Biztos vagyok benne, hogy nem csak velem fordul elő olykor, hogy keveredik az itthon és az otthon fogalma egy-egy mondaton belül. Például: „Otthon hagytuk azt, de jó mert itthon van helyette ez.” Amikor újságoljuk valakinek, hogy hazamegyünk három hétre, de majd, ha hazajövünk (vissza ide) akkor találkozunk újra. Ezek a helyzetek mindenkinek ismerősek lehetnek, aki külföldön él. Egy idő után lesz "itthon" és "otthon". Sokan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, hogy hol is van egy migránsnak a haza, hol az otthon. Mi a különbség a haza és az otthon között?
Egy nyaralást mindenki izgatottan vár, akárhová is vezessen az utunk. Utánanézünk, tervezgetünk, programokat szervezünk. Egyszerűen csak magunk elé képzeljük a prospektus képeiről – ma már inkább a netről –, hogy mi is vár ránk. Hol lesz a metrómegálló, merre lesz egy kisbolt, vagy tourist-info? Meleg lesz-e, kell-e kabát, vagy szúnyogriasztó? Ezek a képek, nekünk – akik eljöttünk otthonról – az emlékezetünkbe és a szívünkbe beleégve lebegnek, úsznak, egyfajta lilás-rózsaszínes ködben. Tudjuk a válaszokat zsigerből.
Milyen jó, hogy emlékszünk, hol vár majd ránk a kedvenc pékségünk, a régi törzshelyünk, ahol az egyetemi szünetekben múlattuk a végtelennek tűnő fiatalságunkat, vagy egyszerűen csak, hogy hol kell lemenni a metróba. Kérdezés nélkül, ösztönösen tudni fogjuk. Mert mi a"saját" közegünkben mozgunk majd. Csak rágondolunk, és érezzük a frissen sült kakaós csiga illatát, a metró szelét és melegét, a kedvenc szilvafánk minden göcsörtjét a tenyerünk alatt, hisz éppen eleget estünk le róla gyerekkorunkban. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami ilyen, amire nagyon készül, amire nagyon élesen emlékszik, ami sokszor fájóan hiányzik.
Eljön az indulás előtti este, amikor úgy várjuk már a Magyarországra érkezést, mint más egy egzotikus utazást. Hisz nekik az otthon minden nap ott van, gondoljuk legalábbis, miközben lehet, hogy ők máshová vágynak. Talán pont oda, ahol mi élünk most. Nekik nem hiányzik a narancsos fényben úszó Duna-part, a vihar előtti dühös Balaton, a langyos szélben lengedező búzamezők, sárgában vibráló repce- és napraforgó-földek. Ők minden nap élvezhetik, a régi barátokkal való borozgatást egy kellemes kerthelyiségben, árnyékos fák alatt ücsörögve, régi kedvenc zenekarok koncertjeire tombolnak hajnalig nélküled, beülnek hétköznap este egy klasszikus színdarabra, és elmennek vacsorázni utána abba a kis bisztróba, amit még együtt fedeztetek fel teljesen véletlenül. Ehetnek a Nagyi lekvárjából, amikor csak szeretnének, beszélgethetnek idegenekkel teljes magabiztossággal az anyanyelvükön. Mert ők testben is otthon vannak, nem csak úgy, mint mi. Néha titokban, lélekben, az emlékek között.
Valahol Bács megyében(Fotó: Annika Bjørn)
Aztán végre hazaérsz és az első percben kiborulsz, mert már nem ott van a buszmegálló, ahol eddig volt, a pékség helyett használtruha-bolt nyílt, minden út fel van túrva, fák kivágva, közterek átalakítva. Rádöbbensz, hogy mennyi minden megváltozott. Majd szinte sokként ér, hogy főképp te változtál meg. Kívülálló lettél. Egy láthatatlan közösség tagja, mely szétszóródott a világban, de talán a közös nyelv és emlékezet, ami még összeköt velük. Szembesülsz sok dologgal, amit már nem is értesz, sok rosszal is, amit képtelen vagy elfogadni. Ráeszmélsz, hogy némely bizonytalan lábon álló kapcsolat valóban törékeny és mulandó.
Lehetsz még úgy igazán itthon otthon? Nem, aki egyszer elment, örökre magán hordja a kívülállósság láthatatlan bélyegét. Talán egy-két baráti kapcsolat, rokoni szál, ha igazán erős és túléli, megmaradhat állandónak ebben a folyamatosan változó hazában. Amiért akkor is érdemes lesz ellátogatni ide, ha már kivágták a régi szilvafát, és a ház sem ott áll már, ahol felnőttél.
Én most hazamegyek. Haza, de látogatóba. Haza, egy idealizált nyaralásra, a régi barátok, kedves rokonok, ismerős városok, a saját nyelvem és kultúrám világába. Oda, ahol felnőttem, oda ahonnan valamikor eljöttem. Ahova talán mindig visszatérek, mint a fecskék tavasszal. Ahol magyar vagyok, de már csak turista.
Kapcsolódó cikk:
Fiers Gábor
Schatz Roberta
Vendégszerző
Tóth Kata