Kovács Csaba

Hello Magyarok! Bárhol is vagytok a világon…



Az Internetet böngészve bukkantam rá erre a honlapra melyet külföldön élő Magyarok szerkesztenek. Olvasgattam a cikkeket és volt néhány ami kifejezetten tetszett. Úgy gondoltam, írok én is néhány sort.

Két éve élek Svédországban. Jól megvagyok. Szabadkáról jöttem ide – Szerbiából. Ott is magyar voltam meg itt is. Szerbiában átéltem a kisebbségi lét több fokozatát. Hét évesen kezdtem tanulni szerbül és a Titói Jugoszlávia testvériség – egység látszata elhitette velem, hogy egyenrangú vagyok mindenkivel, de később a serdülőkorban – amikor már Milosevics nacionalistái voltak hatalmon – rájöttem, hogy lenéznek csak azért mert magyar vagyok. Ma itt Svédországban egy bevándorló vagyok és a látszólagos demokrácia és magasfokú emberi jogokat tiszteletben tartó társadalom maszkja mögül ismét sokan lenéznek. Ezt csak azért írom mert tény, nem zavar különösebben. Az zavart amikor Magyarországon, ahol az én anyanyelvemet beszélik, ahol úgy főznek mint anyám házában, ahol a pálinka is olyan mint otthon, ahol a zene, a versek, és a tánc is az amin én felnőttem – az zavart amikor ott lenéztek és csak egy „szerb” voltam nekik, mert szerbiából jöttem. Nem nemzetpolitikai eszmefuttatásnak szántam ezt az írást, csak meg kellet jegyeznem egy – két dolgot. Még annyi a bevezető gondolatok mellé, hogy Erdélyben mindig nagyon jól éreztem magam. Sokszor jártam ott, Sepsiszentgyörgy, Gelence, Ditró, Csíkszereda... tudom, hogy kemény ott az élet ma is és csak vendégségbe jártam „jól érezni magam”, de akkor is valahogy szívmelengető az erdélyiek vendégszeretete, a történelemmel átitatott színhelyek sokasága, a kopjafák és a harc ami ma is tart, hogy megőrízzék magyarságukat. Dícséretre méltó, felnézek az erdélyiekre. A svéd táj, a sok erdő, emlékeztet Erdélyre, csak sokkal civilizáltabb – gondolok itt arra, hogy az infrastruktúra: utak, vízvezeték, villanyáram, elérhető mindenhol – nem mint Erdélyben. És élnek itt magyarok is – sokan. De itt azt látom, hogy nem harcolnak azért, hogy magyarok maradjanak, hanem inkább szeretnék elfeledni honnan jöttek és többen a nevüket is megváltoztatják. Biztosan fontos a beilleszkedés a társadalomba – az új hazában – de azért a névváltoztatást kicsit túlzásnak tartom. A svédek úgyis tudni fogják, hogy az ember csak bevándorló, hogy nem itt született, nem itt nőtt fel. Még a második generációt is megbélyegzi az, hogy Magyar vagy bármi más de nem Svéd. Én azt hiszem ha az ember elfogadja önmagát, minden velerárójával, a gyökereit, a kultúráját, a hagyományait akkor büszkén élhet magyar származásával Svédországban is és bárhol a világon.

Vannak itt Stockholmban és más városokban is Magyar egyesületek, szerveznek eseményeket, gyerekeknek anyanyelvi táborokat, táncházat, mozit, megemlékezést vagy éppen focitornát. Az mind jó és pozitív. A stockholmi Magyar-ház falán emléktábla is található az 1956-os emigránsok tiszteletére. Sokan jönnek a mai időkben is ide, főleg munkát, jobb megélhetést keresve. Így hozott ide engem is a sors. Az újrakezdés – főleg anyagi okok kényszeréből – tudatos választása volt a Stockholm melletti Södertälje. Bejártam sok helyet eddig, Kínától az Egyesült államokig, Indiától a Közel-keletig, Észak Afrikától Európa minden országáig. Közel negyven ország után úgy döntöttem itt fogok letelepedni, új otthont teremteni. Magyarként Svédországban. Beismerem, hogy az is befolyásolt, hogy néhány óra alatt Budapestre lehet érni, ahonnan már közel vannak a gyermekkori jó barátok, szeretteim sírjai, az egri jó borospincék... Na de szóljak valamit a svédországi életről is. Ha van munkája az embernek és benne van a rendszerben, nagyon jól meg tud élni. Jobb a helyzet ha nincs egyedül, ha van valaki akivel megoszthatja mindennapi élményeit, gondjait, bajait, örömeit és fáradalmait. Mert hiába keres valaki eleget vagy sokat, nem lesz boldog ha egyedül van. Sok más bevándorló is van Svédországban. Szíriából, Irakból, Afrika több országából, Keletről, mindenhonnan. A bevándorlókkal meglehet könyebb kapcsolatot teremteni, de általában mindenki nemzeti alapon szervezkedik. A nyelviskolában, ahol svédet tanulok, sok emberrel találkoztam. A szíriaiak többsége nem is tudja hol van Magyarország, a Lettek, Lengyelek tudják, de vannak thailföldiek akiknek a rokona épp Budapesten fejezte az egészségügyi egyetemet. Érthető, hogy az ember a jobb megélhetés miatt új helyre költözik, környezetet vált. Élhetünk bárhol a világon, magunkkal visszük örömeinket és bánatainkat, félelmeinket és szerelmeinket. Ami azonban fontosabb a csak anyagi jóléttől az a lelki béke, a nyugalom, az öröm, a boldogság, amit a pénz nem adhat meg. Ezért fontos szerintem megőrizni a nemzeti öntudatot is. Ha az ember becsületesen dolgozik, ha tisztelettel és megbecsüléssel viszonyul mások iránt, attól függetlenül, hogy milyen színű a bőrük, milyen nyelvet beszélnek és honnan jöttek, nem azért, hogy mások ezért elismerésben részesítsék, de saját belátása szerint, akkor sokkal boldogabb lehet. Nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb.

Én személyesen dolgoztam mint biztosítási ügynök, hitoktató, rádiós menedzser, szerkesztő, újabban fűnyíró, festő, villanyszerelő, asztalos és azt hiszem mindegy mit dolgozik az ember és hol él. A fontos az, hogy kivel él, hogy vannak akik szeretik és akiket szerethet és itt fontos az anyanyelv, mert hiába beszélek öt nyelvet, de szeretni, imádkozni és egy verset megérteni csak az anyanyelvemen az igazi. Eszembe jutnak az Írek. Nagyon sokan kivándoroltak Amerikába, de Írek maradtak. A saját zenéjükkel, kocsmáikkal, keményfejűségeikkel. Úgy vélem mi Magyarok is nyugodtan maradhatunk Magyarok mindenhol és akkor sokkal boldogabbak lehetünk.



Kovács Csaba