Középkori fesztivál Aggsteinben

Középkori fesztivál Aggsteinben
Középkori fesztivál Aggsteinben

Kirándulás „kis Visegrádba”.


Aggstein Melktől nem messze fekszik, a Duna partján. Engem nagyon emlékeztet Visegrádra, mert ugyanúgy magasodik ki a tájból, egy zsebkendőnyi területen, mintegy ráhajolva a vén folyóra. Nem először jártunk már itt, mivel nem messze esik a lakóhelyünktől, St. Pöltentől.


A mostani kirándulásunk apropóját az egész hétvégét betöltő Mittelalterfest, vagyis középkori fesztivál adta.

Precíz osztrák módra már a hegy alján félreállíttatták mindenkivel az autóját, és három busz hordta fel a látogatókat a várhoz. Az út – inkább ösvény – annyira keskeny, hogy a kemény magnak, akik gyalog akartak feljutni, félre kellett húzódni az útról, hogy a buszok elférjenek. Mi gyalog jöttünk le, és az is embert – városi puhány embert – próbáló volt, el sem merem képzelni, hogy milyen lehetett ugyanez felfelé. 

A medikusz várta foghúzásra az érdeklődőketA medikusz várta foghúzásra az érdeklődőket(Fotó: Bojtos-Sváb Csilla)

MesteremberekMesteremberek(Fotó: Bojtos-Sváb Csilla)

A vár előtt igazi középkori kirakóvásár fogadta a látogatókat, akik 12 euróért léphettek be a vásári forgatagba. Azok, akik korabeli öltözéket húztak magukra, csak 8 eurót fizettek. Egy igazi időutazás részesei lehettünk – volna, ha nem rontják a képet az olyanok, mint mi, akik nem átallottak XXI. századi ruhában flangálni. A kötélverő, a kovács és a pék mellett még medikus is volt, aki azzal biztatott minket, a fogóját csattogtatva, hogy ha véletlenül eltörne foghúzás közben, majd megjavítja a kovács. Hát szép kilátások, mondhatom. De a kellemesebb foglalkozások képviselői is igazán kitettek magukért. Finom péksütemények frissen a kemencéből, vagy a többféle méz, amit meg is lehetett kóstolni. Nem beszélve a nemes egyszerűséggel, csak „Zaubertrank”-nak, vagyis varázsitalnak elkeresztelt itókáról, aminek a címkéje szerint 80% volt az alkoholtartalma. Szerintem az ilyet csak teába keverve lehet elfogyasztani, anélkül, hogy békává változna az ember. De ott forgott a nyárson egy ökör lába is, messzire illatozva, amit le lehetett öblíteni a hagyományos, vagy akár cseresznye sörrel. Az utóbbi igazán kellemes meglepetés volt a korábban megkóstolt baracksörhöz képest. 

Galéria: A középkori vásári forgatag (Fotó: Bojtos-Sváb Csilla)

De nem lenne vásár a vásár, ha nem jelenne meg maga a király is, aki épp törvényt ült egy martalóc felett. Hosszasan sorolt bűnei között szerepelt a kiskorú kecskével elkövetett szexuális együttlét is. A bűnös mentségére csak azt tudta felhozni, hogy a kecske nagyon „scharf”, vagyis nagyon izgató volt. Még megpróbálta a sokaság kegyét elnyerni a söradó csökkentésének az ígéretével, de a herold elárulta, hogy pont ő emeltette meg előtte, így a beígért csökkentés komolytalannak tűnt. A vásári nép nagy hangon követelte a lefejezését, amit azonnal végre is hajtottak. Azért nem kell nagyon megijedni, mert két órával később már ez a martalóc játszotta a király egyik testőrét. 

Galéria: A király törvényt ül (Fotó: Bojtos-Sváb Csilla)

Nagyon jól szórakoztunk, és az időjárás is kegyes volt hozzánk. A tavaszi, kora nyári időben mindenki jó kedvű volt, és türelmes. Amikor például torlódás keletkezett valamelyik szűk lépcsőn, mindenki szépen megvárta, hogy tovább haladhasson. Néha igazán élethű jelmezbe öltözött emberrel találkoztunk, akiket igyekeztünk lefotózni is. Sajnos a babakocsit toló torzonborz barbárt nem sikerült lekapni, pedig nagyon eredeti lett volna. Néhány képet csatoltam ide, hogy egy kicsit a hangulatot el tudd képzelni, és hogy jövőre te is el gyere. Addigra nekünk is lesz jelmezünk, talán eredeti magyar gúnya, hogy kicsit megtörjük a sablont, egy kicsit kuruckodjunk, mert hát miért is ne. 


Kapcsolódó írás: 

DÜRNSTEIN, A WACHAU ÉKKÖVE


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Tetszett? Oszd meg!