"A világ legfélelmetesebb helye" - így nevezte Bill Clinton az Észak- és Dél-Koreát elválasztó határt, a világ egyik legvalószínűtlenebb turista célpontját. Legalább 1 hónappal előre kellett az időpontot az útlevelünk másolatával lefoglalni, mert csak pár buszt engednek be erre a területre minden nap. Ez egyetlen határ, ami két részre oszt egy teljesen azonos kultúrával, háttérrel, gazdasággal és nyelvvel rendelkező országot. Ez a legtöbb katona által őrzött határ a világon, hiszen gyakorlatilag a mai napig háború van. Félelmetes a határon sétálva azt érezni, hogy figyelnek. Figyelnek mindkét oldalról, minden másodpercben.
A koreai háború 1950-ben kezdődött és közel 3 millió ember életét követelte. A tűzharc 1953-ban befejeződött, de patthelyzet alakult ki, nem született békeegyezmény. A NATO csapatai segítségével kialakított 250 kilométer hosszú határ közepén kialakult egy 4 km nagyságú semleges katonai zóna, azon belül is pedig egy közös biztonsági zóna.
Miután a turistabusz összeszedte az utasokat, útlevél ellenőrzés következett. Ezután a túravezető ellenőrizte, hogy mindenki megfelelően van-e öltözve (hosszú nadrág, fedett felsőtest, zárt cipő). A fővárostól, Szöultól 2 órára van a határ. Mielőtt beléptünk a katonai övezetbe, aláírattak velünk egy nyilatkozatot, ami kimondja, hogy az itt történtekért senki sem felelős. Sem a NATO, sem Észak-Korea, sem Dél-Korea, sem pedig a turistacsoport. Az utóbbi 62 évben, a hidegháború alatt is rengeteg konfliktus volt a határon, ami több száz ember életét követelte, mindenkét oldalról.
Az első ellenőrző pontnál felszállt egy katona a buszra, aki egész idő alatt kísért minket. Kettes sorokban, tempósan sétáltunk, és fényképezni csak a kijelölt helyeken volt engedélyezett.
Először egy múzeumszerű épületnél szállhattunk le, ahol a történelmet és a főbb összetűzéseket ismertették. Innen egy katonai busszal érkeztünk meg a közös katonai területre.
Nehéz szavakkal körülírni, mit is jelent egy kis kék épület. A közös ellenőrző pont közepén egy kék, garázshoz hasonlítható épület áll. Ezen belül húzódik a határ. Van egy asztal a közepén, aminek egyik felén észak, másik felén pedig dél tárgyal. Besétálhatunk a dél felőli ajtón, körbejárhatjuk a 10 méter hosszú"szobát", de ha az északi ajtón kilépnénk, akkor lelőnének. Ugyanez fordítva is igaz. Egy átlagos, nagyméretű garázsnak tűnik, mégis ez választ el egy nemzetet. Mindkét oldalán folyton katonák sétálnak, akik egy nyelvet beszélnek és mégis ellenségek. Mindkét oldal éjjel-nappal figyeli egymást és a katonai őrváltásokat. A fegyverek csőre vannak töltve és nyugtalanság van a levegőben. Öt percre mehettünk be, mindkét oldal katonáinak a felügyelete alatt.
Én az Európai Unióban"nőttem fel", számomra felfoghatatlan, hogy Észak-Koreába nem tehetem be a lábam. Annyira kíváncsi voltam, hogy mi lehet a másik oldalon, mi lenne, ha kisétálhatnánk a másik ajtón... de ez persze esélytelen képzelgés, hiszen a katonák azért vannak bent velünk, hogy még véletlenül se próbáljuk kinyitni az épület hátsó ajtaját.
A kis kék ház előtt állva látni egy nagy, fehér épületet, aminek nem lehet belátni az üvegén, ott észak katonái figyelnek. Ott is van turistacsoport, akik ugyanígy mint mi, nem jöhetnek ki a másik oldalon.
Az épület minden oldalában mozdulatlanul állnak a katonák(Fotó:Pataki Niki)
A fehér épület már Észak Korea(Fotó: Pataki Niki)
Hiába van sok tárgyalás a két fél között, békére nincs kilátás. Nagyon sok idő eltelt és már kevés ember él abból a generációból, akiket elszakítottak egymástól. Ha a család egyik tagja bármilyen ok miatt éppen délen volt, amikor a határt lezárták, soha nem térhetett vissza. Dél-Korea létrehozott egy épületet a semleges katonai zónában, ahol a családok találkozhatnánk, észak azonban nem engedi a helyi lakosokat a határ közelébe. Nem véletlen, hiszen a múltban többször is előfordult, hogy északi lakosok próbáltak a demokratikus déli oldalra átszökni, néhányuknak sikerült is. Családlátogatás csak úgy lehetséges, ha a déli oldalról az északira utazik a családtag, persze katonai felügyelet mellett.
Dél-Korea 55 millió lakosa hiányolja a 25 millió, szerintük északon raboskodó honfitársukat.
Észak-Korea diktatúrája stabil lábakon áll. Cenzúra van a tévében, újságokban, választás nincs, az ország egyes területein a mai napig kuponokkal lehet ételt vásárolni.
A turistavezető hölgy azt is elmondta érdekességként, hogy míg délen az emberek kifejezetten magasak, az északiak átlagosan 20 centivel alacsonyabbak mint azelőtt, aminek egyik oka a gyakori éhezés.
Külföldiként nem lehet egyedül belépni az országba, csakis turista céggel lehet utazni, az utcán sétálni egyedül lehetetlen, egy pillanatra sem hagynak egyedül, előre eltervezett úton visznek, magyarul csak azt lehet látni, amit ők mutatni akarnak. Egyesek szerint az országban egyidejűleg tartózkodó turisták száma nem lehet több 100 főnél
A határnál történt konfliktusok döntő részéért az északi ország a felelős, a háborút is ők indították 1950-ben. Északon az állam minden férfi lakost 10 év katonaságra, a női lakosokat pedig nemzeti szolgálatra kötelezi. Az ott élő 25 millió emberhez a világ történéseinek csak egy töredéke jut el. Ahogy az idő telik, a két fél között a szakadék egyre tágul és generációk nőnek fel úgy, hogy nekik ez a természetes.
Dél-Korea él és virul, de minden embernek elkomorodik a tekintete, ha Észak-Korea szóba kerül.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Pataki Niki
Bartók Rozi