Ha több hónapos utazásra adja a fejét az ember lánya, nagy valószínűséggel kellemetlen dolgok is érik, vagy egyszerűen olyan dolgok, amelyekre nem számított. Így történt ez velünk is Thaiföldön, és még csak várni sem kellett a kellemetlenségekre. Rögtön durr a közepébe!
Na jó, sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet, mert nem kaptunk el semmiféle nyavalyát (két random hányást leszámítva), nem raboltak ki minket stb.
Az új évet Bangkokban köszöntöttük, és de jó, hogy csak két éjszakát maradtunk... Nem hiába nem ajánlják első állomásnak Bangkokot azoknak, akik először utaznak Thaiföldre. Nem mondhatnám, hogy csalódást okozott, hiszen tudtuk, mire számítsunk. Nagyváros: zajos, büdös, zsúfolt. Na de hogy ennyire zajos, büdös és zsúfolt! Ráadásul még abban a szerencsében volt részem, hogy egy helyi lakos vezetett körbe, akit a munkahelyemről ismerek. A szállásunk egy eldugott kis utcában volt, ahol még véletlenül sem láttunk legalább egy kicsit európai embert (de persze nem azért jöttünk ide, hogy európaiakat lássunk, mi?). Az a félnapos városnézés bőven elég volt, és persze azt sem mondom, hogy csak csúnyát láttam. Gyönyörűek a templomok, elképesztő részletességgel megalkotott építészeti remekek. Iszonyú kedvesek az emberek, valóban igaz, hogy Thaiföld a „mosolyok országa“. Egy euróért már lehet ebédelni, ráadásul finomat, frisset, ha nem iszolyog az ember az orrfacsaró bűztől, ami az utcákon terjeng.
Végső soron örülök, hogy láttam Bangkokot, annak zajával és bűzével együtt, azt, hogy hogyan élnek ott az emberek, amit például eddig csak útikönyvekben olvastam. Nem térnék vissza, nem akarnék többet látni belőle, de örülök, hogy láttam. Nem vagyok finnyás típus, és mindig nyitott vagyok az utazásaim során, de vannak helyek, helyzetek, amikhez – finoman szólva – tényleg gyomor kell, na.
Na és most, hogy kiszakadtunk Bangkok nyüzsgő forgatagából, kezdőhet a holiday! – gondoltuk mi. Csakhogy kivételes eset lévén, a megszokottól függetlenül, az enyhe monszun időszak túl hevesre vette a figurát, és a legtöbb dél-thaiföldi sziget, város vízben úszott. Így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy Khao Lak utcáit nem lepte el teljesen a víz, de mindennap felhős, esős idő volt, napsütést csak behunyt lelki szemeink előtt láttunk. „Sebaj!“ – gondoltuk ismét. Jókat ettünk, a város telis-tele van hangulatosabbnál hangulatosabb, megfizethető éttermekkel, éjszakai piaccal, ahonnan a bezsákmányolt vacsorát a hangulatos teraszunkon fogyaszthattuk el.
Itt még inkább érződött az emberek közvetlensége, kedvessége, állandó mosolygása, önzetlensége. Nem azt mondom, hogy nem örülnek, ha jó sok bahtot (thai bát, Thaiföld hivatalos pénzneme) ott hagysz náluk, de nem annyira rámenősek és szemtelenek, mint a nagyvárosokban. Egy egyszerű kis vendégházban szálltunk meg, ahol úgy fogadtak minket, mintha régi barátok lennénk. A felszín mögött itt is lehetett látni rengeteg rothadó szemetet, ami a meleg miatt orrfacsaró bűzt árasztott, de itt így élnek. Kicsit sincs közel az általunk megszokott európai tisztasági normákhoz, és aki erre vágyik, annak egy 5 csillagos hotelben kell megbújnia a nyaralás időszakára.
Abban bíztunk, hogy majd javul az időjárás és maradunk még egy hetet Khao Lakon, mert maga a hely nagyon hangulatos, tökéletes a kikapcsolódásra, nyugodt stranddal, jófej emberekkel. Sajnos azonban ez nem következett be, sőt, egyre rosszabb lett a helyzet, meg le is hűlt az idő (kb. 25 fokra), úgyhogy amikor elérkezett a következő hét, elindultunk Patong Beach-re.
„Az is zsúfolt ugyan, de biztos szép a strandja, és nem olyan őrült, mint Bangkok... És jó az időjárás-előrejelzés.“ Ühüm... Az idő tényleg jó, a strand sem vészes, ha találsz egy pár centinyi szabad helyet. Orrfacsaró bűz sincs, csak gyomorémelyítő, este pedig olyan hangzavar, hogy Bangkok éjjele édes álomba ringatás ehhez képest. A szállás messze földről sem közelíti meg a fotókat, amiket láttunk róla. Nemhogy hangulatos éttermet nem találni, de olyat sem, ahol egy kis fintor kíséretében tudnánk egy kicsit is jóízűt enni, ráadásul háromszoros áron van minden, mint egyébként.
Ezeket nem azért írtam le, hogy bárkinek is elvegyem a kedvét a helytől, de az utazásnak vannak negatív oldalai, amit akár már az első héten megtapasztalhatunk, és ha olvastam volna hasonló beszámolót Patongról, biztos, hogy nem számítom bele a lehetséges úti célok közé.
Egy-két képet is csak sebtében tudtam elsütni anélkül, hogy elütött volna egy motoros, vagy a fejemre zuhant volna egy ejtőernyős.
A pozitív oldala a spontán utazásoknak az, hogy ha valahol nem tetszik, viszlát, már ott sem vagyunk.
Így mentünk vissza Bangkokba, ahol találtunk egy igazi kis eldugott, kellemes szálláshelyet, ami szinte teljesen elfeledtette velem azt, hogy Bangkokban vagyok. Ezt meg szeretném osztani veletek, azok kedvéért, akiknek szintén nem kedvencük a nagyvárosi forgatag közepén megszállni: Charlie House Pinklao. Nem volt egyszerű megtalálnia a sofőrnek, és utólag azt is megtudtuk, hogy a hotelből golfkocsival kimennek a vendégekért, ha előtte azok felhívják őket.
Korán reggel indult a buszunk és a 15 perces késés miatt nem állt meg egyszer sem, hogy elérjük a kompot. Ez csak azért volt kellemetlen, mert a táskámban lapuló 5 mini banán épphogy életben tarott reggel 8-tól délután 3-ig, de hát, vessek magamra. A lényeg, hogy elértük a kompot. 30 perces út után megérkeztünk a szigetre, ahonnan egy dzsip hátuljában zötyögve jutottunk el a szálláshelyünkig.
(Árak azok kedvéért, akik ezt az utat tervezik megtenni: busz 290 baht, komp 80 baht, dzsip változó, nekünk 100 baht volt Lonely Beach-ig.)
Koh Chang aztán meghozta a várva várt harmóniát, pihenést, jó időt. Thaiföld második legnagyobb szigete, magyarra fordítva"Elefántsziget", meglepő módon nem annyira kiépült, mint a többi turistásabb helyszín, sok építkezés folyik még a szigeten, hiszen csak a 90-es évektől kezdték el turisták látogatni. Riga-lánc lazasággal élnek itt az emberek, az az érzésed támad, hogy mindent szabad. Na jó, majdnem mindent..., nem, tényleg mindent. Nincs tömegturizmus, többségében francia, orosz fiatalok vannak. És persze németek. Mert ők mindenhol többségben vannak.
Éjszaka azonban fordul egyet a hangulat, megtelik az utca élettel, a ladyk és ladyboyok lelkesen kínálgatják magukat a bárok előtt, de nincs akkora megőrülés és parázna partihangulat, mint például Patongon. És ami a legfontosabb, ha az ember nem vágyik partiba, aludhat mint a bunda, a legtöbb szálláshely ugyanis távolabb, az erdőkben van.
Itt tapasztaltam meg először, hogy a makik mindenhol ott vannak. És a kutyák meg a macskák is. Ezek közül a legnyugisabbak a macskák, kutyák, ebben a sorrendben, a majmokról már nem mondható el ugyanez. Láttam őket villanyoszlopokon mászva, de vagy tizet egyszerre, és a beachside hotelek erkélyein is. Itt mindenhol tábla figyelmeztet arra, hogy ne etessük a majmokat, mert akkor ránk szállnak, és ha nem adunk nekik újra enni, nagyon agresszívakká válhatnak, aztán akkor nincs kegyelem, ellopkodják, ami a kezükbe kerül, de meg is haraphatnak. Ennek ellenére az erkélyeken lévő vendégek lelkesen etetgették őket, gondolom azért, hogy végre elhúzzanak onnan. Mindenesetre a magam részéről remélem, továbbra is csak messziről csodálhatom őket.
Ami megzavarja a nyugalmamat éjszakánként - nem is kicsit -, az a gekkók baromi éles és hangos kattogása. Hihetetlen, hogy egy ilyen apró állatból ekkora hang tud kijönni! Na de a vicces sztori az egészben, hogy amikor először hallottam a hangjukat, nem voltam tudatában, hogy ezek a kis gyíkok ilyen hangot adnak ki. Egyedül voltam a szobában, este, sötétben, nyugalomban. Felriadtam a hangos visításra. Nagy szívdobbanás és egy kérdés a fejemben: mi a fene ez?
A hangot azon az éjszakán nem hallottam többé, és később a barátom tájékoztatott, hogy ezt a hangot a fürdőszobánkban lévő apró, ártalmatlan gekkó adta ki.
Annak ellenére, hogy már ismerem ezt a hangot, sokszor felriadok rá éjszakánként, de hát Istenem, ez az ára annak, ha a dzsungel közepén éjszakázik az ember lánya. Így is örülhetek, hogy kígyó vagy pók nem látogatott még el hozzánk.
Minden reggel új nap kezdődik, a nap ébredezésével a gekkók is elhalkulnak. A napozás és az óceán közelsége igencsak nyugtató hatással van rám és a furcsa hangoktól való félelmemre. A jó hír, hogy a nagy esőzések láthatóan húzódnak el a területről, itt már minden nap élvezhetjük a verőfényes napsütést, és ismét magával ragadhat a boldogság, amikor befutok az én kék óriásomba, és hűsítő erejével lenyugtatja napsütéstől izzó bőrömet és gondolatoktól zúgó elmémet.
A sorozat további részei:
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Laslavic Tímea
