúráját: a magyar zene valami, ami megragadja a pillanatot és az érzést, mindezt belecsomagolja egy, a világ számára érthetetlen, de érezhető, emocionális nyelvbe.

Ez olyan mint a karácsony, amikor a meglepetésről letéped a csomagoló papírt, az igazi siker mégis azé, akinek szól az ajándék, aki tudja értékelni, ami a felszín alatt van.