Két év nem olyan sok idő...de mégis annak tűnik, ha sok minden történik közben: pályázatok, izgulás, kapok-e munkát vagy sem, aztán siker, motiváció elvesztése, majd annak visszanyerése, barátok, könnyek, csalódások, búcsúzások és örömök. Pár éve szerelmes lettem Tromsøbe egy pár napos kirándulás alatt, és rögtön visszajöttem, amint lehetőségem volt rá. Az első egy év a szerelem és a viszontlátás örömeiben telt: élveztem az itteni életet, annak nehézségeivel együtt. A második évben azonban már inkább ezek kerültek előtérbe: kinőttem a várost, jobban megismerve magam nyüzsgősebb helyre vágytam el. Körülbelül tavasszal történt a szakítás, mikor eldöntöttem, hogy nem maradok tovább, és bár szívből jött ez is, mégis fájt. Mégsem tudom könnyek nélkül elhagyni a kis városomat, és a benne lakókat, s ebben a rövid szösszenetben összegyűjtöttem, nekem mi fog hiányozni Tromsøből!
1. A kilátás és a természet
Egyelőre úgy tűnik, az elkövetkezendő két évemben nem fogok közvetlenül tenger és/vagy óceánparton lakni. A csodás, hóval borított hegyek a fjord körül biztosan fognak hiányozni. Meg az áfonyagyűjtés. Továbbá az is, hogy a városból könnyen ki lehet jutni a természetbe, könnyen lehet sétálni, kirándulni. A norvégok ezt nagyon jól csinálják: minden hétvégén kint futnak, síelnek (nyáron gurulós sítalpakkal készülnek a téli sífutásra), hegyet másznak, edzenek… lenne mit tanulnunk tőlük! Emellett a környező hegyek felszabadították a bennem lévő gyermeket is: rengeteg módon inspiráltak!
Ami nem fog hiányozni: a sirályok vijjogása.
2. A kézimunka
Kötés, horgolás, fonás… itt hasonlóan nagy kultúrája van a kézzel készített dolgoknak, mint a balti államokban. Megtanultam kötni és bár ezt továbbviszem magammal, nem tudom még, a következő állomáson találok-e olyan jó kötőklubot, mint amit itt találtam. Arról nem is beszélve, hogy a sarki boltban is lehet kapni fonalat!
Az egyik első minta, amit én terveztem. Norvégia térképét ábrázolja(Fotó: Böröndy Elza)
3. Télen az északi fény
Az, hogy különböző neveket adtunk a barátaimmal a különböző formáknak. Hogy volt zöld és néha lila színű északi fény is, és akármeddig el lehetett bennük gyönyörködni. Az, hogy néha olyan erős volt, hogy a város közepéről is lehetett látni!
Az első osztálykirándulás, szeptember közepén(Fotó: Viggo Hansen)
Az állandó hólapátolás viszont nem fog hiányozni, főleg az nem, amikor hóvihar volt és egy nap akár méteres hó is leesett. Ahogyan a jeges utak sem… a hanyatt-esések… a csúszkálás a buszmegállóig… derékfájás hólapátolás után… hogy mindig fúj a szél…
4. Fehér éjszakák nyáron
Az, hogy nem megy le a Nap június 13-a környékétől, az, hogy partiból úgy tekersz haza bringán, hogy napszemüveget viselsz hajnali 2-kor, az, hogy nem kell a sötétben tapogatózni, hogy áprilistól és szeptemberben is elég csak gyertyákat használni a lakás megvilágításához, és mindezekért a csodálatos fényjátékokért hajnalban és késő éjjel csak annyit kell elviselni, hogy úgy érzed, hamar zárják be a boltot (mert éjjel 11-kor még világos van, és olyan érzésed van, mintha csak délután lenne).
Az viszont nem fog hiányozni, hogy arra riadok fel, hogy elkéstem, mert már a hasamra süt a Nap – aztán a hirtelen ijedelem után megállapítom, hogy még csak hajnali 4 óra van.
Éjszakai világosság(Fotó: Böröndy Elza)
5. A nyugalom
Persze, nyilván én döntöttem el, hogy nyüzsit szeretnék most az életembe, de a munkahelyen megtapasztalt nyugodtság biztosan hiányozni fog: itt nem sokat stresszelnek az emberek. Sem megélhetési gondjuk nincs, sem pedig óriási hajtás sincs a munkahelyen. Biztonság van, és ha az emberek nem is törődnek nagyon egymással – legalább békében élnek egymás mellett.
Az izoláltság, a kevés kapcsolat az emberek között viszont nem fog hiányozni, ahogy az sem, hogy a nyugalom sokszor motiválatlanságból fakad, vagy a „kit érdekel?” hozzáállással párosul.
+1: A BARNA SAJT!!!
Waffel barna sajttal(Fotó: Flickr/undrugged)
A legeslegeslegtutibb-legnorvégosabb-legjobb-legfinomabb sajt az egész országban. Kecske- és tehéntejből készült, karamellizált cukor hozzáadásával és waffellel (ilyen amerikai palacsintaszerűséggel) eszik (tejfölt és lekvárt hozzáadva). Mikor először megkóstoltam, szkeptikus voltam vele, sőt, tömény volt az íze (ráadásul édes, karamell ízű volt). Aztán kipróbáltam még egyszer. És még egyszer. Mígnem teljesen rákaptam, és már barna sajtkrémem is van, ami csak sima szendvicskrém, de barna sajt ízű. Úgyhogy amíg még itt vagyok, csak ezt eszem (szinte), a reptéren meg felpakolok a kilós csomagolásból. Addig is: hello! :-)
Galéria: Berki Nikolett, Gintarė Turskytė és Böröndy Elza képei.
Böröndy Elza
Annika Bjørn