Az esős és szeles Malajzia 

Avagy esős és szeles Malajzia, napos és csendes Indonézia, forró és nyüzsgő Szingapúr. Mindez három hét alatt. Egy nagyon fárasztó 2016-os év és egy kemény 2017-es évi start után februárban úgy döntöttünk: márciusban nem kevesebb, mint három hétig kikapcsolunk, úti célnak pedig Szingapúrt, a hozzá közel fekvő Malajziát és Indonéziát lőttük be. Bécsből a katari Dohán keresztül repültünk a Szingapúri Changi Nemzetközi Repülőtérre, innen pedig mind Malajziába, mind Indonéziába komppal"ugrottunk át". 

Malajzia volt az első. A monszun vége felé. Nem varázsolt el annyira, de ennek az egyik oka pont az volt, hogy szezonon kívül érkeztünk, ezért az idő nagyon esős és szeles volt még, ami azt jelentette, hogy például egyáltalán nem tudtunk megmártózni a tengerben. És persze csak egy igazán icipici szeletét ismertem meg az országnak, szóval véleményt igazából nehéz formálni róla ennek alapján.

Folyamatosan ilyen hullámok voltak(Fotó: Laslavic Tímea)

Összességében azért mégis tetszett és biztos vagyok benne, hogy másodszorra is érdemes lenne elmenni ide, többet megtapasztalni Malajziából. Mi most egy hetet töltöttünk az országban és elsősorban pihentünk, különösen, hogy a kelet felé repülés miatt komoly jetlag lett úrrá rajtunk. Napokig nem tudtunk aludni éjjel, mert csak nappal jött álom a szemünkre, de nem is erőltettük a dolgot, hiszen most az egyszer inkább feltöltődni szerettünk volna, a szabadság első hetében legalábbis. Éjszaka aztán ébren voltunk és a szobánk teraszáról követtük a trópusi esőket. Először"láttam" ilyeneket. (Hm, bár földrajzórán azt mondták, monszun idején minden délután esik, az első két nap egyáltalán nem is esett, a harmadik éjszaka azonban öt órán keresztül folyamatosan zuhogott, csak a reggelinél ért véget.) Ennyire párás levegőt, mint ott, még sose tapasztaltam. Mindig fülledt volt kinn.

Hogyan jutottunk Malajziába, azon belül pontosan hová és miért éppen oda? 

Bécsből Dohába és onnan Szingapúrba repültünk a Qatar Airways-szel, majd a szingapúri Changi repülőtérről taxival mentünk el a szintén Changi elnevezésű kikötőbe és onnan a Limbongan Maju Ferry Services kompjával kerültünk át Malajziába, a Tanjung Belungkor elnevezésű kikötőbe, a Kota Tinggi elnevezésű kerületbe, azon is belül Desaru település közelébe, amely a régió fővárosától, Johortól kb. 80 kilométerre található. A kompra jegyet előre is vásárolhattok itt, nagyon jól működő honlapjuk van és alig fél órás az út. 

A váróterem csak röviddel az indulás előtt telt meg(Fotó: Laslavic Tímea)

Tanjung Belungkorban, a kikötőben a szálláshelyünk, a Desaru Tunamaya Beach & Spa Resort által szervezett taxi várt és vitt tovább 100 maláj ringgitért (MYR), azaz kb. 6500 forintért, de ezt visszafelé már magunk intéztük sokkal olcsóbban (erről majd később). A hotel most teljesen más volt, mint amilyeneket általában választani szoktunk. Egy kisebb és családiasabb szállás helyett ezúttal egy négycsillagos, elég fancy és hatalmas szállodára esett a választás, ahol reggelivel együtt kértünk ellátást. Napközben és este azért mindig máshol étkeztünk, mert a saját éttermük kínálatáért annyira nem voltunk oda. A helyet úgy választottuk ki, hogy közvetlenül a tengerparton feküdt, a 22 kilométer hosszú Desaru Beach-en és jó volt az ár-érték aránya. Nem utolsósorban ők voltak a leghatékonyabban kommunikálók: gyorsan válaszoltak és minden könnyen ment a foglalással kapcsolatban. (Indonéziában aztán merőben más volt a szállás! De erről majd az arról szóló részben.)

Mit lehetett Desaruban csinálni?

Mi sokat aludtunk, ez való igaz, de látnivaló is akadt azért. Mivel folyamatosan fent volt a piros zászló és nem tudtunk a tengerben fürödni (melynek neve egyébként South China Sea, azaz Dél-kínai-tenger), a medencében fürdés pedig nem nagyon vonzott (de nem árt tudni, hogy van ilyen lehetőség), beiratkoztunk például thai masszázsra. Edzőteremmel is rendelkezik a hotel - az aktívabban kedvéért. Sokat üldögéltünk a parton, mert rájöttem, mennyire relaxáló a haragos hullámokat figyelni, illetve a teraszon is, ahonnan folyamatosan figyelemmel követtük az ott lakó mókusokat, na meg az egzotikus madarakat, amelyeket nehezebb volt lencsevégre kapni. Elsétáltunk szétnézni a szomszédos resortig is.

Taxit fogadtunk és többször is elmentünk a szomszédos településre, ahol jó olcsón bevásároltunk nassolni valókból, sörből (igaz, ez egyáltalán nem volt olcsó) és ruhát is vettünk. Kávéztunk a helyiekkel egy sarki kifőzdének a teraszán (3.20 maláj ringgitért, azaz kb. 200 forintért egészen jó tejeskávét ittunk és még Wi-Fi is volt) és kipróbáltuk a szálláshelyünkhöz tartozó, alig egy hónapja megnyitott thai éttermet is, amelyet a streetfood koncepciójára hoztak létre olyanoknak, akik kipróbálnák az utcákon kapható kajákat, de nem elég bátrak ahhoz, hogy az utcán merjenek enni. Itt majmok mászkáltak a terasz közelében lévő fákon, de zavarni nem zavartak, le se jöttek az ágakról; ráadásul mi bent ettünk. 

Ami igazán érdekes azonban és ami a három főbb látnivaló a környéken, az a következő hármas: a gyümölcsfarm, a struccfarm és a szentjánosbogárleső kirándulás. Mi utóbbi kettőre idő hiányában nem jutottunk már el (szinte állandóan aludtunk a jetlag miatt...), a gyümölcsfarmot azonban megnéztük és valóban egy rendkívül érdekes délután volt, ezért erről a következő részben bővebben fogok írni. Nem mellesleg a Desaru Fruit Farm számos díj nyertese turizmus terén, tehát valóban egy kihagyhatatlan dolog, ha ezen a környéken vakációzik az ember. Egész csoportok járnak át ide szervezetten Szingapúrból, kimondottan ezért az agroturisztikai programért. 

Plakát a gyümölcsfarmon: díjat vesz át a farm vezetője(Fotó: Laslavic Tímea)

Ez a térség nemrég fejlesztették ennyire ki, az itt kiépült turisztikai hálózat a Szingapúrban dolgozókat célozza meg. Rendkívül közel van, komppal például mindössze fél óra az út a maláj oldalon lévő kikötőig (de szárazföldön is megközelíthető, van egy hídszerű út), innen taxik visznek a különböző szálláshelyekre és az árak töredékei annak, amit Szingapúrban bármilyen nemű szórakozási lehetőségért ki kell fizetni. Ezért rendkívül sok a szingapúri vendég, míg Malajzia ezen része kevésbé ismert a nemzetközi turisták számára. Azért is nagyon klassz még a 22 kilométeres desarui tengerpart, mert keleti fekvésének köszönhetően fantasztikus napfelkeltéket lehet itt fotózni. Persze érdemes szezonban (április és október között) vagy főszezonban (június és augusztus között) érkezni. Nekünk nem sikerültek a képeink, mindig be volt borulva. 

Napfelkelte a hotelhez tartozó parton(Fotó: Laslavic Tímea)

A környéken sajnos nincs tömegközlekedési eszköz, az egyedüli opció a taxi, ami akár elég drága is lehet, ha nem ismerjük a korrekt árakat. Mi egy gyalogos séta alkalmával azonban megismerkedtünk egy kanadai nővel, akinek a férje egy nagyméretű projekten dolgozik a térségben, ő maga pedig angol nyelvet oktat önkéntes alapon a vendéglátásban dolgozóknak. Tőle megtudtuk, mik a korrekt árak, sőt, telefonszámot is kaptunk egy Uncle Dean-nek becézett sofőrtől, aki normális áron vitt el minket ide-oda. (Ha arra járnátok és kell, telefonszám a szerkesztőségben.) Hazautazáskor is ő vitt el a hoteltől a kompig a korábban fizetett ár feléért. Sőt, egy kis internetes keresgélés után rábukkantunk az Übernek megfelelő ázsiai Grabra, amellyel aztán már tényleg nagyon mérsékelt áron lehetett utazni - sajnos azonban az ott tartózkodásunk alatt úgy tűnt, egyetlen egy sofőr van a környéken: ő pedig egy fiatal mérnök, aki szabadidejében egy kis plusz pénzt keres a taxizással.

Szinte mindenki beszél arrafelé angolul, így ilyen jellegű gondjaink nem voltak, sőt. (Fontos azonban tudni azt is, hogy az internetezés nem teljesen szabad, egy rakás külföldi honlapot egyszerűen meg sem lehet nyitni Malajziából. Még a saját blogom sem ment.)

Malajzia nem mellesleg muszlim ország, ezért alkoholt itt csak a turistáknak árulnak: az ABC-szerű üzletekben is elég borsos az ára, az éttermekben pedig különösen. A hotel bárjában a férjem egy este 16 eurót fizetett ki egy nagy korsó sörre, ami ráadásul nem is volt csúcsminőség. Amit még érdemes tudni: az üzletekben mindig kell alkudni, nekem például egy ruhát 80 maláj ringgit helyett 60-ért sikerült megvennem.

Üzlet Desaruban(Fotó: Laslavic Tímea)

Malajzia részben az ázsiai szárazföldön, részben a Borneó sziget északi részén terül el. Thaiföld után ez volt a második ázsiai ország, amelyben jártam. Ezért akarva-akaratlan összehasonlítottam. A mostani tapasztalatom alapján a véleményem az, hogy nincs olyan hangulata és varázsa, mint Thaiföldnek. Ellenben tisztább (nem láttunk annyi szemetet az utcán és nem is bűzlenek úton-útfélen a kukák). Az utak jók, a közlekedés jobb kormányos. Az ételek terén a kínálat nekem nem volt annyira vonzó, mert elég válogatós vagyok. Azoknak, akik szívesen isznak alkoholt, itt gond lehet, hogy kevésbé, illetve nagyon drágán kapható. Vízumra nincs szükség és nem kötelezőek az oltások sem, a turisták által látogatott területeken maláriaveszély nincs. A maláj klíma igazán forró és párás, hiszen nagyon közel van az Egyenlítőhöz, én légkondi nélkül talán el is pusztultam volna. Ha már Malajzia, akkor legközelebb talán inkább Borneóra mennék, de azért tegyük hozzá, hogy egyáltalán nem láttam eleget az országból!

A sorozat további részei:

Három hét alatt három ország Ázsiában – összes

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!