Jön a karácsony. Ez tény. Van, aki imádja. Van, aki megtűri. Van, akit boldoggá tesz. Van, akit az őrületbe kerget. Sokan csak túlélni szeretnék, és sokan vágynának egy olyan meghitt ünnepre a családdal, amire nincs, nem is volt, és lehet nem is lesz többé lehetőség. Sok embernek ez a legboldogabb vagy a legszomorúbb időszak, vagy éppen a családi hisztériák ünnepe. Vannak, akik csak ilyenkor adakoznak, talán a lelkiismeret-furdalás miatt, amit a nagy bevásárlások után éreznek. Még mindig jobb ilyenkor adni, mint soha.
Mivel nap mint nap különböző kultúrájú, vallású emberekkel találkozom és beszélgetek, újra átéltem azt, hogy az ajándékozás mennyire fontos szempont ilyenkor.
"Már advent előtt feldíszítjük a fát, lecseréljük a függönyöket, kidíszítjük a lakást. Egész decemberben készülünk az ünnepre. Nálunk nincs tradicionális karácsonyi menü, viszont rengeteget sütünk-főzünk és eszünk. Szenteste ajándékot adunk egymásnak, de csak másnap ülünk nagy vacsorát. Viszont szentestén óriási tűzijátékot rendeznek a Copacabanán. Az a látvány felejthetetlen."
"Mi is advent előtt díszítjük a fát és rengeteg édességet sütünk már előre. A városok, a sétálóutcák fényárban úsznak, és mindenki dekorálja a lakást fényfüzérekkel, mécsesekkel. A tűzijáték nálunk is elmaradhatatlan, na és az ajándékbontás a fa alatt."
"Mi karácsonykor kecskét vagy bárányt vágunk, és házi sört iszunk. A kislányok fodrászhoz mennek, és befestetik a hajukat pirosra. Szenteste átadjuk az ajándékokat, nagyon izgalmas, amikor csörögnek a színes papírok, és kiderül, mi a meglepetés."
"Mi is ünnepeljük a karácsonyt, bár nem ajándékozunk, viszont idén lehet, hogy állítunk fenyőfát. Meglátjuk. Viszont a karácsonyi csokoládét nagyon szeretem, az a legjobb az egészben. Idén karácsonykor találkozhatok újra az édesanyámmal, nekem ez lesz az ajándék."
Szóval akármennyire is kritizáljuk az ajándékozást, és hangoztatjuk a közhelyeket, hogy mi a fontos és mi nem, sokan szeretünk ajándékot adni, és kapni. Szeretjük azt látni, hogy a másik örül az ajándékunknak és a mi szívünket is megdobogtatja, ha valami olyasmit kapunk, amire vágytunk. Vagy nem vágytunk, mégis soha el nem cserélnénk. Mert mi kaptuk. Szeretetből! Ugye?
Norvégiában probléma az ajándékozás. Nehéz úgy adni, hogy nincs semmire szüksége a másiknak. Akárkivel is beszélgettem az elmúlt egy hónapban, senkinek nem volt ajándékötlete az anyukájának, a barátnőjének, a gyerekének. Mindent megvesznek hétköznap. Kell egy új telefon? OK. Kell egy új laptop? Kell egy új nadrág? Kell ez, kell az? OK, megveszik. Itt a jólétben, a gazdag nyugaton könnyű elfelejteni, milyen jó is vágyakozni, remélni, hogy a fa alatt lesz valami (akármi) szép ajándék. Hányszor hallottam, hány újságcikkben olvastam: „mit vegyünk annak, akinek mindene megvan?”
A kis interjúmban szereplő személyek valódiak, léteznek, és nagyon várják a karácsonyt. Sok nehézségen mentek át, háborúkból, szegénységből menekültek el. Mégis boldoggá teszik őket a karácsonyi fények, az ízek, és a család. Az ajándékoknak is tudnak örülni, akármi is az. És nagyon szeretnek adni, ez biztos!
Aki kesereg, hogy újra venni kell valamit, vacsorát kell készíteni és meglátogatni a nagymamát, az gondoljon bele hányan lennének máshol, másokkal az ünnepek alatt, ha tehetnék. Lehet, ha megpróbálnánk félretenni a bevásárló hisztit, a fenyőfa-vadászatot, a túllicitálást, a magamutogatást, ál-nagylelkűséget, és a családi viszályokat, akkor sok otthonban olyan lehetne ez az ünnep, mint amilyet sokan megérdemelnének a világban.
Tetszett a cikk? Kövess minket!
Facebook • Youtube • Instagram • Twitter • LinkedIn • Google+
Böröndy Elza
Annika Bjørn
