Hangulatjelentés Frankfurtból

Fogalmazzunk úgy, hogy a német gasztronómia eddig még nem lopta be magát a szívembe. Frankfurt híres sajtja a Handkäse (mit Musik) egy gumiszerű, sárga, büdös sajt köménymaggal meghintve (s mert a németeknek sajátos a humoruk, a mjúzik alatt értsd: az eme sajt elfogyasztásából adódó bélgázt), inni pedig almabor jár mellé. Ennek nyomdafestéket nem tűrő ízét nem is ecsetelném.

Képünk illusztráció: Handkäs mit Musik(Fotó: Flickr/Jessica Spengler)

De kezdjük ott, hogy édesanyám életében egyszer járt külföldön, amikor az Endékába vitték tizenévesen cseresznyét szedni. Ebből vette aztán azt a konyhai robotgépet, amit még az én gyerekem is nagy valószínűséggel megörököl majd. Merthogy van egy lányom. A hajszerkezete leginkább a Moncsicsiéra hasonlít és éppen 7 hetes. Habár már közel három és fél éve lakom a Majna menti Frankfurtban, egy gyereket kellett ahhoz szüljek, hogy szüleim látogatóba jöjjenek és édesanyám másodjára szívjon külföldi levegőt.

A szülők bájos mosolyukon, és izgalommal teli nagyszülői szívükön kívül aztán mindenféle hazai csemegét is hoztak magukkal (mert mi másról is írhatna egy anya, aki éppen szoptat, ezért mindig éhes, mint a kajálásról). Frankfurtban ugyanis nem csak hogy a nyálképzést megindító kolbászból, de még ropogós fehérkenyérből, sőt (nekem) normális túróból sincs sajnos egy kerítés sem. Az anya, aki szoptat és éhes, így vagy arra vágyik, ami A) kilóméteres körzetben nincs B) nincs idő megfőzni vagy C) nincs idő megenni. ( A, C) élethelyzet állandósulása miatt A) és B) különben szinte fel sem tűnik.)

Az otthonról itthonra hozott hadifelszerelés részét képező két hónapra való csípős házi kolbász, mese keksz és pilóta karika elkobozása után anyut befogtam két büfiztetés között nokedli gyártásba, s hogy apunak is legyen haszna, hirtelen gyorsasággal mutattam meg neki a pelenkacsere szépségeit. Hogy ne mint kacsa a nokedlit, hanem újra megrághassam az ételt. Itt említeném meg, hogy a szülés után (legalább) két dolog ért váratlanul. Egyrészt, hogy a legújabb, fura hajszerkezetű főnököm számára egyelőre csak két lábon járó csöcs vagyok, a másik pedig, hogy nem csak a terhesek (már a nők) nem ehetnek bizonyos dolgokat, hanem azok sem, akik szoptatnak.

Az első problematikát lassan feloldja Hannah azon felismerése, hogy a tejszolgával érdemes jóban lennie, mert nála van a kaja. Emiatt egyre gyakrabban fegyverez le a mosolyával és feledteti szolgai mivoltom. A második problémakör már bonyolultabb, a következő példákkal tudom érzékeltetni súlyos mivoltját: az epertől kipirosodik a főnök segge, ami fáj, amit ordítással fejez ki. Nemjó. A brokkolitól és társaitól sokat fingik, amitől felébred álmából, nyűgös lesz és ordít. Nemjó. A tejtől csak fáj a hasa és emiatt ordít. Nemjó. Ebben az elkeseredett állapotban vártam a megváltó magyar ízeket, na meg édesanyámat, akinek sikerült – életében először – elrontani a rakottkrumplit. (Ne kérdezd, hogyan – de persze, hogy ígyis minden ujjamat megnyaltam.)

S hogy az egy hetes nem-egyedüllét utolsó adag anyuféle csirkepörköltjét elköltve egy csepp könnycseppet még eldörgöltem orcámon, azt valószínűleg Ti, külföldön élő magyarok, értitek meg a legjobban. Helló!

Makai Nikolett

Németország, Frankfurt