Heim Gábor
Az ismeretlen felfedezésének vágyát és a világjárási szinte kényszeremet édesapámtól örököltem. Ő fiatal korában körbeutazta Európát mindössze egy hátizsákkal és egy sátorral, és Magyarországnak sincs olyan települése, ahol ne fordult volna meg. Így nőttem fel én is, de arra, hogy ez nem mindennapos, csak akkor jöttem rá amikor középiskolában egy beszélgetésből kiderült, hogy a többi velem egykorú szinte az országot sem hagyta el, én már akkor több mint 20 országban megfordultam. Számomra ez volt a természetes, folyton utazgatni és ez máig így maradt, sőt most már bármennyire is szeretem kis hazánkat, a szívem valahogy mindig is külföldre húz. Nem hosszú távra letelepedni, egyszerűen csak menni, mindig új dolgokat látni és felfedezni.
Ahogy önállósultam már magam szervezem utazásaimat. Nincs olyan év, hogy ne látogatnék külföldre rövidebb vagy hosszabb időre. A hova és a hogyan nem számít, a lényeg, hogy mehessek. Turista, munkavállaló, önkéntes: minden voltam már. Bármerre is megyek a világban, soha nem az útikönyveket követem, mindig azt keresem, amit a helybéliek tartanak fontosnak, amit a legtöbb esetben csak ők ismerhetnek. Így kerültem én is ide, hisz bár nem lakom külföldön, mégsem a hétköznapi turista szemével tudok mesélni egy adott városról, országról.
Idén nyáron újra 3 hónapot fogok tölteni Észak Amerikában, ősztől pedig Olaszországban, Pisaban fogok egyetemre járni, így elsősorban akkor fogok tudóításokat írni nektek.
