Vörös festék, svéd vörös,"faluni vörös". A svédországi Falun rézbányája egy évezreden át termelte ezt a híres vörös festéket. Azt a"faluni vöröst", amely a tradicionális svéd építészet és táj azóta is jellegzetes formáját adja.
Falun egy város Dalarna megyében, Svédországban, amely méltán híres a rézbányáról, ami ezer évig működött itt. Ma az UNESCO Világörökség listáján szerepel a rézbánya, szépen megőrzött turista látványosság. Fontos továbbá tudni, hogy innen származik az a festék, amivel a svédek a közismert piros faházakat festették és festik mind a mai napig. A pigment, amiből ezt a karakterisztikus vörös színt nyerik, a faluni bányából származik, és minimum 100 évig érlelődik, mielőtt felhasználják. Szóval nem véletlenül pirosak a svéd faházak, a hagyományos festék őrzi és védi a fát, így a ház is hosszabb életű lesz. Nézzünk is kicsit utána Falun történetének.
A rézbánya régi épületei(Fotó: Kovács Csaba)
Egy legenda őrzi a"faluni vörös" történetét, miszerint egy pásztor találta fel a rézbányát elveszett kecskéjét keresve, melynek szarva és szőre erős vörös színű volt, amikor gazdája rátalált. Ekkor fedezték fel, hogy a talaj rezet tartalmaz. A 13. századból már írásos dokumentumok is származnak a településről, a bányavállalat 14. századi alapító okiratát pedig ma is őrzik. A későbbiekben a bánya lett a Svédország hatalmát biztosító forrás, Falun pedig az akkori világ meghatározó iparvidéke. Fénykorát a 17. században élte, amikor is Európa réztermelésének kétharmada innen származott.
Középkori dokumentumok, melyeket ma is a múzeumban őriznek.(Fotó: Kovács Csaba)
Logikus, hogy egy ekkora bányában rengetegen dolgoztak. A középkori munkafeltételek pedig korántsem voltak jók, biztonságosak. Egy bányában dolgozni akkoriban még nehezebb lehetett. Gyertyafény mellett, egész nap a föld alatt. Vizet hordóban tároltak, de ugyanebbe a hordóba köptek is a bányászok, mivel királyi rendelet szerint tilos volt a bányában köpni, káromkodni, kiabálni és fütyülni. Ez ugyanis megsértette volna a „bánya úrnőjét”, és még ma is azt tanácsolják a turistáknak, hogy tartsák be a fenti előírások mellett például azt, hogy hármat kopogtatva menjenek be a bánya bejáratán. Kellemetlen lehetett azokból a vizeshordókból inni, főleg ha az aljukon volt már a víz szintje. A munkások kötélen lógó nagy vödröket engedtek a bánya mélyébe. Mivel sokan voltak, mindenkinek jutott fél lábnyi hely a 200 m magasról ereszkedő vödör szélén.
Szerencsére, a bánya hosszú működése alatt, nagyobb szerencsétlenség nem történt. Egyszer omlott be a 17. században, és akkor keletkezett a ma is látható óriási kráter, de Midsommar lévén a munkások aznap nem dolgoztak. A bánya csak karácsony és Midsommar napján nem üzemelt. (Ez utóbbi ma is az egyik legnagyobb svéd ünnep, a nyári napéjegyenlőség napja, június 21-e, Szent Iván-éj.) Kisebb balesetek azért előfordultak. Volt, amikor beomlott egy-egy alagút, de a fentebb említett regula miatt a bennrekedt bányászok nem kiabálhattak segítségért, ezért hangosan énekeltek, hogy társaik kimenthessék őket. Egy ismert eset az is, amikor egy fiatal bányász az esküvője előtti napon tűnt el. Jegyesének azonban nem ez volt az egyetlen tragikus napja, hanem kétségkívül az is, amikor kedvesét, Fet-Mats Israelssont, a fiatal bányászt 42 év után megtalálták. A bányász a rézbánya levegőjének köszönhetően teljesen konzerválódott, úgy nézett ki, mint eltűnése napján. Sőt, az akkori vezetőség a megőrzött testet turista attrakcióként kiállította, a friss levegő azonban nem tett jót neki, idővel szaga lett, így 30 évre rá eltemették egy templomban.
Milyen ma ez a hely? Érdekes egy egynapos kirándulásnak. A táj gyönyörű, ha süt a nap, az erdők a környező tavak tükrében csillognak. Maga a bánya is egy élmény: leereszkedni a 100 m-es alagutakba, a föld mélyébe. Minden órában van turistavezetés, svédül és angolul is elmesélik a történeteket. Sőt, az élmény kedvéért a villanyt is leoltják a bánya legmélyebb pontján. Kicsit félelmetes az a teljes sötétség, ami körülvesz. Nem messze a bánya bejáratától van a múzeum, étteremmel és vásárlási lehetőséggel. Na meg itt van a festéküzem is, ahol a bányából származó pigmenteket érlelik, és gyártják a „faluröd” vörös festéket. Gyerekeknek van még játszótér, edukatív csoportmunkák és kézműves foglalkozások.
Miután 1992-ben ünnepélyesen befejezték a bányászást, az UNESCO 2001-ben felvette a Falu Gruvát, a faluni bányát a Világörökség listájára. Egyesek azt mondják, hogy az utóbbi években jöttek rá arra, hogy sokkal több arany van a térségben, mint azt régebben gondolták, de a Világörökséget meg kell őrizni, így, még ha van is arany odalent, lehetetlen azt kibányászni.
Visszatérve a vörös színhez, a faházak eme jellegzetes színe nemcsak Svédországban, hanem egész Skandináviában hagyományosnak számít. Az eredeti faluni festék megőrzi a fát, tartósítja azt, mint a fiatal bányászt akkoriban, ezért használták és használják ma is. Valahol egy reklámszövegben így hirdették a híres svéd vöröst: „Használja faluni vörös festékünket, melynek pigmentjét még azelőtt eltettük érni, mielőtt Beethoven megírta volna hetedik szinfóniáját.”
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Szabó Vivien
