Immár három éve minden februárban, a hónap vége táján mini-kirándulásra kerekedünk fel a Bécstől mintegy 40 kilométerre fekvő Lajta-hegység lábához. Most is egy olyan februári vasárnapot választottunk ki, amikor sütött a nap, és tudtuk, hogy találkozunk még hóvirágokkal is.
A Lajta-hegység (németül: Leithagebirge) legmagasabb pontja mindössze 480 méter magas: ez itt az Alpokalja legészakibb tagja. Ma Ausztriához tartozik, míg korábban a Magyar Királyság és Alsó-Ausztria határvidéke volt. A hegység déli lábánál fekszik Kismarton (Eisenstadt).
Mi nem másztuk meg a hegységet, mert nem vagyunk fittek: éppen csak egy kétórás sétát tettünk meg a hozzánk legközelebb lévő lábánál. Mannersdorf am Leithagebirge falu közvetlen szomszédságában jártunk, ahova sokan ruccannak ki hétvégén a miénkhez hasonló céllal: egy jó kis sétát tenni vagy biciklizni a friss levegőn, a fák között. A Naturpark Wüste bejárata után két irányba is el lehet indulni, így két eléggé különböző hangulatú kirándulásunk lesz. Le lehet térni balra, egy csendesebb területre, vagy fel lehet fedezni az erdőben lévő egykori kolostort.
(Fotó: Laslavic Tímea)
Az első útvonalon - ha balra térünk le - padok is vannak és itt található egy széles tisztást is; meg tudjuk nézni fentről a falut és a mészégetőt (Kalkofen). Persze, be kell vallanom, hogy az első évben nemcsak megcsodáltuk, hanem szedtünk is hóvirágot. Gyönyörűek és nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, haza is kellett hoznunk belőlük! De nem érdemes, mert egy napig sem bírják ki a meleg lakásban. (A hóvirág Magyarországgal szemben Ausztriában leszedhető, de egyszerre csak öt darab vagy maximum annyi, amennyit az ember két ujjával átér.)
(Fotó: Laslavic Tímea)
Ha letérünk a fő sétányról és jobbra fordultunk, egy gyönyörűen csobogó kis patak tárul majd elénk. Tavaly ennek a hangját hamar fel is vettem a mobiltelefonommal és elküldtem haza az édesanyámnak is.
(Fotó: Laslavic Tímea)
Itt el lehet bóklászni egy kicsit az avarban és élvezni a csendet, aztán amikor ismét meglátjuk a fő sétányt, amelyet hársfák öveznek és ezért Lindenallee-nak hívnak, vissza lehet térni a többiek közé. Általában elég sokan vannak az erdőben, gyermekes családok is akadnak szép számmal, különösen, ha jó az idő. Közben két régi szobor is feltűnik, az egyik a sétánytól kicsit jobbra Nepomuki Szent Jánost ábrázolja.
(Fotó: Laslavic Tímea)
Ekkor következik a Szent Anna Kolostor (St. Anna in der Wüste), amelynek tőszomszédságában állatokat is tartanak. Ezt főleg a gyermekek élvezik, persze azért mi is örültünk nekik, pedig nem városban nőttük fel. Elég sokat elidőztünk a kerítések mellett…
Valószínűleg egy terasz is működik ott nyáron, láttunk erre utaló jeleket, ezért minden alkalommal úgy döntöttünk, feltétlenül visszatérünk még ide tavasszal és nyáron, hátha friss túróval kínálnak majd a farmocskáról, meg egyébként is kíváncsi vagyok a virágzó időszakban a Lindeallee hársfáinak híres illatára. De valahogy sosem sikerült eljutni oda tavasszal vagy nyáron.
(Fotó: Laslavic Tímea)
Persze van még más útvonal is, biciklivel ugyancsak érdemes bejárni az erdőt (nagyon jó térkép áll rendelkezésre az elérhető útvonalakról). Egyszer meg talán a legmagasabb pontra is felmászunk, szemügyre venni a környező tájat, a volt határvidéket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Bojtos Zoltán
Laslavic Tímea