5 dolog, amiért nem szeretek külföldön élni

5 dolog, amiért nem szeretek külföldön élni
4 perc

Miközben itt zajlik a kis életem, otthon is zajlik az élet. A falumban és a városomban (értsd: Újmosnica és Temesvár), a családban, a volt munkahelyemen, a baráti körben ez élet természetesen megy tovább. Az emberek megtartják a születésnapjaikat, házasodnak és elválnak, gyermekeik születnek, és az események nagy részéről én lemaradok. Pedig szeretnék ott lenni úgy, mint eddig is, szeretnék együtt örülni vagy szomorkodni azokkal az emberekkel, akik számítanak. És én még abban a nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hogy pár órás vezetés után már otthon is lehetek, és meg is tudom ezt tenni elég sűrűn, mert szabadúszó vagyok! Hiába nem vagyok egyedül itt, hiába kötöttem itt is barátságokat, hiába szép és jó annyi minden itt. A lelkem mélyén az otthon mindig is Temesvár marad és az én esetemben a szálak nagyon szorosak.  

Nem vagyok ott a születésnapokon

Az elején még meghívtak, mert egy időben csak ingáztam Temesvár és Bécs között, és sosem tudták, mikor vagyok éppen ott. De már akkor is kb. így hangzott a meghívások zöme: ha éppen itt lennél, várunk szeretettel... Aztán amint billent a mérleg nyelve és sokkal többet vagyok itt, mint ott, a meghívások már el is maradtak, hiszen értelmük sem volt már. Marad az internet és a telefonhívás, felköszöntöm őket és átadom az esetleges ajándékot, ha otthon járok. De ez már nem az igazi. Nem vagyok ott a szóban forgó napon és nem élvezhetem a társaságot, aki összejön ünnepelni.  Megnézem a tortájukat és az összejövetelen készült képeket a Facebookon, ennyi. 

(Fotó: Laslavic Tímea)

Hiányzom az esküvőkről, keresztelőkről

Igaz, hogy sokan vannak olyanok, akik a hátuk közepére sem kívánják ezeket az eseményeket. Mondjuk a nagy rongyrázós, eltúlzott változatoknak én sem vagyok híve, de az nagyon zavar, ha egy számomra igazán fontos embernek nem lehetek ott az esküvőjén - bármilyen stílusban is szeretné azt megszervezni - vagy nem látom a gyermeke keresztelőjét, és nem koccintunk személyesen. Volt már rá példa, hogy pont akkor nem tudtam hazamenni, amikor ilyen eseményre voltam hivatalos. Akkor sem voltam otthon, amikor a testvérem kisebbik gyermeke megszületett, és bár neki én vagyok a keresztanyja, vele egyszerűen nincs már olyan közeli kapcsolatom, mint a nagyobbik gyermekkel, akit ott cseperedett fel előttem, és állandóan láttam a házban és az udvarban, nap mint nap. SMS-ben értesített az édesanyám a picurka megszületéséről, és még csak nem is tudtam senkivel hirtelen kiujjongani magamat, mivel a párom akkor éppen aludt. Látni pedig csak egy pár hét múlva láthattam.

(Fotó: Laslavic Tímea)

Csak virtuálisan tudok támasza lenni a barátoknak

El nem tudom képzelni, milyen lenne az életem itt, külföldön, ha nem lenne internet. Mennyi lenne a kommunikáció köztem és az otthoniak között? Milyen sűrűn tudnám felhívni őket a távolságból, ha drága lenne a hívás? Igaz, most adottak a virtuális kommunikáció lehetőségei, és én elég sűrűn írogatok is mindenkinek, kérdezgetem, hogy vannak - és persze ők is megkeresnek engem. De semmi nem pótolja igazán a személyes találkozásokat, amikor akár meg is ölelhetjük egymást. Különösen akkor, ha a szeretett embert valami bántja vagy valami gondja van. És akadnak ilyen momentumok szép számmal.

(Fotó: Laslavic Tímea)

Nem tudok támasza lenni a családomnak

Nagymamának nincs Skype-ja és egy telefonhívás sem ér fel számára egy személyes találkozással. A családtagjaimat nem tudom már úgy támogatni, mint régen, mert egyszerűen nem vagyok ott. Nem elég, hogy hiányoznak a szeretteim, még szinte folyamatosan lelkiismeret-furdalásom is van amiatt, hogy külföldre szakadtam és nem tudok szerepet vállalni a mindennapi életükben, ahogyan ennek hagyománya van a mi családunkban.  Hiszen mekkora nagy segítség az idősödő szülőnek már az is, ha nem kell sorbaállnia valahol, mert te állsz meg útban az iroda felé és intézel el valamit egyik-másik hivatalban; ha el tudod vinni kocsival az orvoshoz, és nem kell tömegközlekedéssel mennie; ha ott tudsz lenni lekvárfőzéskor és segítesz kifejteni a meggyet vagy a cseresznyét; ha néha azt tudod mondani: hagyd csak, majd én megcsinálom; ma én főzök, pihenj egy kicsit. Amikor otthon vagyok, kiteszek magamért, ezért fáradtan is szoktam visszaérkezni. De boldoggá tesz minden látogatás.

(Fotó: Laslavic Tímea)

Nem kísérem el a számomra fontos embereket az utolsó útjukra

Ennek az írásnak az apropója, hogy Temesváron ma délben kísérték el utolsó útjára egy olyan volt kollégámat, aki nagyon kedves volt számomra. Gyertyát gyújtottam itthon a temetése órájában. De nem tudtam ott lenni szeretett nagybácsim temetésén sem, két héttel ezelőtt, mert éppen csak, hogy megérkeztem Bécsbe, amikor meghalt. Neki is világított egy gyertya a lakásunkban. És még boldog vagyok - ha fogalmazhatok így! -, hogy egy hónappal ezelőtt ott tudtam lenni édesanyámmal a halálának pillanatában, hogy foghattam a kezét és hogy segíthettem őt az utolsó hetekben. 

(Fotó: Laslavic Tímea)


Kapcsolódó cikk: