Vendégségben a ngadáknál

Vendégségben a ngadáknál
Vendégségben a ngadáknál

Azért jöttünk Bajawába, hogy a Ngada népcsoport életébe bepillantást nyerhessünk. A Ngada népek különös módon építik a házaikat, keresztény vallásúak és emellett a mai napig erős animista szokásaikat, hitüket gyakorolják, köztük mindenféle állat áldozatokkal. Bajawa környékén, az Inerie vulkán lábánál élnek. Rengeteg tradicionális falut lehet meglátogatni ezen a vidéken, melyek közül sok csak gyalogosan érhető el. Ahol jobbak az útviszonyok, ott az áramot is bevezették a faluba, ezért érdekes módon tévé és sztereo berendezések is megtalálhatóak ezekben a tradicionális házakban. Három falut látogattunk meg a nap során: Leba volt az első, majd Bena és végül Gurusina, ahol az éjszakát is töltöttük.

A házak

A Ngadáknak különös építkezési szokásaik vannak. A falu házai egy tér körül épülnek fel, teraszos elrendezéssel, sorban, felfelé építkezve. Annak, hogy kinek hol helyezkedik el a háza, nincs jelentősége, a faluban mindenki egyenlő.

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

A tér közepén kisebb ház alakú építmények találhatóak. Az esernyő alakú a férfi (Ngadu), a másik a női ősöket szimbolizálja (Bhaga). Ezeknek mindig párban kell lenniük. A szimbólumoknak a megépítése nagyon sok pénzbe kerül, a háztetőket (a lakóházakét is) különleges füvekből építik meg. 

(Fotó: Harmincz Rita)

A különféle szertartásokhoz animista hitüknek megfelelően friss véráldozatokra van szükségük. A szertartás fontossága határozza meg, hogy bivalyt, disznót vagy csirkét áldoznak fel. Az áldozat során az állat szívét kiveszik és felajánlják az ősöknek. Nagyobb szertartások alkalmával nemcsak egy, hanem sok állatot áldoznak fel. Ezeket a rokonok, családtagok szolgáltatják. Az egyik legnagyobb szertartás például akkor történik, amikor egy új ház megépül. Ez a házavatási szertartás, vagyis a Casao. 

Az áldozatok csontjait trófeaként helyezik el a házak szélére. A trófeák mennyisége mutatja, hogy mekkora vagy milyen szoros a kapcsolat a rokonok között. Minél nagyobb egy bivaly szarv, annál közelebbi és szorosabb a kapcsolat. Ez szimbolizálja a kapcsolat erejét a családok, rokonok között. Minden házban egy család lakik. 

(Fotó: Harmincz Rita)

Klánrendszer

A faluban élők egy egy klánhoz tartoznak. A téren emelt Ngada és Bhaga kis házacska párok száma mutatja meg, hogy mennyi klán tartozik az adott faluhoz.

Ebben a kultúrában úgynevezett matriarchális rendszer működik, vagyis az anya a lányának örökíti a vagyont, ami lehet maga a ház, a föld, ékszerek, vagy bármi, ami vagyonnak számít. Amikor házasság köttetik, az ifjú pár a lány családjához költözik, és együtt élnek.

Temetkezés

A halottakat a falu közepén található teraszokon (Ture) temetik el. Az elhunytakat egymásra temetik, hiszen a földet újra és újra ki kell ásni. A régi időkben koporsókat sem használtak, egy kendőbe tekerték a halottat és úgy temették el, de manapság a koporsó egyre gyakoribb. Tulajdonképpen amikor itt sétálunk, magukon a sírokon tesszük ezt. Vagy például amikor ezek a falubeli gyerekek fociznak, ők is itt játszanak és ez teljesen rendben van. 

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

A ház belseje

Három részből áll. A külső rész az úgynevezett nappali, ide ülnek a vendégek. A középső rész, ami a terasz alatt található, az a helység, ahol a család közösen leül, beszélget és alszik. Mivel ezek a falvak a hegyekben vannak, éjszaka nagyon lehűl a levegő, de a teraszon ehhez képest nincs hideg. A magas tető különleges anyaga segíti a meleget bent tartani, egyben az eső ellen is védelmet nyújt.

(Fotó: Harmincz Rita)

A belső részben van a konyha. Ez a ház “lelke”. Úgy tartják, hogy az elhunyt lelkek haláluk után ide térnek vissza és a családdal együtt élnek tovább. 

A konyha ajtaja nagyon alacsony, csupán egy méter magas és lépcsőn keresztül lehet rajta bemenni. Ennek az a jelentősége, hogy aki ide belép, tiszteletet tanúsítson a házban élő holt lelkek felé. Ugyanis ahhoz, hogy beléphessen a konyhába, meg kell hajolnia, hogy az ajtón át tudjon menni. A meghajlás náluk is a tisztelet jele. 

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

A konyha ajtaja körül fára festett szimbólumokat látunk. Ezek többnyire sárkány, kakas és ló lehetnek. Mind a gonosz szellemek és balszerencse ellen védik az ott lakókat. 

(Fotó: Harmincz Rita)

A bejárat két szélén található állókövek is ugyanezt a célt szolgálják.

(Fotó: Harmincz Rita)

Kis bábuk a ház tetején

A házak tetején egy-egy szimbolikus bábu található: egy férfi (Sakalobo) és egy női (Sakapuu) alak. Ők egy klánhoz tartoznak, ők a klán alapítói, az első pár, és ezzel emlékeznek rájuk.  

(Fotó: Harmincz Rita)

Iskola

A faluban lakó gyerekek gyalog járnak iskolába. Sokszor egy órát kell gyalogolniuk az iskoláig meg vissza. A tanítás reggel hétkor kezdődik és az 1-2. osztályosoknak 11-ig, a nagyobbaknak délután 1 óráig tart. A nyári szünet csak 1 hónapos, június elejétől július közepéig tart. Az oktatásért fizetni kell, nem is keveset, havi 4000 Ft-nak megfelelő összeget gyerekenként, ami itt elég soknak számít. Főleg, ha alapból 5-7 gyerek van egy családban.

(Fotó: Harmincz Rita)

Munka

A nők a napjukat takaró szövéssel töltik, amelyeket a turistáknak adnak el. A férfiak a környező farmokon dolgoznak ahol rizst, kakaót, tengeri diót (candlenut) termesztenek.

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

(Fotó: Harmincz Rita)

A faluban az áram feltöltéses alapon működik, úgy mint nálunk otthon a feltöltőkártyás telefon. Előre meg lehet vásárolni az áram mennyiséget és ezután lefogyasztani azt.

Mi Gurusina faluban aludtunk aznap éjjel. Miután megérkeztünk és kibámészkodtuk, kibeszélgettük magunkat, kaptunk vacsorát. Itt ettem életemben először piros rizst.

(Fotó: Harmincz Rita)

Az éjszakát a teraszon töltöttük vékony matracokon a szabad ég alatt. Egészen különös élmény volt.

Tetszett? Oszd meg!