Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a fenti mondat nem volt benne a választásomban, amikor kórházat kerestem a második fiam születéséhez. Az elsőnél nem volt kérdés, akkor még párizsi lakosok voltunk a párommal, a választott kórháztól 10 percre laktunk gyalog (úgy is mentem szülni, egy szombat hajnalon besétáltam), a második érkezésekor viszont már kiköltöztünk Párizs vonzáskörzetébe, a nem túl elegáns banlieu-be, a párizsi pici lakást kinőttük. A mostani hozzánk legközelebb eső kórház Le Kremlin-Bicetre-ben van. Elgondolkoztam azon, hogy ha később majd a fiaim hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon élnek (miért is ne?), és az ügyintéző megkérdezi:"születési helye?": a kisebbiknek pedig le kell betűznie : L-E-K-R-E-M-L-I-N-B-I-C-E-T-R-E. Ehhez képest mennyivel jobban hangzik :"Párizs "."- Ó, hát ön Párizsban született, nahát!"
A fentiekből kiderül, hogy Franciaországban szabad kórházválasztás van, bár azt hozzá kell tennem, hogy mivel a második legmagasabb a születési szám itt Európában, nagyon kell sietni a jelentkezéssel, mert a jó hírű kórházak szülészetei hamar betelnek. Három hónapos terhességgel „versenyt-telefonálunk” a kórházakba, és van, ahonnan már visszautasítanak. (Előbb nem lehet jelentkezni, az első ultrahang kell hozzá.) Én ugyanabban a párizsi állami kórházban szültem a gyerekeimet, 2011-ben és 2015-ben, frissen felújított, profin felszerelt, modern szülészeten.
Választott kórház van tehát, választott orvos viszont nincs a szülészeten, legalábbis az állami szektorban, ahhoz kerülsz, aki épp be van osztva, sőt, igazából a szülésznők levezetik a szülést, orvos csak akkor jön, ha valami komplikáció van. Nekem konkrétan azt mondta az egyik orvosnő az első fiammal való terhesség alatt, hogy “nem biztos, hogy találkozunk még, kívánom, hogy ne legyen rá szüksége.” Nem is volt, egyik szülésnél sem. Franciaországban azért sincs jelentősége a választott orvosnak, mert nincs borítékozás, még pici ajándékokat sem illik vinni, ki is akadnának rajta. (Lehet privát szektorban is szülni, ott általában van választott orvos, aki végigkíséri a terhességet és ott van a szülésnél, de az ő honoráriuma legalizált, számlás.) Én annyit megtettem a második szülésem után, hogy a kórház elégedettségi kérdőívére külön ráírtam a szülésznő nevét, és kiemeltem nagyszerű, humánus, lelkileg megnyugtató munkáját. Ezeket azért gondoltam külön kiemelni, mert igazság szerint számomra egy kicsit gépesített, „nagyüzemi” a francia szülés, a szülésznők több anyával foglalkoznak egyszerre, azaz szobából szobába járnak (egy ágyasak ugyanis a szülőszobák), gépek csipognak mindenhol, folyamatos monitoring, hogy minden szobában követni tudják a többieket is.
Fotó: Flickr/Gustave Deghilage
A császár állítólag kevésbé gyakori, mint Magyarországon, de az epidurális érzéstelenítés szinte automatikus, nyilván nem kötelező, de furán néznek rád , ha nem kéred. Akkor ugyanis több dolguk van veled a szülésznőknek, kevésbé tudnak magadra hagyni. Az első fiamnál én még bizonytalankodtam abban, hogy akarok-e érzéstelenítést, de amikor említettem egy orvosnak, hogy Magyarországon ez nem annyira általános, akkor azt mondta, hogy szerinte ez “financiális kérdés”. Annyira más a szemlélet, hogy egy kicsit mazochistának tartják azt a bioanyát, aki nem kér gerincinjekciót. Ugyanígy megdöbbentem azon is, hogy itt opcionális a szoptatás, már a kórházi listára úgy írják rá a bőröndbe bepakolandó holmikat, hogy “ha, szoptatni szeretne.. .. akkor még hozzon ezt és ezt is”. Aki nem szeretne szoptatni, annak elapasztják a tejét már az elején. Ez nem csak valami szélsőséges nőjogi szabadságelv, van gyakorlatias oka is: itt a szülési szabadság, a congé maternité összesen 16 hét, 6 hét szülés előtt és 10 utána, azaz igen sok francia nő már a 2,5 hónapos (!) baba mellől visszamegy dolgozni. Nem akarom egyébként megítélni ezt a döntést, nekem több ismerősöm is van, aki nem szoptatott egyáltalán, csak eleinte hozzá kellett szoknom a gondolathoz, hogy ilyen is van. (Bár szerintem van ebben egy kis tápszerlobbi is, a döntés itt könnyen meghozható, minden különösebb orvosi, védőnői ellenvélemény nélkül.)
Én szoptatok, ameddig tudok. A köztéren való szoptatást itt nem ítélik meg, de annyira nem is általános. A hordozás viszont egyre népszerűbb, mondjuk a párizsi metró labirintusában babakocsival közlekedés alternatívájaként érthető is. Viszont a védőnői szolgálat is opcionális, ha nem akarsz, nem találkozol védőnővel egyáltalán. Kérhetsz segítséget, tanácsot, még házhoz jövő védőnőt is, de neked kell megtenned az első lépést. Körzetesítve vannak a védőnői rendelők, ahova elmehetsz leméretni a babát, a kötelező oltásokat beadják, vannak baba-mama programok. Ennek milyensége erősen környéktől is függ, nekem Párizsban, az első fiammal nagyon pozitív tapasztalataim voltak a védőnőkkel, a mostani lakóhelyemen már kevésbé, itt a szociálisan nehezebb környezet miatt inkább ellenőrző szerepet töltenek be. Van ugyanis, akit köteleznek a védőnői szolgálat felkeresésére, de ahhoz kell"előtörténet".
Franciaországban a orvosi vizsgálat nem ingyenes, a minimum díj felnőtteknek 23 euro, gyerekeknek 28, de ha van TB-d, akkor ezt utólag visszatérítik. A szakosodott orvosi vizsgálat drágább, egy nőgyógyász 60-70 euro körül van, a gyerekorvos hasonló áron. Viszont nem kötelező egyik sem. Az én terhesgondozásomat a normál háziorvosom végezte, csak a speciális vizsgálatokkal (pl. ultrahang) küldött el magánrendelőkbe. És a felnőtt háziorvoshoz elvihetjük a gyerekeket, még a babákat is, ha vállalja. A terhesség hatodik hónapjától viszont a választott kórház veszi át a gondozást, és onnantól minden ingyenes, receptre még a gyógymasszőr is (nekem felírták, mert fájt a hátam), valamint a szülés utáni intim torna is. És mint írtam, az (állami) kórházban senki nem kér pénzt, csak a büfés. Összességében szerintem itt olcsóbbra jön ki egy szülés, mint otthon egy kétszázezres borítékkal a köpenyzsebbe.
Fotó: Flickr/Dave Herholz
Ami nehéz, - mint fentebb említettem -, az a magyarországihoz képest megdöbbentően rövid szülési szabadság. Elvileg lehet kérni hosszabb időre szóló gyerekgondozási támogatást is (ami olyasmi, mint Magyarországon a GYES), ezt az apa is kérheti, de nem sokan élnek vele, mert alacsony összeg a fizetéshez képest, időtartalma függ a gyerekek számától és a szociális helyzettől is. A szülés utáni apai szabadság két hét, azt kötelező kivenni az apának. A francia nők a gyerekvállalással tehát nem kockáztatják a karrierjüket, ennek eredményeképp sosem kérdezik meg egy nőtől az állásinterjún azt, amit Magyarországon állítólag sajnos rendszeresen: “Mikor akar gyereket?”. Lenne is nagy balhé egy ilyen kérdésből. De azért ez a 2,5 hónap... épp csak összeszoktál a babával, már talán átalussza az éjszakát, kezd könnyebb lenni, és menj is vissza a munkába? Én egyik szülésem után sem mentem vissza dolgozni, “szerencsére” nem építettem még akkora karriert, amit nagyon sajnáltam volna. Gyerekekkel foglalkozom, eredeti (magyar) végzettségem rajztanár, itt egyenlőre iskolai animátorként dolgozom (ezt leginkább a magyar napközis tanítónőhöz hasonlít, alacsonyabb végzettséggel), illetve most épp “munkanélküli” vagyok, egy 5 hónapos kisbabával. Ez magyar füleknek igen furcsán hangzik. Ha vissza mentem volna dolgozni, akkor a baba valószínűleg bébiszitterhez kerül, mert a bölcsődei helyek normál körülmények között szinte megszerezhetetlenek.
Fiaim párizsi születése nekem szimbolikus, bár ez nem csak móka és kacagás, romantikus séták a Szajna parton, hanem rideg nagyüzem is. De így hozta a végzetem, hogy itt alapítsak családot, és biztos vagyok benne, hogy nagyon bántam volna, ha 7 évvel ezelőtt nem hozom meg azt a döntést, hogy mindent mozdíthatatlant magam mögött hagyva bepakolom az életemet egy kisbuszba, és átszelve Európát megérkezek a nagybetűs Párizsi Szerelmemhez, a közös jövő reményében.
Varró Zsófia
Párizs
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Szerencsés Hella
Vendégszerző