Lassan már fél éve itt lakom, így elmondhatom, hogy egyre jobban ismerem a környezetemet és az embereket. Van pár különbség, ami különösen meglep, mert nagyon eltér az európai gondolkodástól és életviteltől, illetve hétköznapoktól. Az ember felfogásán múlik, hogy miként éli meg ezeket a különbségeket. Lehet bosszankodni, hogy az nagyon más mint otthon, vagy örülni, hogy a világ ilyen színes. Minden csak felfogás kérdése. Személy szerint én élvezem ezt a másfajta világot, és sokszor megmosolyogtatnak az olyan hétköznapi különbségek amik akár bosszanthatnának is.
1. Saját nyelvük van: a kínai “mandarin” helyett, ők kantonézül beszélnek.
2. Minden KICSI. Európában S-es ruhaméretet hordtam, itt azonban fájó szívvel de be kell ismernem, hogy az M-es méret a nekem való. Rengeteg helyen próbáltam már az eddig 40-esnek gondolt lábamat egy ilyen méretű cipőbe beletuszkolni, de eddig még soha nem jártam sikerrel. Az emberek kicsik, így a méretek is kicsik. A nők túlnyomó többsége maximum 150 cm magas és 40-45 kilót “nyom”. Fél év alatt 2 helyi férfit láttam, aki 180 cm fölötti volt.
3. Az itt élő embereknek csak egy része vallásos, ami abban nyilvánul meg, hogy vadul égetik a füstölőket, nemcsak a templomokban, hanem a lépcsőházunkban, illetve zárt területeken is. Különböző istenektől várják a szerencsét, a pénzt és a pozitív energiát.
4. Az adózás teljesen eltér az európaitól. Nagyon alacsony, körülbelül 15%-ot kell adózni az évi fizetésből, de ezt egy összegben, az év végen hajtják be. Soha nincs feltüntetve olyan, hogy bruttó vagy nettó fizetés, hanem várni kell az év végi csekket…
5. A szülési szabadság 10 hétig tart, és ezt az emberek normálisnak tartják. Meséltem egy kollégámnak, hogy ez nálunk 2-3 év, és nem akarta elhinni. Ők szeretnek visszamenni dolgozni, mert a nőknek fontos a karrier.
6. Szinte minden családnak bentlakásos bejárónője van, akik legtöbbször a Fülöp-szigetekről érkeznek. Először azt hittem, hogy csak a tehetős külföldiek vagy a felsővezetők engedhetik meg ezt a luxust maguknak, de ez itt általános, ami számomra sokkoló volt. Az óvodák csak “műszakokban” fogadják a gyerekeket, nincs egész napos ügyelet, így lehetetlenség lenne megoldani segítség nélkül a gyermekfelügyeletet, abban az esetben, ha a családban két dolgozó szülő van. A bejárónő fealadatai: a takarítás, mosás, vasalás, bevásárlás, főzés, ügyintézés és természetesen ő vigyáz a gyerekekre is. A másik érdekesség pedig az, hogy ezek a hölgyek – szinte kivétel nélkül – a Fülöp-szigetekről jönnek, és saját gyerekeiket hátra hagyják. Náluk az a normális, hogy a nagymama neveli a gyerekeket abban az esetben, ha az anyuka külföldön dolgozik.
7. A helyiek nagyon lassan sétálnak. Egyrészt folyton a telefont bámuljak, másrészt talán a tömeg miatt, de egyszerűen lassúak. Megszokott látvány, hogy a nyugati emberek szlalomoznak a metrónál.
Képünk illusztráció(Fotó: Flickr/Jens Schott Knudsen)
8. Az emberek 95%-a beszél angolul, de egy különleges akcentussal. A kifejezések végén, – számomra ismeretlen okokból – gyakran hozzátesznek egy elnyújtott “lá” végződést. Pl. okeylááá, verycheaplááá, cannotlááá
9. Nem szeretik Kínát, a legnagyobb álmuk az, hogy politikailag függetlennek legyenek. Gyakoriak a sátras tüntetések: az emberek sátrat vernek a kormány épületei előtt és transzparensekkel békésen tiltakoznak.
10. Hongkong 150 évig brit megszállás alatt volt. Az emberek hozzászoktak és tisztelik akülföldieket. A 7 milliós lakossághoz 1 milliós “expat”, vagyis képzett bevándorló tartozik. Sok más országgal ellentétben, itt többre becsülik az ilyen bevándorlókat, mint a helyieket. Azt feltételezik, hogy az európai ember az okosabb, képzettebb és ezért ugyanazért a munkáért egy külföldit jobban megfizetnek, mint egy helyi lakost.
11. Nincs jelen a rasszizmus, vagy a hátrányos megkülönböztetés bármelyik formája. Az embereknek a szeme se rebben, ha melegeket látnak, vagy éppen akkor, ha egy vallásos muzulmán nő talpig feketében strandol a tengerparton. Egy 2 méter magas fekete férfi és egy 150 cm magas kínai lány is úgy mehet végig az utcán, hogy nem szólnak be nekik. Valóban azt csinál az ember, amit szeretne. Annyira sok itt a bevándorló, hogy az emberek teljesen hozzászoktak ehhez.
12. Nem lehet bérletet venni a tömegközlekedésre. Hongkongban a metró, a busz, a villamos és a minibusz mind más kezében van. Így nem lehet egy bérletet venni, ami mindenre érvényes, hanem minden út után egyenként kell fizetni. A metró a legdrágább, a villamos pedig például a teljes útvonalra olyan 100 forintba kerül. Bérlet helyett van az Octopus kártya, amit nagyon egyszerű feltölteni, és mindenhol tudunk vele fizetni, nem csak tömegközlekedésnél, hanem boltban, étteremben is.
Képünk illusztráció(Fotó: Flickr/¡kuba!)
13. A légkondi. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kell 18 fokos légkondi mindenhova, mikor kint 35 fok van. Mikor moziba, kávézóba, vagy bevásárolni megyek, igyekszem észben tartani, hogy vigyek magammal egy pulcsit a táskámban, máskülönben megfagyok. A munkahelyemtől kezdve a metrón át a plázákig, mindenhol ilyen hideg van. Ahogy elsétálok például egy Zara előtt, szó szerint megcsap a hideg. Furcsa, de a gyerekeket sem öltöztetik fel jobban, hagyják őket leizzadtan a hideg buszban is. Szerintem ha valaki ebbe születik bele, akkor egyszerűen megszokja. Mi, akik nem légkondival nőttünk fel, gyakrabban vagyunk megfázva.
14. Mindenki munkamániás és rengeteget dolgozik. Ez nem csak a helyiekre vonatkozik, hanem a nyugatiakra is. Mikor a barátnőimnek arról panaszkodtam, hogy 6 helyett este 8-ig kellett dolgoznom, vagy, hogy szombaton is be kell mennem, senki nem döbbent le, vagy kezdett el sajnálni. Teljesen normális, hogy nincsen fix munkaidő, és miután végeztél a munkáddal, akkor ügyfelekkel vagy kapcsolatépítéssel töltöd a szabadidődet.
Sok más furcsaság is van, nekem hirtelen ezek jutottak eszembe. :)
Ami pedig a legfontosabb: békében élünk itt mindannyian. Talán igaz a mondás, hogy:
"...sok jó ember kis helyen is elfér. "
Kapcsolódó cikk:
Az Utazó Nagykövet
Vendégszerző
Csányi Barnabás
Dóczi Tamás