Ismét egy nagyon érdekfeszítő tárlat indult Tokióban. Kuniyoshi és Kunisada, az ukiyo-e utolsó nagy mágusainak műveiből nyílt kiállítás a Bunkamura Museum of Art rendezésében. Az ukiyo-e műfajáról már korábban is írtunk. Jelentőségéről annyit, hogy az Edo-korban (1603–1868) TV, internet és divatmagazinok hiányában e sajátos műfaj közvetítette a legújabb divatot, popkultúrát, szórakoztatást. A két mester pedig igencsak tevékenyen vette ki a részét ukiyo-e művek gyártásában. Mi több, az éra legnépszerűbb művészei közt tartották őket számon.
Utagawa Kuniyoshi (歌川 国芳 1797 -1861) és Utagawa Kunisada (歌川 国貞, 1786 -1865) művésznevű alkotók bár mindketten az Utagawa iskola alapítójának, Utagawa Toyokuni (歌川豐國, 1769 - 1825) tanítványai voltak, mégis meglehetősen eltérő stílusjegyekkel operáltak. Éppen ezért kettejük munkásságán keresztül mutatja be a tárlat a kései ukiyo-e jellegzetes stílusjegyeit, mely művek ma egyébként a bostoni Museum of Fina Arts tulajdonát képezik.
Kuniyoshi a polgárpukkasztó, az ukiyo-e punk zsenije, aki hajmeresztő kompozícióival főként történelmi és legendás hősöket, elbeszéléseket, mondák eseményeit örökítette meg. Drámai jelenetek, innovatív ötletek és kivitelezés. Kuniyoshi stílusjegyei a mai napig inspirálóak. Tetkós hősök, koponyás kimonók, macskák, misztikus teremtmények, szamurájok és csaták, gyönyörű nők, démonok és rémálmok megfestője. Ez mind Kuniyoshi. Hatalmas örömömre szolgált, hogy szinte valamennyi releváns Edo-kori blogbejegyzéseim témái vissza-visszaköszöntek a kiállított képeken. És míg a blogok írásakor nem is foglalkoztam sokat az illusztrációk készítőivel, most bizony megtudhattam hogy igen tekintélyes hányadukat Kuniyoshi festette. Alább egy kis ízelítő a kiállított műveiből, illetve egyéb munkásságából:
(Fotó: kuniyoshiproject.com)
Takiyasha a boszorkány és a csontváz szellem. Takiyasha hercegnő a lefejezett Taira no Masakado (A fejetlen szamuráj bosszúja) lánya volt. A kép azt a jelenetet ábrázolja, melynek során Masakadó kivégzése után további összeesküvőket keresve egy hivatalnok érkezett Takiyasha vallatására, aki megidézte az óriási csontváz-szellemet a hivatalnok megfélemlítésére.
Macskákból formált koponyamintás kimonó 1845-ből(Fotó: kuniyoshiproject.com)
(Fotó: kuniyoshiproject.com)
Tametomo, a Heinan-korszak egyik híres szamurájának hajóját egy óriási hal zúzza szét, és tenguk jönnek segítségére.
(Fotó: kuniyoshiproject.com)
Tamatori legendája. A történet egy gyöngyhalász lányról szól, aki szexuális kapcsolatba keveredik nem egy, de két polippal is.
(Fotó: kuniyoshiproject.com)
A képen a Heikegani szamuráj-szellem rákok legendája látható, szintén egy kiállított Kuniyoshi mű és szintén blogoltam már róla.
(Fotó: kuniyoshiproject.com)
Mágikus gigaheréjével halászó tanuki (nyestkutya). Rendesen elérzékenyültem, mikor saját szememmel láthattam az eredeti képet, hiszen a tanuki-here is az edo-kori folklóros bejegyzéseim között is szerepelt.
(Fotó: kuniyoshiproject.com)
A képen szereplő állatok négy macskás japán mondást testesítenek meg:
Az első havazás vigalmai (初雪の戯遊) (Fotó: kuniyoshiproject.com)(kép forrása: http://www.kuniyoshiproject.com)
Kabuki színész karikatúrák a "Raktárfal firkák" (荷宝蔵壁のむだ書き) sorozatból 1848(Fotó: kuniyoshiproject.com)
Kunisada ismérvét egyrészről Edo szépséges nőinek megörökítése adja (bijin-ga, 美人画), akik divatos ruháikban, menő sminkjükben, hajstílusukkal feszítettek a színes fametszeteken. Kunisada elsődlegesen azonban kabuki előadókat ábrázolt, mesterien megjelenítve azok karakterét, illetőleg arckifejezésüket. Ezeket a témákat tömörítő művek elnevezése a yakusha-e (役者絵). Ez a stílus Kunisada életművének közel 60%-át adja. Ezenkívül persze a sumo, a shunga, musha-e (武者絵), vagyis a harcosok, szamurájok témája is fellelhető alkotói palettájában. Az ukiyo-e avantgárd mestereként folyamatosan fejlődött stílusa, esetenként radikális irányváltásokkal. Az ukiyo-e irányzat korlátai nemigen szabtak gátat kibontakozásának avagy újszerű elképzeléseinek megvalósításának. Elképesztően produktív alkotóként, becslések szerint mintegy 20-25,000 egyéni fametszet mintát készített élete során!
(Fotó:kunisada.de)
"A kantani álom" (邯鄲の夢) nevezetű téma megjelenítése gyakori volt a korszakban. A képen nem is a tücsökről van szó, hanem a kurtizán lány ábrándozását mutatja be, mely során azzal a gondolattal játszik, hogy egy nagybirtokos előkelővel való házasságkötése esetén kitörhetne sorsából. Kimonójának, illetve legyezőjének mintázata alapján a kortársak számára kikövetkeztethető, hogy melyik bordélyház tagja volt. A mondás egyébiránt egy kínai sztorira utal, mely során egy Lu nevű delikvens Handan útjánál (kínaiul olvasva Hándān 邯鄲) betér egy fogadóba és álomra szenderül a párnán, amit egy öregembertől kapott, akivel a fogadóban találkozott. Mesés gazdagságról és sikerről álmodozik, ám felébred és azzal a valósággal találja szembe magát, hogy nemhogy a mesés vagyon nincsen sehol, de még a kosztja sincs készen amit a fogadós kezdett el készíteni neki. A történet allegorikusan a vagyonról való üres ábrándozást szimbolizálja.
(Fotó: pinterest.com)
Egy üveg szaké után magam sem nézek ki jobban, ám itt nem részeges fazonról van szó. Ellenben egy igen szomorú történetet mesél el. A képen elvileg VIII. Ichikawa Danjūrō(八代目 市川 團十郎) kabuki színész szerepel a pap Seigen alakítása közben. Valami olyasmi leírás volt a képnél a sztorit illetően, hogy Seigen arisztokrata szerelmének szülei ellenezték románcukat, ezért kettős öngyilkosságot követtek el, ám csak kedvese halt bele, ő pedig túlélte és megőrült. A kép erősen hangsúlyozza az emberi keserűséget, amint a megtébolyult, önmagát elhanyagoló Seigen átváltozásával illusztrál a mester.
(Fotó: kunisada.de)
Backstage/ öltözőszobák egy újonnan megnyitott színházban. Kunisada képei esetenként számomra egészen képregényszerűek voltak, ha valaki azt mondja nekem ez a Tin Tin Japánban , én azt is elhiszem.
(Fotó: kunisada.de)
(Fotó:serai.jp)
A kép címe Yaoya Oshichi (八百屋お七). Az Edót felgyújtását megkísérlő lány, akit máglyán elégettek. Története szintén a kabuki színház egyik témája. Egyébiránt a legendák szerint Suzugamori vesztőhelyén égették el.
A kiállítás igen nagyszabású, összesen 170 művet tekinthetünk meg. A leírások sok esetben igencsak"in medias res"-szerűen tálalják elénk a sztorikat, amiket háttérismeretek nélkül aligha érthetnénk (bár anélkül nagy valószínűséggel meg sem találjuk). Ám akit igazán érdekel az Edo-kori (1603-1868) Japán kultúra, az bőben búvárkodhat további művekből, hiszen gigászi irodalma van a témának. Kiindulópontnak talán ez a beszámoló is elég lesz. A pazar kiállítást június 5-ig csíphetjük el Tokióban.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Dóczi Tamás
