Sokan sokféle okból mennek hosszabb-rövidebb időre külföldre. Az Európai Unió keleti régióiban a megélhetés a döntő ok: fiatalok (és nem fiatalok) ezrei vállalnak minden évben munkát az EU gazdagabb tagországaiban. Másokat a szerelem visz külföldre, megint mások a tudományos karrierjüket építik. Vannak, akik tanulni mennek, és vannak, akik kalandvágyból, más kultúrák megismerésének vágyától hajtva mennek el.
Kevés kivételtől eltekintve a legtöbb külföldön élő honfitársunk többé-kevésbé szoros kapcsolatot ápol az anyaországgal: ha más nem, a család mindenképp összekötő kapocs marad. Az évek során azonban az ember ráébred, hogy az élet nélküle is megy tovább: az emberek felnőnek vagy éppen megöregednek, a házakat felújítják (vagy lebontják), és nagyon gyakran úgy találod, hogy már nincs semmi közös benned és a régi barátokban, sőt, már az egyes utcák neveit is elfelejted a szülővárosodban/szülőfaludban. Ugyanez fordítva is igaz: az új környezet, az új nyelv alapjaiban változtatja meg az ember gondolkodásmódját (hacsak nem izolálja magát egy magyar közösségben), és egészen más perspektívából latja a dolgokat, mint régen.
Úgy vettem észre, hogy az emberek nagy többséget igencsak érdekli, mi folyik Magyarországon, még akkor is, ha már évtizedek óta nem jártak otthon - vagy éppenséggel máshova születtek. Vannak persze, akik teljesen belevetik magukat az új kultúrába és tudni sem akarnak a régi életükről, de - az én egyáltalán nem tudományos megfigyelésem szerint - ez nem jellemző.
A magyar belpolitika ugyanolyan heves vitákat tud kirobbantani a diaszpóra tagjai között, mint otthon; mindez az indulat azonban nehezen materializálódik szavazatok számában, mivel viszonylag kevesen vállalják a konzulátuson való szavazással járó fáradalmakat (és költségeket), ami igencsak nagy kár, hiszen nagyon nagy potenciál megy így veszendőbe.
A Budai Vár(Fotó: Flickr/Shawn Harquail)
Mindez persze felveti a kérdést: mennyire legyen a külföldre szakadt hazánkfiainak (és lányainak) beleszólása az anyaország politikai diskurzusába? Mennyi szót kapjanak azok, akik nem élnek, nem dolgoznak az országban, így a politikai döntés következményei közvetlenül nem érintik őket? A kérdés nem csak magyar vonatkozású - nagyon sok állam polgárai követelték/követelik az őket (szerintük) megillető jogokat. Külföldön élő görög állampolgárok meg egy kampányvideót is készítettek; brit és kenyai állampolgárok bírósági kereseteket indítottak a választójogokért, és nagyon sok más állam polgárai online petíciókat szerveztek.
Ez a kérdés igencsak fogas, és nagyon sok ország sokféleképpen próbálja megoldani: a teljes elutasítástól Írország esetében, a levélben/konzulátuson való szavazáson át minden megoldás fellelhető. (Az IDEA kézikönyvében nagyon részletes elemzést lehet olvasni ezekről a praktikákról.)
Sokan érvelnek azzal, hogy ha valaki elhagyja az anyaországát, lemond minden további jogáról, hogy részt vegyen a demokratikus döntéshozatalban, hiszen nem fizet semmilyen adót (kevés kivételtől eltekintve, mint például az USA), valószínűleg nem informált megfelelően a hazai körülményekről, és mint már említettem, a döntések következményei sem érintik őket személyesen. Eszerint az érv szerint elsősorban nem az állampolgárság, hanem az adózás ad jogosultságot a demokratikus döntéshozatalban való részvételre.
Az Erzsébet híd és a Szabadság-szobor(Fotó: Flickr/Neil Howard)
Személy szerint én úgy gondolom, komoly érvek szólnak amellett, hogy a külhonban élő polgártársaink (magamat is beleértve) beleszólhassanak a magyarországi folyamatokba. Nagyon sokunk csak ideiglenes jellegűnek tekinti a külföldi tartózkodását, és igencsak érdekelt abban, hogy az anyaországban mi történik abban az időszakban is, amikor éppen külföldön tartózkodik. Mivel állampolgárok, ezért az anyaországban megszületett döntések őket is érinthetik - gondoljunk csak a tavalyi Brexit népszavazásra. Az EU-ban élő brit állampolgárok nem várhatták el, hogy az ő érdekeiket az otthon élő honfitársaik figyelembe vegyék a szavazáskor. Ez már csak azért sem egyszerű, hiszen ha ezek az érdekek éppen nem is ütköznek (márpedig ebben az esetben bizonyos szavazói réteg szándéka igencsak ütközött az EU-ban élő brit állampolgárokéval), a külföldön tartózkodás, a külföldi élet tapasztalatai nélkül ezeket az érdekeket nehéz megérteni az otthoniaknak.
Fontos szempont, hogy a külföldi tartózkodás - általában - kiszélesíti az ember látókörét, és segít abban, hogy jobban informált legyen. Lát és megismer más kultúrákat, szembesül más jellegű problémákkal, illetve hasonló problémák másfajta megoldásával. Ez a tudás túlságosan is értékes ahhoz, hogy engedjük elveszni azáltal, hogy nem hagyjuk szóhoz jutni a politikai döntéshozatalban.
Háttérben a Szabadság híd este(Fotó: Flickr/Benjamin Balázs)
Azt se felejtsük el, hogy nagyon sok pénz áramlik haza a külföldön munkát vállalók révén, így ők is jelentős gazdasági erőt képviselnek az országban: a családnak hazaküldött pénz élénkíti a gazdaságot, bár nem jelent közvetlen adóbevételt. A jómódúbb külföldön élő honfitársaink ráadásul nemcsak a családnak utalt valutával tudnak hozzájárulni az ország gazdaságához: gondoljunk csak a sikeres rendezőkre, tudósokra, üzletemberekre, akik Magyarországon fektetnek be pénzt, illetve indítanak vállalkozásokat. Éppen ezért az az érvelés is megállja a helyet, hogy nem igazságos elvárni a gazdasági segítséget a diaszpórától anélkül, hogy a politikai életben is hangot kapjanak.
A gazdaságélénkítő hatásukkal a külhoni magyarok is kiérdemelték azt, hogy ugyanannyi joguk legyen beleszólni az anyaország döntéseibe, mint minden otthon élő honfitársuknak. A gazdasági okok mellett persze vannak érzelmiek is, amelyek a szavazójog mellett szólnak: hiába él valaki külföldön, nem érzi magát elszakítva az anyaországtól, ha teljes jogú állampolgárként kezelik, és talán hajlamosabb lesz később hazaköltözni. Elvégre az elvándorlás igencsak égető probléma a közel-kelet-európai térségben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy sztorid? Legyél a szerzőnk!
Simon Orsi
András
Fekete Szilvi