A teljes csend és nyugalom szigetén Indonéziában – Három hét alatt három ország Ázsiában 3. rész

A teljes csend és nyugalom szigetén Indonéziában – Három hét alatt három ország Ázsiában 3. rész
15 perc

Indonéziában a harmadik napon a nedvesség miatt teljesen bedöglött (az amúgy rohadt drága és alig 4 hónapja vásárolt) laptopom, másnap beleejtettem a mobiltelefonomat a tengerbe (az is pont új volt), majd szintén elromlott a nálunk lévő plusz mobil is, aztán teljesen tönkrement az egyik töltőnk. Bevallom még sírtam is (és nem csak egyszer), ennek ellenére az indonéziai tartózkodásunk természetesen fantasztikus volt. Nézzétek csak ennek a két képnek a hangulatát:

Na igen, szerintem itt történhetett meg a baj, bár a nedvesség nem haladta meg az Apple által ajánlott maximális szintet! Igen, kivittem a laptopot a teraszra, hiszen a háromhetes szabadság második és harmadik hetében dolgozni szerettem volna, meg blogolni is, meg a Hello Magyaroknak is írni. Nem sikerült. Ellenben nagyon kikapcsoltam az alatt az egy hét alatt, amit Indonéziában töltöttünk el. 
A sorozat első és a második részében Malajziáról volt szó, ugyanis összesen három hetet tartózkodtunk Ázsiában és Indonézia a második úti célunk volt, Szingapúr pedig a harmadik. A tavalyi év annyira kemény volt és az idei is annyira durván indult, hogy azt mondtuk: útra fel, Ázsia kikapcsol majd. Úgy is lett.

Teljes relaxálás a parton lévő teraszon (Fotó: Laslavic Tímea)

Indonéziát szinte mindenki dícséri, és szerintem jogosan. Talán soha ilyen érdekes emberekkel nem találkoztunk eddig a szabadságaink során, mint most itt. Az egyik legjobb dolog az utazásban pedig szerintem éppen az, hogy megismerhetsz más kultúrákat, másmilyen embereket, másmilyen ételeket és italokat. Persze a természet változatos szépsége vagy egy-egy város építészeti stílusa is vonzó, de mondjuk ezeket meg lehet nézni az interneten vagy egy dokumentumfilmben, ellenben a direkt és személyes kapcsolatokat megtapasztalni egészen más dolog. Ázsiában meg tényleg nyitottak az emberek és könnyen szóba lehet elegyedni velük. Ha meg nincs közös nyelv, marad az egymásra mosolygás, és ez is nagyon fontos kontaktus. 

Hello Kitty azért mindenhol ott van a világban (Fotó: Laslavic Tímea)

Mivel mi általában olyan helyeket keresünk, amelyek nem annyira felkapottak, most is egy olyan szigetet választottunk ki, amely kevésbé ismert. Ez pedig a Riau Islands térség és szigetcsoport egyik szigete, a Bintan sziget volt - azon belül is Teluk Bakau falu. Komppal érkeztünk Szingapúrból, a Tanjung Pinang nevezetű kikötővárosban szálltunk partra a szigeten, majd onnan taxival kerültünk át a sziget másik oldalára, ahol a szálláshelyünk volt.

Bintan szigete Szingapúrtól kb. egyórás hajóútra van, onnan is érkezik a legtöbb turista. A Riau Islands térség és szigetcsoport legnagyobb szigete és mindössze tíz kilométerre fekszik a Batam szigettől, amely fontos ipari központ. Történelme a III. századik nyúlik vissza és az idők során volt kínai, brit és dán gyarmat is. 400 ezer lakosa van és márciustól novemberig érdemes meglátogatni, amikor száraz az éghajlat. Vannak jól kiépült részei is, fancy szállodákkal és resortokkal, de mi egy kevésbé ismert részén voltunk, bár tőlünk nem messze is voltak felkapott és drága szálláshelyek, például a Bintan Agro Beach Resort vagy a Trikora Beach Club.  Nagy fejlődésben van a hely és a jelek szerint hamarosan nem lesz már annyira ismeretlen. Talán annyira varázslatos sem - attól függ, hogy nézzük.

Ezek is szálláshelyek (Fotó: Laslavic Tímea)

Amikor nekünk Bintanra esett a választásunk, két fő szempontot tartottunk szem előtt: legyen közel Szingapúrhoz (mert oda repültünk) és ne legyen zsúfolt. Ráadásul itt bukkant rá a férjem egy olyan szálláshelyre, amely végleg meggyőzött: oda kell elmennünk. Megkérdezte, készen állok-e arra, hogy úgy lakjunk, mint a helybéliek? Hogy kipróbáljuk milyen az egyszerű lét, modern komfort nélkül; szeretném-e megtapasztalni? Legyen – mondtam, egyszer mindenképpen érdemes. Most utólag azt tudom mondani, hogy tényleg megérte, de egy alkalom nekem elég is volt. Nagyon bejött, de huzamosabb ideig nem tudnék így élni. 

Mikor kicsit tátva maradt a szám a szálláshely láttám, a férjem rögtön megjegyezte: 
- De hiszen mondtam, hogy nincs légkondi meg ilyesmi.
- Jó, jó, de arról nem volt szó, hogy mennyezet sincs!
:)) 
Ezen döbbenten meg ugyanis a leginkább, hogy a mennyezet hiánya miatt szabadon mászkálhattak ki-be a gyíkocskák, na meg a szúnyogok is, bár azok ellen ott volt a baldachin. Légkondi nem volt, de volt egy ventillátor. Melegvíz sem állt rendelkezésre, bár a kinti tartályban lévő vizet mindig szépen felmelegítette a nap, és az indonéziai hőségben az éppen csak langyos tusolás igazán jólesett - volt egy nagyon egyszerű fürdőszoba, olyan törökvécés. Padló vagy szőnyeg nuku, sima beton. És valóban úgy laktunk, akárcsak az ottaniak. Nekik sem volt se több, se kevesebb. Pontosan három egyforma házikó állt egymás mellett a tengerparton: kettőben helybéliek, és a középsőben laktunk mi. Az út felől lévő házikóban egy két kisgyermekes helybéli család volt a szomszédunk (a családfő sárkányszörföt oktatott a közvetlen közelben), a tengerparton lévő házikóban pedig egy lenyűgöző ember élt a feleségével: egy indonéz nővel megházasodott és itt letelepedett francia. Ő volt a vendéglátónk.
A szálláshelyet az Airbnb-n találta a férjem a következő leírással: Wind in your hair is a real luxury -  20 méterre a tengerparttól. A nyugati standardok szerint nagyon alapszintű szálláshely. Csendes, falusi élet, kísérleti, filozófikus hely. A tulaj magáról ezt osztotta meg: Szeretem az óceánt, imádom a szelet. A falusi élet nagyon bejön, de művész vagyok több értelemben is, a főzés terén is például. Egy jó beszélgetés mindig ingyenes. Az igazi luxus, ha idő és friss levegő áll a rendelkezésedre.
Nos, jól hangzott, meg nagyon tetszett a hangulatos teraszuk, amelyen egy kis kávézó is működött családi vállalkozásként: a Planet Samudra. Itt kaptunk minden reggel reggelit, és minden este vacsorát - ezeket közösen készítették el a feleségével, de ebédet például egyáltalán nem kínáltak. Nem tekernek, mondták, nincs szükségük több pénzre, nem hajtanak, csak akkor és azt főznek, amikor és amit kedvük van. De amit kaptunk, az fennséges volt, különösen, hogy a nyugati életről való lemondás előtt a házigazdánk séf volt Franciaországban. Ettünk például igazi francia ratatouille-t is, amit mi kértünk. Étlap nem igazán volt, minden nap azt főztek, ami éppen kéznél volt frissen, de azért ennek ellenére egyik-másik kívánságunkat is teljesítették, például bár nem én kértem, de nekem szeretett volna a kedvemben járni akkor, amikor gulyást főzött. De azért hozzátette, hogy ez csak egy... gulyás inspiration, nem meri azt mondani egy magyar előtt, hogy ez igazi gulyás lenne.
Nagyjából ez volt a felállás: a férfi keze alól kerültek ki a nemzetközi konyha remekei - különböző sültek és szószok, igazi kemencében sült pizza -, a feleség pedig helyi specialitásokkal kényeztetett el. Minden vacsora egy álom volt! Reggel mindig palacsintát vagy omlettát kaptunk, amely mellé friss gyümölcs járt, frissen facsart gyümölcslé is és házi készítésű lekvár. Szinte minden reggel megnéztük a napfelkeltét, és aztán ráérősen megreggeliztünk és élveztük a kávét.
Na de ki ez a Michel, a mi elragadó francia vendéglátónk? Egy volt francia főszakács, aki a szülőhelye elhagyása után nem kevesebb, mint 20 évet élt AZ ÓCEÁNON - majd Indonéziában telepedett le, ahol feleségül vette az elragadó Amie-t, akivel hagyományos esküvőt tartottak, melyhez szükség volt a feleség vallásának a felvételére is a férj részéről. Nézzétek meg a linkeket, nem fogtok csalódni.
Michel havonta pár napot a házukkal szemben lévő Nikoi magánszigeten dolgozik, ahol az ökoszféra felügyelete a dolga, és alkalomadtán mélytengeri búvárkodást oktat a vendégeknek. Egyszerű, szép és boldog életet élnek. Hosszas beszélgetéseket folytattunk vele esténként, mert rengeteg mesélnivalója volt és tátott szájjal hallgattuk. Az, hogy őt megismertük és nála lakhattunk, volt az indonéziai utazásunk fénypontja. Mint elárulta, annak idején két házikót bérelt ki közvetlenül egymás mellett, és ennek el is mondta az okát. Rengeteg macskájuk van, és ha vendégük volt - úgy mint rokon, vagy közeli barát - egyszerűen kellemetlennek találta annyi macskával egy helyen vendégül látni őket. Aztán az egyik barát, aki nagyon jól érezte magát náluk, felvetette: miért nem teszi fel a házikót az Airbnb-re? Michel akkor még azt sem tudta, hogy miről szól ez az oldal. De megnézte és lépett: egyáltalán nem bánta meg. A barátja mondta neki: nyugodtan legyen biztos benne, hogy van egy csomó olyan ember, aki pont ilyen szálláshelyet keres, aki meg akarja tapasztalni a helyiek életvitelét, aki kipróbálná ezt a fajta vendéglátást. Igaza volt - vonta le a következtetést Michel, majd hozzátette: egyszerűen fantasztikus, micsoda klassz emberek lépték át azóta a küszöbét. Nagyon különleges embereket ismert meg - osztotta meg velünk.

Michel, a vendéglátónk mindig mosolygott (Fotó: Laslavic Tímea)

Már az első pillanattól kezdve világos volt, hogy nagyon jól ki fogunk jönni. Amikor megérkeztünk, csak a felesége fogadott. A férje épp Jakartában van - mondta, és mi azt gondoltuk, valószínűleg valami elintéznivaló miatt. Amikor hazajött és megismerkedtünk, elmondta, hogy jazzkoncerten volt. Lévén hogy mi is rajongói vagyunk a jazznek, egyből volt közös téma. Ráadásul egy kubai zenész, Arturo Sandoval koncertjén járt, mi pedig éppen kubai Cohiba szivart hoztunk neki ajándékba. Micsoda véletlen!
Aznap meg is ejtettük az első éjszakába nyúló eszmecserét a világ nagy dolgairól: ő is, és a férjem is nagyon élvezték a szivart, közben pedig természetesen Arturo Sandoval zeneszámait hallgattuk. Kultúra a javából egy indonéz szigeten: csend és nyugalom, tartalmas beszélgetés egy igazán különleges emberrel. Akinek később megismertük néhány (szintén külföldi, de itt élő vagy éppen szabadságoló) barátját is, hiszen amikor vendég érkezett, a teraszon üldögélt mindenki, és szabadon folyt a csevegés, mintha csak mindig is ismertük volna egymást mindannyian. Lazaság. Közvetlenség. Indonézia.
Ez a hangulat kísérte végig amúgy indonéziai tartózkodásunkat: a teljes relax, a hosszú beszélgetések, séták a szinte teljesen üres tengerpartokon - ez az, amit szeretünk. Amikor nincs nyüzsgés, nem tapossák egymást az emberek. Kora reggel, amikor nem volt még hőség, bejártuk a partokat. Délben mindig megébedeltünk a "kedvenc éttermünknek" becézett teraszon, amelyről ha képet küldtünk az otthoni barátoknak, erős csodálkozást váltottunk ki belőlük. Aki járt már Ázsiában, az tudja, hogy van ez, a többieknek viszont erős sokk, miként néznek ki ezek az utcai kifőzdék: szegényesek és mocskosak. A kaja viszont a legtöbbször nagyon jó!
Így volt ez a Teluk Bakau Bay View nevezetű helyen is, ahol nem mellesleg még bankkártyával is lehetett fizetni. Fontos tudni, hogy nyugodtan lehet enni ezeken a helyeken akkor, ha látjuk, hogy nagy a forgalom. De csak akkor, vagy ha megbízható ember mondja azt, hogy zöld az út. A látszat ellenére az étel mindig jó volt, bajunk nem lett - de ha izgulna az ember, akkor jobb, ha iszik mindig egy kis alkoholt is az étkezés után. Ezt mi is így szoktuk. 
Megfizethetetlen ez a fajta szabadság és csend, amit mi Indonéziában megtapasztaltunk. Ennyire nem kapcsoltunk ki talán soha - fantasztikus nyugalom volt a szigetnek ezen a részén: ha dél felé, ha észak felé vettük az irányt a tengerparton, alig találkoztunk turistákkal. A kifőzde is egy csendes hely volt, délben, ebédidőben meg este, vacsorakor azért természetesen tele volt, de a hangulat akkor is kellemes volt. A falu utcái is nyugodtak és csendesek voltak, csak az iskolások zsivaja zavarta meg néha. Kirándulni nem mentünk, bár akárcsak Malajziában, itt is kínáltak szentjánosbogárleses kiruccanást, illetve meg lehetett nézni a mangrove erdőket. A mi választásunk egy kelongra esett: a Bintan Black Coral halászainál tett látogatás, a horgászás és a vacsora, valamint a halászlakon eltöltött éjszaka egy olyan élmény volt, amit soha nem felejtünk el. De erről majd a következő részben!

A sorozat további részei:


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!