Két évig Tromsøben tanítottam: egy évig tanársegéd voltam, a Comenius-ösztöndíj keretében, majd mikor ez letelt, megpályáztam itt egy állást és maradhattam még egy évig. Így volt alkalmam belülről is látni egy norvég iskolát. Hozzáteszem, a mi sulink még a norvég átlagban is a jól felszerelt sulik közé tartozik.
A hely neve, ahol tanítottam: TROMSTUN UNGDOMSKOLE.
(Fotó: Franczia Viktor)
Az épület
Mint az összes norvég suliban, minden teremben van digitális tábla. Sajnos azonban alig használjuk ki (általában csak diavetítésre). További előnye a sulinak, hogy akármikor lehet kisebb csoportokra bontani az osztályt, minden teremhez tartozik ugyanis minimum 2 csoportszoba (zárható ajtókkal). Ha csoportmunka van, akkor is el lehet ide vonulni. Sőt, azok is elvonulhatnak ezekbe a termekbe, akik szeretnek inkább egyedül dolgozni. Magyarul, mindenki tanulhat a saját képességei szerint, a saját tempójában. Ez nagyon-nagyon tetszik, jó lenne, ha otthon is így működne, persze ehhez szükséges a nagy iskolaépület, sok teremmel.
További jelentős különbség, hogy az iskola biztosítja a füzeteket és a tankönyveket is. Magyarul, nem kell sok mindent cipelni a suliba. Ez nem okoz nagy problémát, mert házi feladat sincs nagyon, vagy ha mégis, akkor a diák hazaviszi azt az 1-2 dolgot, amire szüksége van a házi megoldásához (pl. prezit kell készíteni, akkor viszi a laptopját, amit szintén az iskola biztosít! – egyben választ kaptunk arra a kérdésre is, hogy miért van mindenkinek egyforma hátizsákja). Amúgy ezzel nem nagyon értek egyet, mert írni nem nagyon írnak, és kíváncsi vagyok arra, hogy így a helyesírás mennyire marad meg nekik - hiszen a Word automatikusan javítja a hibákat. Az is más kérdés, hogy sokszor Facebookoznak az órán is, rájuk lehet szólni, de egyszerre nem tudsz 30 gyereket figyelni, és mikor elmész a hátuk mögül, rögtön visszakapcsolják.
Nekünk, tanároknak sem kell semmit vinni a suliba: mappák, laminálógép (kettő is!!!), fénymásolószoba (színes lapok, kartonlapok, minden, ami színes oktatáshoz kell), valamennyi tanáriban nyomtató és fénymásoló, komolyan MINDEN elérhető. Norvégia nagyjából a hetedik mennyország a tanároknak.
(Fotó: Böröndy Elza)
Az iskolarendszer
A következőkre jöttem rá eddigi ittlétem folyamán: az általános iskola hét évig tart, ezt vizsga követi, ez alapján kerülnek be a tanulók az ungdomskoléba (Middle School). Itt 8., 9., 10. osztályos gyerkőcök tanulnak, tehát három éves a suli. Itt is vizsga zárja a tanulmányokat, és az eredmény alapján mehetnek tovább a videregående skoleba, ami kb. a gimnáziumnak felel meg, vagy szakközépbe. A diák a gimnáziumban érettségit szerez és egyetemen tanulhat tovább, míg a szakközépben szakmát tanul. Nagyon tetszik, hogy 7. osztályos koruktól kezdve folyamatosan vizsgák vannak, a továbbtanulás érdekében, 7., 10. és 12. vagy 13. osztályban is. Ez - véleményem szerint - azért jó, mert a gyerek így megszokja, hogy tanulni kell, és nem érettségi alkalmával éri a sokk, hogy jaj, mennyit is kellett volna magolni. Hátránya persze az, hogy aki nem tanul folyamatosan, az nem fog tudni gimibe kerülni, viszont ez eltörpül amellett, hogy végül is tudatosan készíti az iskolarendszer őket az érettségire, nem úgy, mint nálunk otthon, egy lapra feltéve mindent.
De térjünk csak vissza a Tromstun ungdomskolébe.
Egy átlagos tanítási nap
Eleve már az más, hogy 60 perces órák vannak. Azt hittem az elején, hogy ezt nem fogom bírni, mert hosszú lesz és megterhelő, de nem. Lényegében az egy óra alatt annyi anyagot lehet leadni, mintha tisztán 45 percünk lenne (mert ugye elmegy az idő a fegyelmezéssel, órára készüléssel, stb.). De ez nem mindig volt így. Pár éve 73 perces órák voltak (szerintem is wtf :D ) azért, hogy a péntek vagy a hétfő szabadnap legyen. Jó ötlet, bár miért pont 73 perc??? De így jött ki az órák száma.
Mert maximum öt órája van a gyerekeknek egy nap. Hétfőnként például később kezdenek (9:40-kor, fél 9 helyett), mert az első óra mindig munkaközösségi értekezlet nekünk, tanároknak. Szerdán pedig csak három órájuk van, mert utána nekünk van mindenféle közös értekezletünk, amit a vezetőség tart. Plusz pont Norvégiának, hogy ezzel az időbeosztással senkit nem terhel: mindenki otthon van legkésőbb fél ötre (a tanár is, értekezlet után is!). Mínusz pont, hogy az értekezletek többsége mondvacsinált, tehát épp azon tanakodunk kollektíven, hogy a helyi tantervben a szövegértési oszlop dőlt betűs legyen-e vagy félkövér. Igazából akárhogy is nézem: se a gyerek, se a tanár részéről nincs túlzott leterhelés.
A másik jelentős különbség, hogy nagyon nem lehet szankcionálni a gyerekeket - a saját lelkiismeretükre van bízva, hogy a számítógépet órán azokra a célokra használják-e vagy sem, amire a tanár mondja. Beírást lehet adni viszont, de ennek sincsenek nagyon következményei: van az ejnyebejnye, meg a nagyon ejnyebejnye. Bizonyos mennyiség (kb. 20 fölött) nem jó a magatartása a csemetének, hanem csak „elég jó”.
A szankció hiányának is megvan az előnye: a gyerek jól érzi magát az iskolában, nem gyomorgörccsel indul el, és nem is úgy üli végig. A hátulütője viszont az, hogy alig lehet kontrollálni, hogy most akkor mi is legyen. Szóval ezen nekem is még agyalnom kell, hogyan tudnám rávenni a gyerkőcöket mondjuk a házi írásra, vagy esetenként órai munkára is. Egyszer előfordult, hogy megkérdeztem az egyik gyerektől, aki nem dolgozott órán, hogy miért nem csinálja meg a feladatot, amit a tanár kiadott. Azt mondta, most játszik, majd otthon megcsinálja... Ja, és persze zenét is hallgathatnak a feladatok megoldása közben, ha éppen ahhoz van kedvük.
Ó, és a legnagyobb különbség, amiről még nem is beszéltem! Ezzel kellett volna kezdenem, de a sok idő alatt eléggé hozzászoktam az eltérő
Tanári szerkezethez
Minden órán, minden osztályban minimum két tanár van. Ez szerintem fantasztikus, talán ez a legnagyobb előnye a norvég iskolarendszernek. Így lehetővé válik a társtanítás is, de nemcsak ezért jó. Ebben az iskolában nincs probléma a diszesekkel és hiperaktívokkal. Legalábbis nem annyi, mint amennyi kihívást általában jelentenek. Ugyanis, a tanársegéd vagy a társtanár feladata nem más, mint KÜLÖN foglalkozni ezekkel a gyerekekkel. Magyarul, ha itt tanár vagy, nem kell egyedül megszakadnod, nem kell differenciálnod a gyerekeket, húszféle tervet gyártani egy órára, ide-oda rohangálni, idegeskedni, hogy mi van azzal, aki lemarad, mert van egy önálló tanársegéded, vagy ha szerencsés vagy még 2-3 ember is van veled. A kezdő norvég órán, és SAF-on (SAF = társadalomismeret: töri, föci, mindennapi ismeretek vegyítve.) az íefkósokkal (IFK = nemzetközi/migráns/bevándorló/menekült osztály - a tanulók nem, vagy csak részben értenek norvégul) 4-en vagyunk bent összesen. Szóval a tanárnak elég csak azokra koncentrálnia, akik rendesen haladnak, mert a fontolva haladóknak a többi tanár magyarázza az anyagot, és segíti őket.
(Fotó: Franczia Viktor)
Csoportbontás
Ami engem elsősorban és leginkább meglepett - nyelvtanárként meg főleg -, hogy a nyelvórák is teljes osztálylétszámmal történnek: angolon, a fő nyelven, az egész osztály együtt van (mínusz a csoportszobások, néha), ez 30-35 gyereket jelent. A második nyelven is ilyen nagy létszámú csoporttal dolgozunk – csakhogy itt a diákok több osztályból jönnek. Jót tesz nekik a csoportváltás: szoros barátságok alakulnak ki itt is, nincs klikkesedés, nincs egymás piszkálása, kiközösítése, tanárként viszont baromi nehéz kezelni a nagy csoportokat (még tanársegéddel is)!
Tervezés
Itt heti tervekben dolgoznak, nem pedig óratervekben. Ez eleve furi, mert ugye megszoktam, hogy a 45 percről lényegében másodpercre pontosan leírt óravázlattal kell készülnöm (ami ugye tartalmazza azt is, hogy mit csinálok a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekkel, meg a nem SNI-ssel, vagyis a differenciálást). De itt nem. Heti terv van, azaz minden óráról maximum egy félmondat van leírva, hogy azon a héten mit kell csinálni, megtanítani. Az is érdekes, hogy nincs warm-up, vagyis valamilyen játékos feladat az óra elején. Sőt, sok olyan dolog történik órán, amit véleményem szerint az iskola után, otthon is meg lehetne csinálni. Például elolvassuk a tankönyvet. Itt is lehet választani: neten olvasod el (!!!), vagy kinyomtatja a diáknak a tanár (!!!). Igen, én is így néztem, mikor ezt láttam.
Tanárképzés
Minden tanár taníthat mindent. Ezt szó szerint így értsd. Tapasztalataim szerint itt a videregåendeskoléban (gimi) tanítanak a már igazi szakos tanárok. Kérdeztem pár kollégát, hogy ők mit oktatnak, erre különböző válaszokat kaptam:
– Tavaly vallástörit tanítottam, de idén inkább a tesit választottam, és a konyhát. (A konyha a mat og helse, szó szerint lefordítva kaja-, és egészségtan. Nemcsak recepteket sajátítanak el a tnulók, hanem konyháról, főzésről, egészséges életmódról tanulnak, heti két órában.)
– Tesit, zenét, valgfagot. De matekot is szeretnék.
– Elsősorban nyelveket, de voltam már valgfagos is.
Mat og helse terem(Fotó Böröndy Elza)
A tanárok egy átlagos, általános pedagógiai képzést kapnak, nem lesznek szakbarbárok. Így képzelem el az általános iskolai tanítói oktatást az egyetemen, csak nem olvasás és matektanítással töltik az időt, hanem minden tantárgyból egy szeletet. Az utolsó egy évben kell szakot választani, azt egy évig tanulják. No meg, ha a cél az, hogy a diákok kreatívak legyenek, igazából az a feladatuk, hogy dönteni tanítsák meg őket. Kézzelfogható, átfogó, praktikus dolgok tanítása történik itt, Tromstunben is, nem vesznek el a részletekben. Ez is jó, bár nekem egy kicsit hiányzik az alaposság.
Összehasonlítva a magyar sulikkal: felszerelésben mindenképp, kreativitásban pedig kicsit veri ez a suli azokat, amelyekben tanítottam otthon, viszont kevés alapos tudást kap a diák és tehetséggondozás pedig egyáltalán nincs – ebben viszont mi, magyarok vagyunk jók!
Valahogy így működnek errefelé a dolgok.
Böröndy Elza
Tromsø, Norvégia
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Annika Bjørn
Böröndy Elza