Mára az országok közötti repülés nem számít nagy dolognak. Van, aki hetente látogatja a reptereket, fél napokat tölt a levegőben rendszeresen, nevükön ismeri a különböző légitársaságok utaskísérőit és már kívülről fújja az általuk oly sokszor bemutatott biztonsági előírásokat.
Viszont, mint minden mást, a repülést is valahol el kell kezdeni, majd meg kell szokni, el kell ismerni az előnyeit, és meg kell tanulni kizárni a tudatunkból a vészjósló kérdések sorozatát, mint például, hogy: mi lesz, ha műszaki hiba miatt lezuhanunk, ha légörvénybe kerülünk, ha lebombáznak, ha elterelik a repülőgépet, ha ránk tör a klausztrofóbia és a többi, és a többi???
Tény és való, hogy vannak olyan emberek, akik számára az ilyesfajta baljós hozzáállás létező, komoly szorongást előidéző betegséggé növi ki magát, melynek közismert neve: aerofóbia vagy aviofóbia. Az említett abnormális légiszony izzadást, émelygést, remegést, sok esetben pánikrohamot idéz elő, olykor már egyszerűen a puszta gondolattól, hogy a szenvedő alany az utastérben tartózkodik. Ez az állapot sajnos nagymértékben leszűkíti az utazási lehetőségeket és egyben megfosztja a beteget azoktól az élményektől, amelyekre repülés által tehet legkönnyebben szert. Élő példa erre az egykori focista, Dennis Bergkamp – a nem repülő hollandi, aki komoly repülési fóbiája miatt jópár idegenbeli meccsre kizárólag szárazföldön volt hajlandó elutazni, pályafutása utolsó szakaszában pedig már sokszor meg sem jelent a külföldön megrendezett mérkőzéseken.
Őt és mindazokat, akik ilyen szintű problémával küszködnek, most szépen békén hagyjuk, ellenben azokkal, akik sikeresen, viszont ok nélkül ’bebeszélték maguknak’, hogy a repülés a legrosszabb és legveszélyesebb közlekedési forma, melyet, ha lehet, akkor addig mellőznek, míg világ a világ. Pedig ez mindenképpen egy erősen eltúlzott, sőt mondhatni, hogy maximálisan helytelen kijelentés. Nem azért, mert mi, akik szeretünk repülni, ezt állítjuk, hanem azért, mert konkrét bizonyítékok és statisztikák támasztják alá a tényt, hogy a repülés a legbiztonságosabb módja az utazásnak. A repülőgép balesetek száma évről évre csökken, 2014-ben elérvén az eddigi legalacsonyabb szintet, amikor is egymillió járatból átlagosan mindössze 2.1 szenvedett balesetet. Tehát a lényeg: sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy belénk csapjon egy villám, vagy egy ártalmatlan délutáni séta során elgázoljon egy ámokfutó, minthogy bármilyen szerencsétlenség áldozatai legyünk egy repülőút során.
Az érkezés szép pillanatai(Fotó: Flickr/Daniel Spless)
Ennek ellenére, biztos vagyok abban, hogy mindenki ismer legalább egy olyan embert, aki irtózik a repüléstől és rendíthetetlenül ellenáll bármilyen unszolásnak, hogy végre repülőre üljön. Abban is biztos vagyok, hogy sokan vagyunk olyanok, akik azért nem láthatjuk a családot és barátokat sűrűbben, mert meglehetősen nagy távolság választ el minket tőlük, melyet autóval, busszal vagy vonattal (ha egyáltalán lehetséges) megtenni nem gyerekjáték, és hiába lenne sokkal egyszerűbb repülővel, ők akkor sem merik bevállalni a levegőbeli utazást. Ebből kifolyólag hosszas és sikertelen próbálkozás után felhagyunk a győzködéssel, megunjuk a repülés melletti érvelést és beletörődünk abba, hogy a mi feladatunk rendszeresen hazajárni, mert ha nem tesszük, akkor a találkozások száma hamar lecsökken kb. évi egy alkalomra.
Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mi tántoríthat el egy embert attól, hogy repülőre üljön. Végül rájöttem, hogy a legerősebb ok a kiszolgáltatottság lehet. Egyszerű utasként, bezárva egy kabinba kilométerekkel a Föld felett, egy ismeretlen pilóta kezébe adva saját életünket, nem egyszerű az ilyesféle utazás mellett döntenünk. Viszont, ha végül mégis sikerül felmerészkedni a fedélzetre, akkor ahelyett, hogy tűkön ülve várjuk a megváltó leszállást, miért ne próbáljuk meg valami hasznossal eltölteni a repülési időtartamot?
Például egy érdekes könyv olvasása, egy jól összeállított lejátszási lista meghallgatása vagy egy régóta megtekintésre váró film igazán kellemessé, sőt akár különlegessé tudja varázsolni a felhők feletti utazást. Amellett, hogy elterelik a figyelmünket a külső zajoktól, örömet is szerzünk magunknak azzal, hogy képesek vagyunk egy kis időt szorítani kedvteléseinkre, melyekre a mai rohanó hétköznapokban nagyon ritkán kerül sor. Ha szorongással tölt el a repülés gondolata, akkor mindenképp azt tanácsolom, hogy olyan olvasnivalóval, zenével vagy filmmel készülj, ami megnyugtat és gyorsan kizökkent a stresszes helyzetekből. Természetesen a megfelelő anyag kiválasztása teljesen személyfüggő, viszont nagy általánosságban a relaxációs zenék, a vígjátékok és animációs filmek, valamint a romantikus regények nyugtató hatással vannak az emberre.
Mindezt a saját bőrömön tapasztalva gyorsan elmesélem, hogy valamikor 2014 tavaszán, egy Pekingbe tartó repülőút során, hirtelen rám tört egy fojtogató rossz érzés nagyjából a repülési időtartam kellős közepénél tartva. Ilyenkor vajon mégis mit csináljon az ember, hogy minél előbb elhessegesse az értelmetlen pánikot? Sajnos az esélytelen volt, hogy megállunk egy pillanatra míg gyorsan friss levegőt szívok és kiszellőztetem a fejem, de valamit mégis muszáj volt tegyek, hogy megszüntessem alaptalan gyanakvásomat. És mi volt az valójában, ami végül kihúzott ebből a stádiumból? Nem más, mint a Scandinavian Airlines utas-szórakoztató rendszere, valamint a közismert Frozen (Jégvarázs) című Disney alkotás. Ahogy tekintetemet és figyelmemet az előttem lévő kis monitorra szegeztem és a fülemben csengett a ’Let it go’ dallama, úgy tűntek el a zagyva gondolatok a fejemből, és végül már csak azzal foglalkoztam, hogy élvezzem a filmet és a repülés adta szabadidőt, miközben kényelemben, szélsebesen hasítottam a glóbusz körül.
Képünk illusztráció(Forrás: pixabay.com)
Emellett, további figyelemelterelési taktikaképpen érdemes, sőt erősen ajánlott, odafigyelni a személyzetre a repülés teljes időtartama alatt. ’Kezdő repülő’ utasként izgalmas ugyanis szemmel követni a kabinban történő sürgés-forgást, melyet a takaros megjelenésű utaskísérők produkálnak annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb kiszolgálásban részesítsenek minden utazni vágyót. Élvezni kell ezt a kedves odafigyelést, már csak azért is, mert ez a fajta ellátás az egyik legmeghatározóbb eleme a repülés által nyújtott, teljes élménynek. Én kifejezettem élvezem, amikor egyik-másik steward/stewardess illedelmesen Hölgyemnek, Madamnek, Missnek és hasonlóknak szólít, miközben a csomagomat próbálja verejtékezve begyömöszöli a fej feletti tárolóba (May I help you with your luggage, madam?) , vagy, amikor az étel és ital rendelésem felől érdeklődik (Can I bring you any meal or bevarage, young lady?), de még akkor is, ha az út vége felé közeledve udvariasan szemét maradékok után kutat (Excuse me, miss. Would you like to throw out any garbage before we land?).
Ezen kívül rendszerint mosolyogva kezembe adják az aktuális utazási katalógusok egyikét, amelyet mindig nagy örömmel és kíváncsisággal fogadok. Ezek a könyvecskék nem csak az új utasok számára lehetnek érdekesek, hanem mindazoknak is, akikben legalább kicsit is szunnyad a vágy a világ feltérképezése iránt. A mutatós képeikkel és velős leírásaikkal pillanatok alatt lekötik az olvasó figyelmét, és nagy valószínűséggel meghozzák a kedvét egy újabb tetszetős desztináció kiválasztásához.
Ha más nem válik be a repülési iszony elhessegetésére, akkor még mindig ott az esély, hogy a közvetlen közelünkben ülők társaságába kapaszkodva ’vészeljük át’ az utazás okozta gyomorgörcsöt. Akár ismerőssel, vagy ismeretlennel történő beszélgetés kezdeményezése igazán feldobhatja az utazást: ha ismerős akkor azért, mert nyugiban lehet sztorizgatni, ha pedig ismeretlen, akkor azért, mert váratlan esetekkel találkozhatunk. Ne feledjük, hogy minden embernek a fedélzeten megvan a saját kis története, a saját indíttatása az utazásra és természetesen a saját tapasztalatai akár a repüléssel vagy mással kapcsolatban, melyeket olykor jó érzés megosztani hasonló cipőben járó utastársainkkal. Alapszabály: kérdezz, érdeklődj, kezdeményezz társalgást mondjuk egy olyan helyzetről, melynek mindketten részesei vagytok (vagyis jelen esetben maga a repülőútról – Mi okból utazik az illető? Milyen rendszerességgel? Merre járt eddig a világban?), viszont semmiképp se traktálj egy vadidegent találkozásotok első perceiben az efajta utazással kapcsolatos dilemmáidról. Először lendüljetek bele az ismerkedésbe, engedd, hogy inkább ő meséljen magáról, és aztán ki tudja, lehet annyira leköt a másik fél mondanivalója, hogy a dilemma úgy elvész a felhők között, hogy soha többet nem lesz gondod rá.
Páratlan, egyedülálló látványban lehet részünk(Fotó: Flickr/hjl)
Abban az esetben, ha az ember van olyan szerencsés, hogy ablak mellé szóló jegy üsse a markát (amúgy nem muszáj a szerencsére bízni, egyes esetekben előre ki lehet választani a legtetszetősebb ülőhelyet, igaz olykor egy kis extra költség fejében), akkor azzal is simán el lehet időzni akár órák hosszat, hogy csak kémleljük a kék eget és élvezzük a nem mindennapi kilátást. Bármilyen időjárásba keveredik a gép az út alatt, egy biztos, a panoráma minden esetben páratlan. Lehet kicsit ijesztő először rádöbbenni, hogy milyen jelentéktelen és parányi az ember ott fent a végtelenben, de ez az érzés egy-kettő átvedlik ámulattá és élvezetté, amikor rájövünk, hogy már csak a látvány nyújtotta élménytől és energiától mennyit gazdagodott testünk és lelkünk egyaránt. És természetesen, ha már ilyen impulzusokban van részünk, akkor ne felejtsük el megörökíteni őket. Kapjuk elő az okostelefont vagy fényképezőgépet, és kattintsunk egy párat annak érdekében, hogy ha bármikor kezünkbe akadnak ezek a fotók, akkor, ha nem is teljesen, de legalább valamilyen szinten fel tudjuk eleveníteni a repülés nyújtotta emlékeket.
Történt egyszer, hogy egy Budapestről Billundba való repülésem alkalmával két gyerekkori barátnőm is velem tartott, hogy végre megismerjék a kis dán várost, ahol évek óta élek. Számukra ez volt a legelső repülőút, melyet izgatottan vártak már indulás előtt jó néhány héttel. Szerintem nem túlzok, ha azt állítom, hogy az utazás teljes időtartama alatt kamerákkal a kezükben, fülig érő szájjal kapkodták a tekintetüket egyik ismeretlen dologról a másikra. A kilátás szabályosan lehengerelte őket és egyik képkocka készült a másik után megállás nélkül: tucatnyi a budapesti panorámáról, majd az utastér belsejéről, a felhőkről és a tiszta kék égről, a tengerről és végül a lányokról, amint büszkén pózoltak a repülőgép előtt a leszállást követő percekben. Hazaérkezésünkkor számtalanszor végignéztük a fotókat közösen, majd külön-külön, majd végül újra együtt. Minden egyes alkalommal láttam az élmény nyújtotta leplezhetetlen boldogságot az arcukon, és mi tagadás, engem is kivételesen jókedvűvé tett, hogy részese lehettem az első, mindenképpen pozitív, repülési kalandjuknak.
Nos a felsorolt tippek lehet banálisak voltak mindazok számára, akik már többször választották a repülést, mint közlekedési formát. De ne feledjük: sokan vannak még olyanok, akiknek bátorításra van szükségük ebben a témában, és a veszélyek túlértékelése helyett, meg kell tanulják az érem másik oldalát elfogadni és megérteni.
Ennek fényében intsünk búcsút démonjainknak, és ne engedjük, hogy félelmeink meghiúsítsák álmainkat.
Legyen a határ a csillagos ég!
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Sörös Tamás
Könyves Viki
Szabó Dániel